Frigyes
17 °C
25 °C
Advertisement

Vásárolj 4db Somersby-t, töltsd fel az AP kódját és nyerj!

Addig látnak meztelennek, amíg zavarban vagy

Interjú Kiss Diána Magdolna színésszel

Szekeres Máté 06.13 Kis Diána Magdolna színművésznő (11 of 21)
2018.07.08. 23:15

Kiss Diána Magdolna olyan filmekben szerepelt, mint a Karlovy Vary-ban fődíjat nyert A nagy füzet, a Cannes-ban debütált Mundruczó-film, a Szelíd teremtés, az Örök tél vagy a Zimmer Feri 2., de úgy érzi, túl keveset hívják szereplőválogatásokra, és ez zavarja is. Mindenesetre most ő játssza az egyik főszerepet Felméri Cecília készülő filmjében, a Spirálban Borbély Alexandra mellett, és fontos szerepe volt az Egynyári kaland című sorozat harmadik évadában, korábban pedig a Munkaügyekben.

A színésznő 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályában: abban, amelyik rögtön diploma után megalapította az osztálytársakból álló, egészen különleges, a zenés műfajt újraértelmező előadásokat létrehozó HOPPart társulatot. Emellett hosszú ideig volt szabadúszó: Mundruczó Kornél visszatérő szereplője (A jég, Nehéz istennek lenni, Szégyen), de énekhangja miatt sok musicalben és operettben is játszott az ország különféle színházaiban. Mi a Pécsi Országos Színházi Találkozón beszélgettünk vele az új filmje miatti félelméről, nagypofájúságról, meztelenkedésről, toporzékolásról és a szájra tett lakatról: ide már mint a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja érkezett, Antigonét játszott a Halál Thébában című előadásban.

Mit lehet tudni a következő filmedről, Felméri Cecília Spiráljáról?

Már télen forgattunk volna, de nem fagyott be a sződligeti horgásztó, így az én ősszel és télen játszódó jeleneteim felvétele átcsúszott idén év végére. A filmnek volt egy előzménye, egy Déjà vu című rövidfilm, amelyben Czukor Balázs és én szerepeltünk, de Cili ezt továbbgondolta, és úgy döntött, szerepeljen mellettem Borbély Alexandra is a filmben. Ők már forgattak, de erről semmit nem tudok, csak fotókat láttam.

Nagy öröm, hogy szerepelhetek a filmben, mert a rövidfilm után újracastingoltak. Amin meglepődtem, mert Cecília a kisfilm után úgymond nekem ígérte a szerepet. Iszonyú idegesen mentem el a castingra, hogy vagyok-e négy évvel később is elég érdekes számára ahhoz, hogy megkapjam a szerepet. És végül megkaptam, nagyon várom már. Lesznek nagyon érdekes részek: bevállaltam, hogy amikor kell, tényleg beesem a fagyott tóba, hogy engem húzzanak ki, ne a kaszkadőrt. Ki akarom próbálni, mit produkál a testem az egyfokos vízben.

A történet főszereplője egy férfi, akit Bogdan Dumitrache játszik, és aki egy horgásztónál él velem, ahol egyszer csak megjelenik egy nő, hogy azt tanulmányozza, miért döglenek a tóban élő halak. A szerep érdekessége, hogy Alexandrának mind belsőleg, mind külsőleg rám kell hasonlítania.

De így, hogy nem forgattam le a részeimet, nem tudom, mihez fognak viszonyítani. Én nem szeretnék Alexandrából kiindulni: nagyon tehetségesnek tartom, de nagyon mások vagyunk.

És kicsit be is tojtam, amikor Alexandra megkapta az Európai Filmdíjat.

Az ember megretten, ha egy színészpartnerére hirtelen ilyen nagy figyelem irányul: mit jelent ez a másik színésznő játékára nézve? Jelent egyáltalán valamit?

Nem tudom, mi lesz, majd októberben kiderül. Nehéz ez a várakozás, már csak az olyasmik miatt is, mint hogy addig nem szabad vágatnom a hajamból, nem szabad lefogynom, nem szabad meghíznom, nem szabad frufrut vágatnom. A színészeknek vannak ilyen kötelezettségeik. Ezek hülye dolgok, de számítanak – én most örülök, hogy végre kifesthettem a körmeimet, és egy kicsit élvezhetem, hogy nő vagyok.

Mit szóltál ahhoz, hogy a 33 éveddel az Egynyári kaland című sorozat új évadában már nem a fiatalok között kaptál szerepet, hanem a velük ellentétben már a gyerekvállaláson, vezetői karrieren agyaló „öregek” között?

