Megmutatni a legmélyebb poklot

Hogy kerültél a Terápia második évadába? Nézted korábban a magyar vagy az amerikai verziót?

Csákányi Esztertől hallottam először a sorozatról, rengeteget mesélt róla, hogy milyen szuper munka, mekkora élmény a forgatás. Mikor aztán láttam az első évadot, nekem is, mint szerintem minden színésznek Magyarországon, az volt a titkos álmom, hogy majd egyszer megcsörren a telefonom, és behívnak castingra a második évadra. És aztán tényleg így történt, és bár nem vagyok egy rutinos castingra járó, mégis én kaptam meg a szerepet.

Egy negyvenes, kemény ügyvédnőt játszol. Mi izgatott ebben a szerepben, miért volt ennyire fontos, hogy játszhass a sorozatban?

Életem legizgalmasabb és legbonyolultabb szerepe volt Orsolya. Hihetetlen élmény volt epizódról epizódra egyre mélyebbre ásni ennek a nőnek a személyiségében, lehámozni róla a rámerevedett mázt és megmutatni a legmélyebb poklot, amit önmaga elől is elzárva rejteget. A sorozatnak szerintem ez a nagy varázsa, ez a kukkolásélmény, hiszen az, ami egy pszichológus és a betege között történik, nagyon intim, senki másnak semmi köze hozzá. Minden ember tele van titkokkal és hazugságokkal, még a saját családtagjainkat sem ismerjük igazán. A sorozat szereplőivel szerintem ezért könnyű azonosulni, mert valaki mindig eszünkbe jut, miközben nézzük.

A második évad sajtótájékoztatóján minden szereplőről levetítettek egy kisfilmet. Láttuk az arcotokat, és közben a szereplők belső monológját hallhattuk. A tied volt talán a legmellbevágóbb: egy sikeres nő, aki csak annyit kér, hogy valaki ígérje meg neki, hogy egyszer lesz gyereke, és minden rendben lesz. Mennyire volt ismerős neked ez a helyzet?

Azt kéri, hogy valaki ígérje meg neki, hogy egyszer lesz pasija és gyereke. Azt hiszem, hogy ezzel pont azt akarták átadni a készítők, amit sok gyerekre vágyó, harmincas, negyvenes, szingliség körüli állapotban élő nő érez. Abszolút átélhető számomra ez a félelem, bár nekem van gyerekem, és szerelemben élek, de sokáig én is nagyon rossz kapcsolatokban nyavalyogtam, tele szorongással a jövőtől. Szerintem minden nőben van szorongás, hiszen valóban elképesztő nagy feladat gyerek mellett dolgozni, karriert építeni, pénzt keresni, megtartani a férjünket, boldogságot teremteni magunk körül. Rengeteg nőnek pedig a legnagyobb kérdés, hogy egyáltalán kinek fog szülni. Talál-e egy férfit, aki imádni fogja őt.

Fotó: Bődey János

Nemrég azt mondtad, hogy mostanában sok felkérést kénytelen vagy elutasítani. Milyen munkákkal keresnek meg?

Ezek főleg színházi felkérések, Mundruczó Kornélt például többször vissza kellett utasítanom, mert ő nyáron próbál, amikor mi a legtöbbet koncertezünk. Schilling Árpád is hívott az új darabjába, amit a már lekötött koncertek miatt nem tudtam vállalni. Ez egyrészt jó, mert azt mutatja, hogy a zenekarnak nagyon megy a szekere. Másrészt viszont nyilván nem jó, hogy annyira nem fér bele a színház a kisfiam nevelése és a zenekar mellett, hogy ebben a pillanatban egy előadásban sem játszom. Most az énekes énem van előtérben, de remélem, hogy később újra előkerülhet a színésznő is.

Pedig színésznőként a legjobb helyeken dolgoztál: Pintér Béla társulatában, a Krétakörben Schilling Árpáddal, aztán az Alföldi Róbert vezette Nemzetiben. Nem hiányzik a színház, az, hogy olyan előadások részese legyél, mint amilyen A jég volt?

Persze hogy hiányzik, bár arra a szerepre, amit a Jégben játszottam, most egyáltalán nem vágyom. Lelkileg és fizikailag is belehaltam minden előadásba. De pont a napokban gondoltam arra, hogy milyen jó dolog egy társulat tagjának lenni, hirtelen egy kicsit elkezdett hiányozni, hiszen életem legnagyobb részét így éltem le. Nagyon nagy biztonságérzetet tud adni egy jó társulat tagjának lenni. A szabadúszás izgalmasabb, de kiszámíthatatlan.

