Egy percig sem szeretnék buta országban élni

Az Olaszliszkai című előadás után Szögi Lajos családja majdnem beperelte a Katona József Színházat, most pedig azért kerültek újra a kormánypártiak kereszttüzébe, mert Pintér Béla A bajnok című darabjában felismerni vélték az egyik fideszes politikust és családját. Hol a határ művészet és a magánélet védelme között? Van egyáltalán határ?

Lehet, hogy van, de mivel Az Olaszliszkai már az előadás előtt is rég létező dráma volt – amiben ráadásul nincsenek is nevesítve a szereplők –, nekem ilyesmi eszembe sem jutott. Más kérdés, hogy utána kénytelen voltam belátni, hibás a gondolkodásom. A család végül szerencsére megértette a pozitív szándékaimat – lehet, hogy azért, mert levélben bocsánatot kértem tőlük. Megrendített, hogy fájdalmat okoztam valakinek, méghozzá olyasmivel, amivel épp az ellenkezőjét szerettem volna elérni. Persze én ellenérdekelt vagyok a hallgatásban: a család szeretné elfelejteni a borzalmakat, de meggyőződésem, hogy a társadalomnak ezzel szemben szüksége van a kibeszélésre.

Igazgatóként foglalkoznia kell azzal, mi valós és mi fiktív a színdarabokban?

Engem a történeteknek nem ez a része érdekel; nem akarok a bulvárból sztorikat levadászni, és szándékosan félreértve azokat, színdarabot csinálni belőlük. Szó sincs arról, hogy én naphosszat lapozgatnám az újságokat, és ez alapján adnék le megrendeléseket íróknak és rendezőknek.

De ha megkeresi mondjuk Ascher Tamás azzal, hogy talált egy remek sztorit, kell önnek ellenőriznie, nem sértene-e vele a színház személyiségi jogokat?

Lehetséges, hogy elővigyázatlan voltam Az Olaszliszkai, de talán még A bajnok esetében is. Engem csak az érdekelt, hogy Pintér Béla a lehető legjobb formáját fussa. Én annyira felhasználom a saját életemet és a színészeim, tanítványaim történeteit a munkáimban – amit az AlkalMáté Truppal évek óta csinálunk, az ennek a tizenötszöröse –, hogy fel sem merül bennem ilyesmi. A művészet ilyen; ilyen alapon egy festőnek sem lenne szabad modellt ülni. De bár jönne Ascher Tamás egy ilyen ötlettel! Biztosan biztatnám.

Ha mai magyar jelenségekről, mondjuk a mostani politikai rendszerről szeretne előadást készíteni, arra mit talál jobb eszköznek: egy valós, mai történetet vagy mondjuk a III. Richárdot?

Lehet a III. Richárdot is úgy játszani, hogy felismerhető legyen benne akármelyik politikus, de ez annyira bonyolult és gazdag mű, hogy messze túlmutatna ezen. Ilyen értelemben Shakespeare-t feltétlenül többre tartom. Ha egy új, egy mai történet alapján írt színdarab nem mutat túl a politikai publicisztikán, ha nem születik egy új III. Richárd-értelmezés, azzal csak pártszínvonalon politizálnánk, és az nem jó. Ha a mai rendszer működését akarnánk górcső alá venni, abból mindenképpen egy ellenzéki előadás jönne ki, és

ezzel a színház lesüllyedne a pártpolitika színvonalára. Ez tévedés lenne.

Ugyanakkor Meryl Streep épp a napokban tette meg ezt, amikor Donald Trumpnak öltözve jelent meg egy gálán, és őt a fél világ ünnepli ezért. Mi a különbség?

Ő Meryl Streepként, nem intézményként áll ki valami mellett vagy valamivel szemben. Másrészt Donald Trump egy komoly félreértése a mostani amerikai elnökválasztásnak; a szavazóin kívül a világon mindenki retteg attól, mi lesz, ha ez az ember lesz az Egyesült Államok elnöke.

Pintér Béla azt nyilatkozta a Heti Válasznak, civilként bocsánatot kérne a polgármestertől, akit felismerni véltek A bajnok főszereplőjében. Egyetért vele?