Ez van, az idő telik, öregszünk, ezt el kell fogadni. Nagyon jó élmény volt a forgatás, és tény, hogy a ráncok már jönnek, és a testem is érzi, hogy 33 évesen már jobban ki kell pihennem magamat, már nem zabálhatok úgy. A Kartonpapa című előadásban a 25 éves Pálya Pompónia anyukáját játszom. De még mindig nem érzem magamat felnőttnek; ha meglátom magamat egy kirakatban tükröződni a kis hátizsákommal, mindig úgy érzem, hogy még gyerek vagyok.

És melyik problémákkal tudtál inkább azonosulni a sorozatban: a bulizós fiatalokéival, vagy a saját karakteredéivel?

Hat és fél éve vagyunk együtt a párommal, mindketten dolgozunk, mindketten örökültünk: talán most tudunk összeadni annyi pénzt, hogy befizessük egy lakás kezdőrészletét. A párom még nem kérte meg a kezem, ami nagyon zavar – ezt ő is tudja –; ilyenek a problémáim, szóval a felnőttségnek ez a része megvan bennem. A gyerekvállalás pedig... Sajnos karrierista vagyok. És csak akkor szeretnék gyereket, ha meglesz minden, amit szeretnék: a lakás, a kispolgári esküvő – ilyen maradi vagyok. Még nem látom magamat babakocsit tolva. Nem tudnék még úgy foglalkozni egy gyerekkel, ahogyan kéne, és nagyon szeretek dolgozni: ha otthon vagyok, megkukulok, hogy nem dolgozhatok. Nem akarom elsietni az anyaságot.

A „legyen meg minden”-ben a karriercélokat, a nagydíjakat és nagy eredményeket nem is számítod bele?

Életemben nem kaptam egy díjat sem, de nem is vágyom rá, legfeljebb a szívem mélyén. De nagyon jó lenne egy olyan főszerepet kapni egy filmben, ami tényleg kielégít, és ami után azt érezhetném, elkezdhetek jobban magamra figyelni, nem csak úgy, hogy nyomom és nyomom a melót.

Inkább nagy filmszerepre vágysz, nem a színházi álomszerepekre?

Színházban már nagyon sok álomszerepet megkaptam, jobbnál jobbakat játszottam, életemben talán most először van olyan szerepem, amit nagyon nem szeretek. De a film számomra egy csoda; azt máshogy élem meg, mint a színházat. Filmen egy pillanat alatt kell remekművet alkotni, nem lehet mórikálgatni, ha aznap épp rosszabb kedvem van. Filmen máshogy, nagyon pontosan kell dolgozni, ezért számomra többet tud jelenteni egy filmes siker.

A népszerűség lehetősége miatt is?

Amikor elkezdtem a pályát, azt gondoltam, majd jön a siker, a pénz, a csillogás, és marha híres leszek. De amikor a budaörsi CBA falatozójában odajön hozzám egy fiú azzal, hogy szeretne szelfizni velem, az nekem elég. A múltkor egy barátnőmmel buliztunk az Akváriumban, és a bárpultnál odajött egy lány, hogy hat évvel ezelőtt látott A jégben a Nemzetiben, és milyen jó volt. Fél órát beszélgettünk; nagyon jólesett. Nem akarok a Best magazinban szerepelni azzal, hogy Thaiföldön nyaralok a pasimmal. Nekem ennyi elég.

Meglep, hogy ilyen sokszor kérnek érdes, negatív, akár gonosz nők szerepeire, mint amilyen A nagy füzet zsidógyűlölő nője volt, vagy akár az Egynyári kaland karót nyelt törtetője? Nekem elsőre nem ezt sugallja a színészi alkatod.

Biztosan bennem van ez is. Én azért nagyon szeretek embereket baszogatni, persze leginkább otthon: miért nem rakod el ezt vagy azt, miért nem viszed le a szemetet? De magammal is ugyanilyen vagyok: nem késhetek el sehonnan, nem lehetek soha felkészületlen. És biztos hidegnek, ridegnek is tűnök a szőke hajammal és a kék szememmel. És belül meg is van bennem a karcosság: én is tudok hosszan sírni a kanapén a semmin. Talán ez a részem jön ki ilyenkor. És egyébként jó színészként szemétkedni.

Kell, hogy minden szerepednek megtaláld saját magadban a magját?

