Nem tudni, mikor lesz az októberi filmhét díjátadója

2015.01.23. 17:33

Az Index úgy tudja, hogy elmarad a Magyar Filmhét februárra tervezett díjátadója, értesüléseink szerint azért, mert a tavaly alapított Magyar Filmakadémiának nem sikerült elég tagot összeszedni ahhoz, hogy döntésképes legyen.

A Magyar Filmhét története eddig is zűrös volt, a Magyar Nemzeti Filmalap szándékoltan próbált szakítani a Magyar Filmszemle hagyományaival, így viszont a filmhét lényege az volt, hogy tavaly októberben az előtte levő két évben készült magyar filmeket olcsón lehetett megnézni a MOM Parkban. 

Andy Vajna már Cannes-ról álmodik

A díjátadást viszont 2015 februárjára tolták, hogy azokat a filmeket, amiket a forgalmazók nem engedtek bemutatni a rendezvényen (Délibáb, Swing), de még 2014-esek, szintén esélye legyen a díjakra. Akkor Havas Ágnes azt mondta az Indexnek, hogy a Magyar Filmakadémia tagjai fognak szavazni a filmekre, és ezt az egyesületet még nem jegyezték be, márpedig a Filmalap azt szerette volna, hogy ők rendezzék meg a díjátadót. 

A 2013 karácsonyára tervezték azokat a videókat is, amivel a magyar nézőket csábították volna vissza a moziba. A Geszti Péter kreatív igazgatása mellett és Antal Nimród rendezésében készített, magyar filmet propagáló, 60 magyar színészt felvonultató promófilmeket végül a filmhét reklámjaként mutatták be.

Gyere, ülj mellém! - a Magyar Filmhét moziszpotja

A Magyar Filmakadémia több száz magyar filmest, rendezőt, színészt, animációs filmest, vágót, operatőrt, egyéb szakembert, de egy újságírót sem keresett meg, hogy csatlakozzanak a szervezethez. Úgy tudjuk, hogy az akadémiának az intenzív megkeresés ellenére nem sikerült annyi tagot összeszedni, hogy elég legyen a díjak kiadásához. A tavalyi sajtóanyag szerint a Magyar Filmakadémia ugyanis 17 díjat tervezett volna kiosztani februárban, köztük 6 műfaji és 11 alkotói elismerést.

A Magyar Nemzeti Filmalap hivatalos válasza szerint a rendezvénnyel kapcsolatos kérdésekben a Filmakadémiát kell keresni. A filmakadémia elnöke Novák Emil operatőr, aki az Index megkeresésére elmondta, hogy a Filmakadémia tagjai készen állnak a szavazásra. Több mint 200-an jelentkeztek a szervezetbe, ő személy szerint konkrét dátumot nem tud a díjátadóról, csak terveket hallott. Ő a Filmalaphoz irányított vissza minket. 

Az Apollónak nevezett filmes díjak átadását a TV2 közvetítette volna, ezek szerint ez lett volna a második műsorblokk, amit Andy Vajna megkapott volna a csatornán. Arról nincsen információnk, hogy a felesége, Vajna Tímea elnökségével szervezett Miss World Hungary ott fogják-e közvetíteni. Úgy tudjuk, hogy a műsor nem a TV2 gyártásában készült volna, ők csak közvetítették volna az eseményt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”

Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”

A színésszel A Fehér Lótusz új évada kapcsán beszélgettünk.

tegnap, 19:24

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.

február 7., 12:46

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.

február 6., 21:02