Nehéz erre mit mondani. Szerintem eleve nem kellett volna feltenni Bélának ezt a kérdést. Ha A bajnok ártott, akár csak egyetlen rossz percet is okozott abban a családban bármelyik gyereknek, akik aztán biztosan nem tehetnek semmiről –, akkor mindenképpen bocsánatot kellene tőlük kérnie annak, aki nevesítette ezt a kérdést, de az nem a színház volt, hanem a sajtóban megjelent cikkek. Egyébként én nem is azt a polgármestert látom ebben az előadásban, hanem egy férfit, aki hatalmas bajban van, mert a szakmai élete csúcspontján került olyan magánéleti válságba, amit férfiként nagyon nehéz megélni. Őszintén megrendülve nézem ezt az előadást, és mindegyik szereplővel kapcsolatban katarzist élek át az előadás végén.

A Heti Válasz egy másik cikke részletesen beszámol az ön magánéletéről, párkapcsolati problémáiról, mondván: ha egy polgármesterről szabad olyan drámát írni, mint amilyen A bajnok, miért ne lehetne ezt is kiteregetni.

Lehet, hogy ki is teregetjük, hiszen az AlkalMáté Trupp azt szeretné, ha az utolsó előadásunk rólam szólna. Az már a cikkírót jellemzi, hogy honnan veszi az információt: én nem ismertem azokat a bulvárcikkeket, amikre hivatkozik, mert az egész sajtóban a bulvártól irtózom a legjobban. Amikor ezek a vádaskodások megjelentek az életemről, természetesen bármikor megjelentethettem volna az én verziómat is, de szándékosan nem mentem bele ebbe. Nem szándékoztam ilyen mélyre süllyedni.

Többször elmondta, csak azért lett botrány A bajnok körül, mert az Index írt egy cikket arról, hogyan kapcsolódik a történet egy valós pletykához.

Az Index motivációja átlátható, hiszen működésének egyik lényeges eleme a látogatottság állandó növelése, és egy ilyen címmel, egy ilyen cikkel ezért ebben az esetben is sokat tettek. Ugyanakkor ezt mérhetetlenül felelőtlen dolognak tartom, mert ezzel elindítottak egy lavinát, olyasvalamivel, amit az előadás nem állított, csak ez a magát kritikának álcázó bulvárcikk. Ráadásul a premier napján! Akkor lehetett volna mindezt megírni, ha az előadás nevesítette volna a szereplőket, és konkrét eseményeket dolgozott volna fel, de a mi előadásunk története fikció. Mocskos dolognak tartom ezt, de természetesen tudom, hogy aki ilyen előadást csinál, annak ezzel nyilván számolnia kell.

De ha egy újságíró birtokában van olyan tényeknek, amik kapcsolódnak egy előadáshoz, miért ne írhatná meg őket?

Ez az újságíró felelőssége, nem a színházé, és nem is az enyém. Ugyanakkor sem azt nem gondolom, hogy ezt meg kell írni, sem azt, hogy az előadáshoz kapcsolódóan kell megírni.

De nem hárítás egy ennyire provokatív darabbal járó felelősséget a sajtó, és célzottan az Index nyakába varrni? 

Hogy mi jelenik meg a sajtóban, az nem az én felelősségem, hacsak nem én írattam a cikket, és nem én fizettem érte. A darabot nem tartom provokatívnak; A bajnok egy érzelmekkel átitatott zenedráma.

De valóban úgy gondolja, hogy ha nem jelenik meg a cikk az Indexen, akkor a darabból nem lett volna felháborodás, és nem születtek volna további újságcikkek?

A cikk megjelenésének időzítése, minősége és hangsúlyai egyértelművé teszik a helyzetet. A premierünk reggelén főoldalon hozta le az Index, tehát még nem is láthatta más a kész előadást, de már elterjedtek a vádak. Amennyiben pedig bántalom ér ezzel kapcsolatban bárkit, az nem az előadásból következett. 

Ha ön lett volna az Index főszerkesztője, megkérte volna a kollégámat, hogy ne írja meg ezt a cikket?

Amennyiben az az Index szándéka, hogy a Katonát és engem méltatlan, politikai támadások érjenek, akkor nem. Mert ennek következtében én például szinte már

egy új párt alapítását ambicionáló gazemberként jelentem meg a jobboldali lapokban.

Az egyik cikk szerint egyenesen valamiféle új SZDSZ szerveződik a vezetésemmel a Katona József Színházban.

A Magyar Időknek ezt a cikkét sokan a kádári értelemben vett feljelentésként olvasták az olyan mondatai miatt, mint hogy „majd megszabadulunk tőle”. Jelent az ilyesmi ön szerint reális veszélyt?

