Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHivatalos: Távozik Prőhle Gergely
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy Prőhle Gergely távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről és november 1-i hatállyal közös megegyezéssel megszűnik a megbízatása. Prőhle esetleges távozásáról hetek óta lehet hallani a sajtóban.
A Demokrata augusztus elején írta meg, hogy Kásler Miklós miniszter elégedetlen az igazgató munkájával, elsősorban a a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon a múzeum vezetőjén, egy, a Tanácsköztársaságról szóló kiállítás miatt.
Akkor azt írták, hogy már szeptembertől másik igazgatója lesz a múzeumnak, ez végül nem történt meg, pedig az akkori hírt a Magyar Idők is gyorsan átvette, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló lap pedig az ilyen ügyekben általában jól értesült. Ez volt az a lap is, ahol több támadás érte Prőhle Gergelyt és az általa vezetett intézményt, amiért olyan hazai írókat népszerűsített, mint Dragomán György, Krasznahorkai László, vagy Nádas Péter.
Prőhle és a Petőfi Irodalmi Múzeum csak egyik színtere volt a Fideszen belül zajló kultúrharcnak, aminek hátterét ebben a cikkünkben mutattuk be.