Önnek az orra…hm…NAGY

Önnek az orra…hm…NAGY

Így kötekedik a feltűnően nagy orrú Cyrano lovaggal egy nemesúr Rostand drámájában, amire a főhős a világirodalom egyik leghíresebb monológjával válaszol:

„Ez szimplán hangzik… Így nincs hatása!/ Mondhatta volna szebben, kis lovag”– kezdi a színmű Cyranoja, Ábrányi Emil 1899-es klasszikus magyar fordításában. (2010-ben Bognár Róbert és Várady Szabolcs fordította újra a legendás Orrmonológot, ott a nyitány így hangzik: "Jaj fiacskám, de hát ez így túl kurta, nem? Hisz annyiféleképp mondhatnánk, istenem!") És a híres zárás, amit valamilyen formában azok is ismernek, akik Rostandot sosem olvastak:

Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Ennél többet a darabról ma már talán kevesen tudnak, mint ahogy az sem annyira közismert, hogy az orra nagyságának erősen tudatában lévő, de magát sértegetni nem hagyó lovag alakját valós személyről mintázták.

Az igazi Cyrano első biográfusa Henry Le Bret, gyerekkori barátja és hátrahagyott könyveinek kiadója volt. Az ő visszaemlékezése a lovag élettörténetének fő forrása, bár a megbízhatósága erősen kérdéses.

Le Bret nyomán és a Cyrano nevében használt, délnyugat-francia városra utaló jelző miatt sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy Cyrano a Gascogne tartománybeli Bergerac-ban született. Emellett szólt, hogy a gaszkonoknak a francia köztudatban általában duhaj, verekedős természetet tulajdonítanak, és az a körülmény, hogy egy majdnem csupa gaszkonból álló testőrcsapatban szolgált. Később azonban egy párizsi plébánián rátaláltak a születését bizonyító 1619-es anyakönyvi bejegyzésre, ami bizonyította, hogy a fővárosban született, és egy utóbb vidéki birtokossá avanzsált parlamenti jogász fia volt.

Cyrano előbb Párizsban, majd 1631-től Beauvais-ban tanult. Tizennyolc éves korában Le Bret-vel együtt csatlakozott egy főleg gascogne-i nemes családok fiaiból álló testőrcsapathoz.

„Duhaj, bravúroskodó szellem uralkodott ezeknél a katonáknál, éppen illő Cyrano temperamentumához, aki annyira túltett mindnyájukon, hogy társai a bátorság démonának nevezték el” – idézi fel egy 1903-as tanulmány.

Cyrano fiatalkora a harmincéves háború időszakára esett, és - legalábbis Le Bret szerint - kadétként ő is részt vett a sokak szerint az igazi első világháborúnak tartott, egész Európát vérbe borító öldöklésben. De amikor 1640-ben Arras ostrománál egy kardszúrást kapott a torkába, felhagyott a katonáskodással.

Az életrajzban itt tátong egy csaknem évtizedes fehér folt. A valószínűleg utazgatással telt évek után 1654-ben Párizsban tűnt fel. Ebben az évben jelenik meg tragédiája, az Agrippina halála, vígjátéka, A pórul járt tudálékos és levelei, melyeket előszavában d'Arpajon hercegnek ajánlott.

Az Agrippina színpadi bemutatója Cyrano életében is tragédiák sorát hozta. A darab miatt istenkáromlással vádolták, nagyúri pártfogója kihátrált mögüle, lakásából kitiltották és egy fagerenda hazafelé menet betörte a fejét.

Azt beszélték, nem fatális véletlen történt, hanem ellenlábasainak köszönhette a balesetet. Cyrano ugyanis nem tartotta távol magát a politikától, bár az már nem világos, mi alapján állt hol az egyik, hol a másik oldalra. Mindenesetre a korszak megkerülhetetlen jezsuita bíboros-államférfiját előbb epés költeményben támadta, aztán heves pamfletben vette védelmébe. 

1655-ben valamilyen "titkos kór" végzett vele, amit többnyire szifiliszként azonosítanak. Le Bret szerint jó keresztényként halt meg, mert halálos ágyán ő és három apáca visszatérítették „a szabadgondolkozó haldoklót az igaz hitre”. A szabadgondolkodás súlyos vétke mellett egy másik gyanú is körüllengte: egy "veszedelmes gyengeség", amit a baráti életrajzíró nem nevez meg, de amit a modern kutatás egy része homoszexualitásként azonosít. Feltételezett hármas meleg kapcsolatáról egy 1999-es tanulmány részletesen is beszámol, de Rostandnál természetesen semmi ilyesmit nem olvashatunk, ott unokahúgáért, Roxane-ért epekedik mindhiába - Cyrano mint gay ikon ma is elég tabudöntő megközelítés lenne.