Nem tényleges feljelentésről van szó, csak a fogalmazásmóddal „jelentenek fel” a fennálló hatalom felé. Majd kiderül, hogy ez a nyilvánvaló fenyegetés reális-e vagy sem.

A kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes, Szalay-Bobrovniczky Alexandra a Színház folyóirat interjújában azt mondta, bár A bajnok szerinte „bőven túllépte a jó ízlés határát”, nem merülhet fel, hogy ennek hatása legyen az önök kapcsolatára.

Nem szeretnék félreérthető lenni, de egyértelműnek gondolom, hogy a fővárosi színházak jól jártak a főpolgármester-helyettes asszonnyal. Ő egy ambiciózus politikus, aki a legjobbkor lépett be ebbe a történetbe: azóta kevesebb a bizonytalanság a budapesti színházak körül. Ami a jelenlegi gazdasági körülmények között lehetséges, azt ő megteszi. Bármennyire is szeretné nyilván a balliberális sajtó, hogy valami rosszat mondjak, nem tudok. A fővárosi színházakat jóval több elvonás sújtotta a korábbi városvezetés idején.

Akkor emiatt nincsenek álmatlan éjszakái.

Vannak álmatlan éjszakáim, de nem ezért, hanem a korom miatt, és mert nagyon rossz alvó vagyok. És persze azt sem szeretem, ha méltatlan politikai támadás ér. Még csak nem is elsősorban saját magam miatt. Eleve minden pártnak érdekében áll világossá tenni, hogy kiket kell ellenségnek tekinteni, és ezt ezzel is csak még élesebbé teszik. Pedig én épp azt szeretném bebizonyítani, hogy igenis létezhet olyan ember vagy csoportosulás, aki vagy ami valóban független, és nem azért üt meg kritikai hangot, mert a másik oldal felé igyekszik kacsintgatni, azt várva, hogy amikor majd az kormányra kerül, hirtelen valami nagyon pozitív dolog történjen vele, hanem azért, mert a művészet dolga a kritikai magatartás, a társadalmi berendezkedés gyanakvó elemzése. Mindig rosszat szül, ha valaki a politika vállára állva jut valamilyen stallumhoz. Jobb, ha az ember távol tartja magát az ilyesmitől.

Volt már olyan, hogy észrevette magán, eszébe jut az öncenzúra?

Nem, soha. De miután én egy színházat képviselek, bizonyos helyzetekben nem fogalmazhatok annyira keményen, mint egyszerű állampolgárként tehetném. Ráadásul a Katona József Színházat képviselve észben kell tartanom azt is, hogy ebben a színházban sem gondolja mindenki ugyanazt a világról.

Úgy érzi, a Katona bármit megengedhet magának? Bemutathatnának akár olyan darabot is, amiben a felismerhető Orbán Viktort, Lázár Jánost és Habony Árpádot kritizálják?

Amíg én vezetem a Katonát, biztosan nem sarkallnám az alkotókat ilyen fajta színpadi fogalmazásra.

De nem az öncenzúra miatt, hanem mert az ilyesmi pártgyűlésekre vagy tüntetésekre való.

Ez kicsiben is igaz? Lehet azért vakkomondorozni vagy Gucci táskákat lóbálni?

Nem mondom, hogy nem, de én a saját előadásomba biztos nem tennék bele ilyesmit, és színházvezetőként sem támogatom az általam vezetett színházban. Az Illaberek című előadásunkban van egy magyar európai parlamenti képviselő, kitalált néven, akinek a szövegeit úgy ollóztuk össze, hogy még az előző század elejének bevándorlási hullámára reagáló, korabeli parlamenti beszédektől jutottunk el a máig, így a szöveg több mint száz évet átölelt. Ez egyszer szórakoztató volt, de nem csinálnám meg újra. A színháznak nem kell pártpolitizálnia, vagy legalábbis azt nem szeretném, hogy a Katona ezt tegye.

Ha pontosan tudta volna, olyan botrány lesz A bajnokból, amilyen lett, és olyan politikai támadások fogják megtalálni, amilyenek, akkor megkérte volna Pintér Bélát, hogy rugaszkodjon el jobban a felismerhető figuráktól?

