György
8 °C
23 °C

Videó: itt tart most az Olof Palme Ház rekonstrukciója

2019.03.22. 11:21

Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója a Liget Budapest program keretében; a csaknem hárommilliárd forintos beruházásból megújuló épületet Millennium Háza néven ősszel vehetik birtokba a látogatók - írja a Városliget Zrt. közleménye.

A ház utólagos hozzáépítéseit eltávolították, megtörtént az eredeti épületszerkezet helyreállítása (erről készült is egy durva épületkibelezős videó), kész a hatalmas üvegfelületekkel borított új tetőzet, és az épület homlokzatát díszítő Zsolnay-kerámiákat is restaurálták - közölte a pénteki épületbejáráson Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Sághi Attila, a beruházást végző Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy az épület eredeti belső kiképzése a világháborúban odaveszett. A ház ezután ipari, irodai jelleget kapott, most azonban rekonstruálják a homlokzat mellett az eredeti térstruktúrát is. Emellett visszaállítják az épület eredeti főbejáratát is, így a Millennium Házába a Petőfi Csarnok helyén épülő Új Nemzeti Galéria felől lehet majd belépni.

A felújítását követően a több mint 130 éves épület a Városliget aranykorát bemutató időszaki kiállítással nyitja meg a kapuit, később pedig egy interaktív állandó tárlattal idézi meg a századfordulós Budapest világát.  A Millennium Háza másik szárnyában Zsolnay Kávéház nyílik, a mélyföldszinten pedig egy kisebb előadó- és konferenciatermet, valamint egy múzeumpedagógiai teret alakítanak ki.   Az új főbejárat elé nagyszabású rózsakertet alakítanak ki, közepén egy Zsolnay-szökőkúttal. Szintén a Városliget délkeleti oldalán, a Millennium Háza közelében épül többek között egy 2 kilométeres futókör és a világszínvonalú, új nagyjátszótér - tette hozzá Baán László.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!