Ugyanakkor a színészek, a színházak kiszolgáltatottabbak, mint a zenészek.

Nem biztos, szerintem nemsokára a zenészek is azok lesznek. De az igaz, hogy szabadabb dolog a koncertezés, a zenék internetre való feltöltése, és ha a közönség kíváncsi egy zenekarra, akkor az a zenekar tud majd koncertezni, egy színházi társulatot percek alatt el tud pusztítani a hatalom, egy zenekart azért egy kicsit nehezebben.

Úgy tűnik, hogy a rocksztár Péterfy Borit nagyon tudatosan építetted fel a Krétakör vége után.

Ha ez kívülről így látszik, az nagyon jó. De egyáltalán nem így történt. Mikor elkezdtük érezni, hogy a Krétakör társulatnak vége lesz, szóltam Tövisházi Ambrusnak, hogy lehet, végre lesz időm megcsinálni azt a szólólemezt, amit már évek óta tervezgetünk. Előtte száz százalékig a társulatnak éltem, még első zenekarunkból, az Amorf Ördögokből is ki kellett szállnom, mert folyton külföldön turnéztunk a Krétakörrel. Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy ekkora siker lesz az első Péterfy Bori and Love Band-lemez, pillanatok alatt történt minden, hirtelen azt vettük észre, hogy minden fesztiválon ott vagyunk, egyfolytában koncertezünk. A tudatosság ezután következett, hiszen nagyon nagy munka volt nekem színészként beletanulni egy teljesen más létformába. Eleinte azt se tudtam pontosan, hogy mit kérjek be a kontrollba, hogy jól halljam magam.

Feltűnő, hogy minden interjúban megkérdezik tőled, hogy hogyan tudod összeegyeztetni az éneklést és az anyaságot. Mintha ezek egymást kizáró dolgok lennének.

Erről pont nemrég beszélgettünk a zenekarommal. Hogy egy férfi énekesnek mennyivel könnyebb, mint egy nőnek. Egy nőnek sokkal jobban kell teljesítenie, mert ha nem, akkor megkérdezik, hogy miért ezt csinálja, miért nincs otthon a gyerekével? Egy nőt a férfiak és a nők is sokkal keményebben ítélnek meg: jól néz ki, nem néz ki jól, öreg, nem öreg, dugnám, nem dugnám. Ha egy férfi frontember eltűnik egy évre elvonóra, amikor visszatér, hősként ünnepelik. Én mondtam is a visszatérő koncerten a közönségnek, hogy hát igen, az én egyéves eltűnésem egyáltalán nem olyan izgalmas, én csak szültem egy gyereket.

A lapos hasadra is rácsodálkoztak a cikkekben.

Fotó: Bődey János

Ez meg a másik sztereotípia, amit utálok. Hogy a szülés után egy nőnek véget ér az élete, szétesik, utána már fel kell adnia a karrierjét, nem nézhet ki jól.

Sok nő amolyan példaképnek lát, olyasvalakinek, aki sokféle területen sikeres. Elfogadod, hogy szerepmodell is vagy?

Tulajdonképpen igen. Nagyon sok nő jár a koncertjeimre, fiatal lányok, anyák, de még nagymamák is. Nekik is meg kell mutatnom, hogy bár a nők amúgy is sokat bírnak, lehet még annál is többet bírni, láthatják, hogy én sem haltam még bele. De azért néha arra gondolok, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lenne otthon egy feleségem, aki megteszi mindazt, amit én megcsinálok a kisfiamért és a férjemért.

Arról is nyíltan beszélsz, hogy éltél bántalmazó kapcsolatban.

Mert ez a kérdés megdöbbentően sok embert érint. Szinte mindenkinek van olyan rokona, barátnője, kolléganője, akinek van vagy volt ilyen kapcsolata. Én ismerem, mert átéltem ennek a pszichológiáját, hogy lesz a nő egyre bizonytalanabb, miért marad benne egy ilyen viszonyban akkor is, ha tudja, hogy ki kellene lépnie. De legalabb van miről számot írni, úgy is a férfi-­nő harc az egyik fő témája a számaimnak.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!