A Transparency Internationalhez fordulnak az egyik legnagyobb magyar botrány ügyébenVégül ötmillió példányban jelent meg szerdán az új Charlie Hebdo, amelynek Mohamedet ábrázoló címlapját már korábban nyilvánosságra hozták. Az új szám, ahogy azt sejteni lehetett, végig a múlt heti terrorista merényletre, illetve az azt követő történésekre reflektál.
„Egy hete a Charlie több csodára képes, mint az összes szent és próféta együtt" – írja vezércikkében Gérard Biard. Szerinte a legtöbbet azon nevettek, hogy a Notre-Dame harangjai is értük szóltak. Mindenkinek köszönetet mondanak, akik valóban kiálltak mellettük, őszintén „Charlie-k lettek". A többiekre pedig magasról tesznek.
A vezércikkből megtudhatjuk, hogy a szerkesztőség minden tagja, a szerkesztőség minden tagjának minden családtagja és ismerőse nagyon sokszor hallotta már az összes olyan kritikát, amely az elmúlt néhány napban elárasztotta az internetet és a világsajtó egy részét. Amik sokszor úgy kezdődtek, hogy „sajnálom, ami történt, de". Arra figyelmeztetnek, hogy az a hiba, amikor az ember kimondja azt, hogy „de". A szólásszabadságban nincsen „de".
Azt írják, még meg sem száradt a támadásban megöltek vére, amikor sokan már osztották az észt, hogy miben hibáztak a lap munkatársai. Emlékeztetnek, hogy „a barbárság hetén" megölt emberek ugyanolyan fontosak, nincs olyan, aki jobban megérdemelte a halált, vagy aki kevésbé. Az egész szörnyű, és külön kiemelték, hogy a főszerkesztőt védő rendőr és a megölt társai olyan értékek védelmében haltak meg, amelyekkel nem is biztos, hogy egyetértettek.
Szerintük tudniuk kell azoknak a millióknak, akik kijelentették, hogy „Je suis Charlie", hogy egyben amellett álltak ki, hogy „Je suis la laïcité" (a laicitás, az állam és az egyház teljes szétválasztása). A vezércikk végén pedig a múlt héten szintén mellettük kiálló Ferenc pápának is üzentek: „csak akkor fogadjuk el, hogy a Notre-Dame harangjai értünk szólnak, ha a Femen aktivistái kongatják azokat."
Van több egyedi beszámoló a mészárlásról napjáról is. Az egyik túlélő, Sigolène Vinson írásában Lila, egy másik túlélő, Éric Portheault – egyben a lap új vezetője – kutyájának szemén át ragad ki életképeket a szerkesztőség napjaiból. A végzetes napon Lila volt az, aki jelezte az elbújt túlélőknek, mikor jöhetnek már elő.
A Röviden című részt is a támadásnak szentelték, ebben azt is írják, hogy a főszerkesztő, Charb megszokott email- és sms-kezdése volt az Allah Akbar! felkiáltás, és még viccelődtek is vele, hogy ezt be kellene fejeznie, mert egy nap majd nem fogják tudni megkülönböztetni, hogy támadók érkeznek-e, vagy csak viccről van szó.
François Cavannáról is megemlékezik a lap történetét összegző cikk, ő volt az, aki a Hara-Kiri nevű lapból 1969 végén a Charlie Hebdót létrehozta. „Nem létezhet olyan politikai probléma, amelyen ne lehetne egy jót nevetni. Nevessetek, barátaim, nevessetek" – írják. Írnak a titkosszolgálatok és terrorelhárítók munkájáról, és még inkább az azt átlengő problémákról, valamint az összeesküvés-elméletekből is van egy féloldalas cikk.
A lapban van egy rész, ahol karikaturistákat ábrázoló rajzokon keresztül kirajzolódik a Charlie Hebdo hitvallása is, hogy miért csinálják azt, amit:
„Amikor gyerekek vagyunk, akkor vicces kis emberkéket rajzolunk, hogy megértsük a felnőttek furcsa világát. Mindannyian voltunk gyerekek, mindannyian firkálgattunk. Ahogy felnövünk, úgy sem értjük mindig a felnőttek világát, hiába vagyunk mi is a részei. Úgyhogy vannak néhányan, akik továbbra is vicces kis emberkéket rajzolnak. (Közben a California über alles szól a háttérben.)
Amikor nem értik, hogy emberek miért képesek ölni a hitük miatt, vagy szimbólumok miatt, akkor vicces kis emberkéket rajzolnak. Amikor nem értik, hogy emberek miért hisznek egy nemlétező istenben, akkor vicces kis emberkéket rajzolnak.