Négy egykorú - bár egyáltalán nem feltétlenül hiteles - arcképe nem mutat olyan iszonyatosan nagy orrot, amely megért volna annyi párbajt, hanem csak a sasorr szép példánya. Egy 1650 tájt írt pamfletszerű versben egyik kortársa nemcsak hatalmas orrát kifogásolja, hanem szörnyszülöttnek, kopasznak, bandzsának, lőcslábúnak mutatja.

A legtöbbféleképpen kétségtelenül Rostand próbálta körülírni ezt a jellegzetes orrot a híres drámában. Például:

 „Csúcs, mely veri az eget!” (leíróan)

„Igyék vederből, abba belefér!” (barátilag)

 „Vörös tenger, ha vérzik!” (tragikusan)

Rostand nem csupán ezt vette át a Cyrano de Bergerac életéről fennmaradt anekdotákból. A darab nyitójelenete, amikor a Cyrano által megfenyegetett színész mégis fellép a színpadra és ő bottal kergeti el, állítólag életrajzi tény. Ahogy a számtalan emlegetett párbaj is, és az a tömegverekedés, amikor egymaga száz embert vert szét. Az életrajzíró jópajtás szerint Cyrano csak ritkán ivott bort, mértékletesen étkezett s önmegtartóztató volt a nőkkel szemben. „Ez utóbbi tulajdonságát egyes ellenségei nem önszántából eredtnek magyarázták”– céloz ismét az abnormálisan nagy orra a fent idézett életrajz.

Valós személy a színdarabbeli Roxane mintája is. Madeleine Robineau, Cyrano unokatestvére zárdába vonult, miután férje Arras ostrománál elesett. Ő volt az egyik apáca, aki Cyrano mellett volt halálakor. 

Utópikus utazás távoli égitestekre és vissza

Ez a furcsa, öntörvényű, szertelen kalandor nemcsak irodalmi alak volt, hanem író is: halála után pár évvel jelentek meg a Holdbéli utazás, illetve a Nap államai és birodalmai című szatirikus, képzeletbeli útinaplói.

A részben önéletrajz, részben szatíra, részben mese, részben tudományos értekezés, részben utópiaként olvasható utazás során Cyrano meg akarja látogatni a holdbeli embereket. Első ötletként a testére harmattal töltött palackokat aggat, és amikor a nap felszívja a harmatot, ő is a levegőbe emelkedik, de csak Kanadáig jut. Az ott épített repülőgépén végül eléri a célját. A Földre visszatérve könyvet ír holdbeli élményeiről, amelyből igazi bestseller lesz, de az egyház bebörtönzi a boszorkánynak tartott szerzőt. A Nap államai azonban befejezetlen maradt, a regény úgy végződik, mint egy félbeszakadt álomkép.

Cyrano fejében mindez aligha született volna meg Kopernikusz heliocentrikus világképe, a bolygók pályájának Kepler által leírt törvényei és Galilei máglyaveszélyes gondolatai nélkül. De ismerték már Campanella Napállam című utópiáját, meg az angol Francis Godwin franciára fordított könyvét, mely szintén egy Holdba való utazást mesél el. Mindez önmagában is elég bizonyíték az említett szabadgondolkodásra, vagyis az egyházi tanítások megkérdőjelezésére és a széles, modern tudományos és irodalmi látókörre.

Mindez persze mára feledésbe merült. Cyrano nevét és alakját nem annyira saját műveiből, hanem az először 1899-ben bemutatott és azóta szinte folyamatosan színpadon tartott újromantikus Rostand-darabból ismerjük, meg a moziból. A nagyorrú lovag történetének két klasszikus filmes feldolgozása született: 1950-ben egy amerikai verzió, amelynek főszereplője, José Ferrer elnyerte a legjobb férfi színésznek járó Oscart, és az 1990-es francia változat, amelyben Cyranót az akkor csúcson lévő Gérard Depardieu játszotta (ez meg a legjobb jelmeztervezésért járó szobrocskát kapta meg). Tulajdonképpen itt lenne az ideje a következőnek, hiszen azóta felnőtt egy újabb nemzedék, amely nem látott a vásznon harcias, de érzékeny lovagot ágálni a túlméretezett orra miatt.

(Borítókép:  Savinien Cyrano de Bergerac portréja. Kép: Christophel Fine Art/UIG via Getty Images)