Az emberi lélek nagyon tág; szerintem mindenkiben van minden: dög, gyilkos, anya, matróna, pszichopata. Ha egy szerep nem a profilom, elkezdek gondolkodni azon, hol van meg bennem mégis, és felidézek egy olyan emléket, aminek köze van hozzá, és magamba tudok csípni, hogy na, ott pszichopata voltam. Nekem a legnehezebb szerep A jég volt: abban táncikálnom kell, és mindig úgy érzem, kínos vagyok, biztosan bénán vonaglok. Nehéz wampnek lennem.

Meglep, hogy ezt mondod, hiszen A jégben egy csomót kell meztelenkedned is, nem is először a pályád során. Ezzel nincs gondod?

Nem szégyellem a testemet. Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, az beszólhat rá. Amikor Mundruczó Kornél egyik előadásában először kellett színészként levennem a ruhámat, olyan emberek között voltam, akikről tudtam, hogy ők is ezerszer vetkőztek már, és nem fognak megütközni rajtam.

Leveszed a ruhád, kimész, megcsinálod, ennyi. Még egy kis perverzió is van benne: itt állok előttetek meztelenül, és nem szégyellem magamat.

És úgyis csak három másodpercig vagy érdekes: addig látnak meztelennek, amíg te zavarban vagy. Sok kolléganőm nem hajlandó vetkőzni, és ez az ő dolguk – de én nem értem, miért.

Filmen játszottál már Tímár Péternél, Mundruczó Kornélnál, Szász Jánosnál, mégis teljesen rendszertelen, hogy szerepelsz-e moziban; van, hogy évekig nem. Ez miért van így?

Nem tudom. Sokszor a castingosokon múlik; van, hogy utólag tudom meg, lett volna egy nekem való szerep, de be se hívtak a válogatásra. Talán mert nem jutok eszükbe, ami szerintem tök gáz: egy castingos járjon színházba, nézzen filmeket, térképezze fel, kik végeznek az egyetemen, legyen egy nagy adatbázisa, és ha a rendező tíz szőke színésznőt kér, akkor tudja, kit kell hívni.

Neked nem kéne smúzolnod?

Nem tudom, hogy kell smúzolni. Általában mindenkivel jóban vagyok, de nem szoktam bejárni sehová, hogy megmutassam, itt vagyok. Aki megismer, és tudja, hogyan dolgozom, milyen színész vagyok, az hívni fog. Aki nem kíváncsi rám, az nem fog. De az is gáz, ha valaki azt mondja, őt nem merem beválogatni, mert nem elég híres. Még mindig ugyanaz a hősszerelmes, aki tíz éve is az volt.

Vannak álmatlan éjszakáid azért, mert nem hívnak elégszer?

Vannak, persze. Sokszor. Főleg olyankor, ha tapintatlan egy castingos: nemrég többször is hívtak, aztán mindig lemondták, én mindig szabaddá tettem magam, aztán a castingos nem vette fel a telefonját, végül hetekkel később közölte, hogy más kapta a szerepet. Elmondtam neki, hogy nem vagyok idióta, ilyen nincs, ilyet ne csináljon már. Mire egy barátom azt mondta: „Ezzel egy életre elvágtad magad ennél az ügynökségnél.” Kit érdekel? Ha én végzem rosszul a munkámat, ha én nem megyek be egy jelenetbe, nekem levágják a fejemet.

Egyszer azt mondtad, a tanáraid úgy gondolták, ha vidéki színésznő leszel, ott majd betörik a nagyszájúságodat. Betörtek?

A nagypofájúságom még mindig megvan, de már megtanultam hallgatni, illetve legyinteni: hiába ölök bele bizonyos helyzetekbe egy csomó energiát, ha végül úgyse lesz másképp. Nem fog visszafelé folyni a Duna akkor sem, ha toporzékolok. Az igazamat megvédem, ha van egy ötletem, kiállok mellette, ha kell, erősebben is – de a rendezőkkel alázatosan, fejet hajtva dolgozom.

Mi miatt toporzékoltál korábban?

Piszlicsáré ügyek miatt. Ha valaki valami hülyeséget mondott, és ragaszkodott hozzá, akkor én is ragaszkodtam az igazamhoz. Az elengedés nehéz dolog, ezt nekem sokat kellett tanulnom.

Volt, hogy azért néztek rád furcsán, mert egy nőtől szokatlannak tűnt, amennyire kiálltál az igazadért?

A színház még mindig elég férfiközpontú hely, ahol nem szeretik az erős nőket, sem azokat, akik az asztalra csapnak, és azt mondják, nem. Inkább elintézik azzal, hogy Kiss Diának nagy a szája és hisztis – ami nem igaz. A hisztéria betegség, és nem az, ha én azt mondom, kapd be. De mindezt inkább már elnyomom magamban, és nem csapok az asztalra.

