Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

David Blaine illuzionistát szexuális erőszak miatt jelentették fel

2019.04.02. 11:30

A CNN információi szerint David Blaine ellen nyomozás indult New Yorkban szexuális erőszak miatt. Az ilyen ügyekre szakosodott ügyosztály nem osztott meg további részleteket a hétfői sajtótájékoztatón, például arról sem nyilatkoztak, hogy berendelték-e már kihallgatásra Blaine-t.

A Daily Beast úgy tudja, az illuzionistát két nő is feljelentette. Egyikük azt állítja, hogy a férfi 1998-ban manhattani lakásában támadt rá, ez a dátum viszont már túl van az elévülési határidőn. Blaine nem kívánt nyilatkozni, csak annyit közölt, a rendőrség egyelőre nem kereste meg.

Nem ez az első eset, hogy David Blaine gyanúba keveredik, 2017-ben Natasha Prince egykori fotómodell azzal vádolta meg, hogy 13 évvel korábban Londonban megerőszakolta. Blaine akkor mindent tagadott, és a Scotland Yard sem folytatta a nyomozást, miután felvette a nő vallomását. A New York-i rendőrség egyik munkatársa pedig a CNN-nek elárulta, egy évvel ezelőtt is folytattak nyomozást David Blain ellen, de ez már lezárult. 

David Blaine 20 évvel ezelőtt lett igazán ismert veszélyes mutatványaival: 1999-ben plexikoporsóban temettette el magát egy hétre, 2003-ban egy üvegkoporsóban hánykolódott a Temzén 44 napon keresztül és a listát tovább lehetne folytatni. A  illuzionista most írországi és nagy-britanniai turnéjára készül.