Amikor nem értik, hogy miért lenne tilos vicces kis emberkéket rajzolni, akkor vicces kis emberkéket rajzolnak. Amikor azt mondják nekik, hogy ez felelőtlenség, teljesen normális, hogy akkor is kis emberkéket rajzolnak.
De a világ nem volt kíváncsi a kis emberkékre, akiket rajzoltak, de ez egy furcsa világ, úgyhogy folytatták. Egészen mostanáig...
És a kis emberkék újra megjelentek: Milliónyi kis emberke vagyunk az utcákon – olvasható a Je suis Charlie felirat alatt vonuló tüntetők szövegbuborékjában. De meddig?" – teszi hozzá a rajzoló, Luz a végén.
A Charlie Hebdo egy rövid mérleget is készített az elmúlt napok eseményeiről, az egyik karikaturista, Luz két oszlopban rövid rajzokkal ábrázolja a pozitívumokat és a negatívumokat. A pozitívumok között tálalja, hogy az emberek együtt „Je suis Charlie" felirattal kiálltak mellettük, de szerinte negatívum, hogy közben a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték. A negatívumok között említi, hogy a történtek miatt kezet kellett fognia Manuel Valls miniszterelnökkel. Pozitívum, hogy a szerelme nagyon örült annak, hogy életben maradt, ám negatívum, hogy nemcsak a lobogó, hanem a libidója is félárbocra került.
Pozitívum, hogy dohányozhat a Libération szerkesztőségében (ideiglenesen itt készül az újság), ám a negatív oszlopban megjelennek főszerkesztője, a meggyilkolt Charb szavai a tüdőrák veszélyeiről. A lap gúnyos hangnemére jellemző az a képpár, amely a pozitívumok közé sorolja, hogy Madonna annyira a Charlie Hebdo mellett van, hogy neki dobja a bugyiját, míg a negatív oldalon Angela Merkel szerepel, aki a lap szerint nem is hord bugyit.
A legmegrázóbb az utolsó képpár, amelynek pozitív oldalán szerepel, hogy a francia állam és a Google is pénzt ajánlott fel a Charlie Hebdónak, míg a negatív oldalon egy szinte üres, szavak nélküli rajz szerepel a múlt héten merényletről.
A merénylet utáni reakciókkal foglalkozik az egyik állandó szerző, Mathieu Madenian, aki gúnyos hangú levelet írt a lapnak, pontosabban egy Charlie nevű kitalált személynek. Azzal kezdi a levelet: „Mi ez a kupleráj? Hogyhogy mindenki rólad beszél? Nem találod bizarrnak?". Mathieu Charlie szemére hányja, hogy míg régen nem sokan olvasták, és különleges embernek érezhette magát az, aki megveszi, most minden megváltozott. Mathieu szégyennek nevezi, hogy még a nővére is vásárolt Charlie Hebdót, pedig ő csak a Closer pletykamagazint olvassa.
Mathieu nagyon sérelmezi, hogy most mindenki Charlie-nak nevezi magát. „Hollande Charlie, Valls Charlie, Sarko Charlie, Marine Le Pen is siránkozik, hogy Charlie legyen. Még Arnold Schwarzenegger is Charlie-nak nevezi magát!". Mathieu erre azt írja, hogy akkor „én nem vagyok Charlie".
A szerző reméli, hogy Charlie megnyugatja, és úgy viselkedik, hogy néhány hét múlva minden visszatérjen a rendes kerékvágásba, és újra utálja majd mindenki a lapot. „Ha nem így lesz, azt jelenti, hogy a terroristák győztek". Peace – zárja a levelét Mathieu.
A megölt karikaturisták sok régebbi rajza megjelent újra a lapban, például amikor a zsidók és az arabok a Vatikánban felosztják egymás között a világot a pápával karöltve, hogy melyikük hol figyel a vallásgyalázásra. Egy másik karikatúrán arabok beszélgetnek, hogy nem kéne bántani a lap munkatársait, mert a végén még mártírhalált halnak, és elveszik előlük az összes szüzet a mennyországban.
Reflektálnak a szolidaritási megnyilvánulásokra is, és a Boko Haram legutóbbi mészárlása is megjelenik egy karikatúrán: „Kétezerrel kevesebb Charlie-előfizető" – beszélget két terrorista egy lerombolt afrikai falu előterében. Egy szóviccekkel megtömött képregényben a Charlie Hebdóban gyilkoló egyik terroristával beszélget a pszichológus, az egész arra fut ki, hogy a merénylő biztos a lapnál akart dolgozni, csak nem rajzol hozzá elég jól.
A lapnak ez a száma két héten át kapható lesz az újságosoknál, a következő csak január 28-án jelenik majd meg.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