Férfiakkal szemben különben is nehéz, mert az mondják, „ez egy hülye picsa”, „rossz napja van, hisztizik”. És ezt olyan rossz hallani.

Nagyon ki kell tudni harcolni, hogy meghallgassanak, hogy tényleg kíváncsiak legyenek a véleményedre, és adjanak is rá. Ez hosszú évek munkája, de nemcsak a nőknek, a fiatal fiúknak is.

Amikor a Vicces, királykisasszony? című gyerekelőadást mutattátok be, egy interjúban azt mondtad, sose voltál olyan lány, aki királykisasszonyosat játszott volna. Hanem?

Úsztam, néptáncoltam, volt természetjáró-igazolványom, fociztam, kosaraztam. Sosem voltam rózsaszín kislány; mentem, mint a faltörő kos. Ismerek királykisasszony-lányokat: megőrülök tőlük.

Sokévnyi független színház és szabadúszás után két éve a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződtél. Eleged lett az utazásból és a bizonytalanságból?

A bizonytalanságot untam meg. Több színházba is elküldtem az önéletrajzomat – van, ahonnan fel se hívtak. Hargitai Iván (A Vörösmarty Színház rendezője – K. B.) látott játszani Nyíregyházán, ő kérte meg Szikora János igazgatót, hogy nézze meg az önéletrajzomat.

Kielégíti az igényeidet a sok „alternatív” színház után a vidéki kőszínház?

Az éneklés és a zenélés nagyon hiányzik. Ezt nem elégíti ki, de minden mást igen. Nekem a vérem a zenélés. A múltkor volt egy koncertünk: repültem, extázisba kerültem attól, hogy végre elővehetem a rég nem használt énekhangomat, és magas C-t énekelhettem. Mundruczó Kornél mondta, hogy a mai napig nem tudja feldolgozni bennem ezt a kettősséget: előbb egy klasszikus operettben énekelek, aztán a sárban kúszom káromkodva az ő előadásában.

Máshogy nem használnád a hangodat? Együttesben, saját lemezen?

Egymilliárd éve szeretnék együttest: ezúton kérek mindenkit, hogy írjanak nekem számokat! Én nem tudok zenét szerezni és szöveget írni. És nem akarok, vagy nem merek zeneszerzők ablakán sem kopogtatni.

Az egyetem után alapító tagja voltál a HOPPart társulatnak az osztálytársaiddal együtt, és meg is maradtál a keménymagban, miután a legtöbben már nem tudtak igazán részt venni benne. De rég nem jött hír a társulatról: létezik még?

Nem tudom. Most derült ki, hogy egy fitying támogatást sem kaptunk. Nagy fájdalom számomra, hogy vége van – vagyis nem merem kimondani, hogy vége van, nem én vagyok az ügyvezető. De ha lesz bármilyen előadás, akár ingyen is megyek – de pénz nélkül semmit nem tudunk létrehozni.

Ha jól érzem, nehéz erről beszélned.

Elég nehezen szakadtam el a HOPParttól; szakembernél is jártam ezzel és más problémámmal is. El kell tudni engedni a tudatot, hogy többé nincs velem az az alom, az a fészek, ahonnan jöttem. Nem szeretek rá gondolni, de minden, ami megtörtént, az nagyon szép emlék. A HOPPart a lelkem egy kis csücske; a családom.

Sosem akartál pesti kőszínházhoz szerződni?

Dehogynem, mindig is szerettem volna. De sosem hívtak sehová.

És ez – vagy bármi, amiről korábban beszéltünk – bántja az önértékelésed?

Persze. Van, hogy azt érzem, azért nem kellek, mert biztos van nálam sokkal jobb, van nálam fiatalabb, van nálam szebb, ügyesebb, vagy hogy én már harminchárom vagyok, biztos elfelejtettek. Azt hiszem, ez, az elfelejtettek a legfájóbb. Vagy azt hiszik, még mindig túl nagy a szám, pedig nem: már lakat van rajta.

Kiss Diána Magdolna rövidfilmjei közül az egy ideiglenesen Párizsba költöző és ott meglehetősen új közegbe csöppenő nőről szóló Hátsó lépcső, és egy fura virtuális távkapcsolatról szóló Porcukor megnézhető az Indavideón is, ahol fent van a teljes Mundruczó-film, a Szelíd teremtés is.

Ne maradjon le semmiről!