Én nem ismertem az alaptörténetet, vagyis talán hallottam róla, de elengedtem a fülem mellett, mert sosem érdekeltek a pletykák. Ha ilyesmiről hallok, az egyik fülemen be, a másikon ki. Így nem is néztem utána a történet részleteinek, és nem is érdekel más, csak maga a szituáció, ami valóban rendkívül drámai. Az érdekel, mi születik ebből a színpadon, a magánélet nem. Vagyis nem tudok erre a kérdésre válaszolni.

Tagja a POSZT megújításáért felelős tanácsadó testületnek. Ön szerint mit lenne a legfontosabb megváltoztatni?

Elsősorban azt, hogy a politika ne legyen ott a háttérben, hiszen nyilvánvalóan megjelent a két színházi társaság küzdelme révén. Ez már ránézésre, akár a névsorokat olvasva is világos. Tarthatatlan állapot, hogy politikai hovatartozás dönthet bármiről, akár még a fesztivál programjáról is. Ezt meg kell szüntetni, és csak a minőségre kell figyelni.

Van erre bármi reális esély?

Próbálkozni mindenesetre kell. És úgy veszem észre, mintha kifejeztük volna a szándékot. Úgy látom, lehet egymással beszélni. Ha ez a kérdés nem rendeződik, akkor valami még ennél is rosszabb fog következni.

Nem lehet, hogy nem a még rosszabb esemény, hanem az elérdektelenedés felé tartunk? Úgy értem, mintha egyre inkább a biztonságos semmitmondás felé tartana a POSZT, ahol nem is feltétlenül azért nem szerepelnek „politikus” előadások, mert az nem tetszene a hatalomnak, hanem mert a vitából csak a baj van.

Én nem gondolom bajnak, ha összecsapnak a szenvedélyek, ha valaki néha kirúgja maga alól a széket. Biztos, hogy van néhány előadás, aminek itt kellene lennie a POSZT-on, és nincs itt – viszont ez nem új jelenség, ez mindig is így volt, csak eddig más oka volt, mondjuk a válogatók hozzá nem értése. Most erről inkább az egyik oldal és a másik oldal szembenállása tehet. De ne parentáljuk még el a POSZT-ot, mert az idei fesztivál még nem tartozik ahhoz, ami majd lesz: ez még csak átmeneti év, az új ügyvezetésnek még sok mindent meg kell tanulnia az egyszerű szervezési kérdésektől kezdve. Nem arról van szó, hogy harsogóan optimista lennék, de jó szándékot érzékelek.

Egy interjúban azt mondta, az értelmiség tönkretétele zajlik éppen, aminek része például a folyóiratok ellehetetlenítése is. Mi a feladata önnek mint egy neves színház igazgatójának egy ilyen helyzetben?

Nem tudom, mi a tiltakozás módja. Egy színház erkölcsileg nem támogathat egy színikritikákat közlő lapot, mert akkor számon kérhetné, miért nem csak jót írnak róla, vagy miért nem csak róla írnak. Nem tudom, mi a megoldás. Mégiscsak az lenne a jó, ha lennének olyan állami grémiumok, amelyek feladatuknak érzik a minőségi szaklapok fenntartását, hiszen ezek aprópénzek. Természetesen lehet arról vitatkozni, el kell-e tudnia tartania magát egy folyóiratnak, vagy kell-e nagyobb példányszámot produkálni. De mégiscsak inkább az a felháborító, milyen eszméletlen mennyiségű pénz megy el a semmire: át kéne csoportosítani a forrásokat az értelmetlenből az értelmesbe. De ez nyilvánvalóan nem szándéka a hatalomnak, sőt, az ellenkezőjére törekszik. És ez nagyon nagy baj, ez hülyeség.

Nem értem, egy hatalom miért nem fogja fel, hogy az egész országot vezeti, és nem csak az ország egy részét.

Minden valamirevaló ország az oktatásba önti a pénzt, a mienk pedig onnan veszi el. Mintha az lenne a szándék, hogy ostoba ország legyünk. Én egy percig sem szeretnék buta országban élni.

Mit tud arról, mikor tér vissza Kulka János a színpadra?

A család kérésére, de erkölcsi okokból sem mondhatok többet annál, mint ami már megjelent: János szépen gyógyul. Még az orvosok sem tudnak jósolni, én meg pláne nem, de az egész társulattal együtt nagyon bízunk benne, hogy mihamarabb visszajön hozzánk.