Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Kicsiny kastély Budapesten, gyönyörű kerttel

Az egykori lőtér jelentős részét beépítik, de a Haris Park tényleg szép lett

DSC 2110
2019.06.20. 18:42
Bár talán keveseknek ismerős a képen látható épület, ez a svájci nyaralók stílusát idéző kúria Budapesten van. Talán azoknak is idegennek tűnhet, akik jártak korábban a Marczibányi téren, ugyanis a felújítás előtt egyáltalán nem volt ilyen feltűnő ez a különös múltú ház. A Haris Park évek óta húzódó munkálatai most véget értek, és bejárhattuk az egész létesítményt, egyúttal kicsit végigfutottunk a hely történetén is.

Budán és Pesten egykor számos lőtér működött. Elvileg a polgárság hazafias kötelessége volt a rendszeres lőgyakorlat, de ezek idővel mulatozássá lazultak, a lövöldék meg amolyan klubokká alakultak. Emléküket ma is több közterület neve őrzi a Lövőház utcától a Lövölde térig. Történetükről Zsámboki Miklós írt egy remek, szórakoztató blogposztot vagy tíz éve, a szóban forgó épület már akkor is épp megújulóban volt. 

Buda lövöldéje egykor a Széna tér közelében volt, az 1827-es épület jó része ma is áll, csak épp a Margit körutat vágták bele. Jelenleg a Jégkert működik a csonka épületben (ízléses, vendégmarasztaló szögesdrótkerítése végül is jól passzol az eredeti, félkatonai funkcióhoz). Az új körút terve - más források szerint a környék lakóinak elégedetlensége - miatt a lövészeknek menniük kellett, úgyhogy kitelepültek oda, ahol aztán már tényleg nem zavarnak senkit. Vagyis az akkori város legszélére, a mai Marczibányi térre.

Itt épült fel 1885-re - hivatalosan német neoreneszánsznak nevezett stílusban - a lövőház. Hogy akkoriban mit is jelentett egy polgári lövölde, azt jól mutatja, hogy az épületben volt bálterem, étterem, két tekepálya, meg egy biliárdszoba is. A terület egy téglavető helyre épült - ma azt mondanánk, barnamezős beruházás volt -, ami alighanem még jól is jött. A lejtőbe vájt mélyedésben vígan lövöldözhettek a polgárok. 

A szép szimmetrikus kialakítású épület úgy néz ki mint egy kis kastély, de hát akkoriban minden igyekezett annak látszani, már amennyire lehetett, akár börtön volt, akár irodaház. Az a furcsa helyzet van, hogy most tulajdonképpen sokkal inkább látszik kastélynak, mint eredetileg, na de erről majd később. 

A világháborút átvészelte a ház, csak a tornya veszett oda, mint annyi budapesti épületnek, és többé-kevésbé megőrizte eredeti funkcióját is: a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) vette birtokba. Persze a Marczibányi téri lövőház sem úszta meg a szocializmus legjellemzőbb beavatkozási formáját, a szétfalazást. A bálteremből kisebb helyiségeket választottak le, így középen kaptak egy használhatatlan teret, ami csak a felső kis ablakok világítottak be. Mivel ez másra nem volt már jó, itt szárították az ejtőernyőket. Az egykori MHSZ-tagok ma is úgy emlegetik a termet, hogy "az ejtőernyős szoba".

A lövőház eredetileg is a társasági élet helyszíne volt. Jobbra a kerthelyiség, amelyik ugyanott van, ahol ma is
A lövőház eredetileg is a társasági élet helyszíne volt. Jobbra a kerthelyiség, amelyik ugyanott van, ahol ma is
Fotó: Haris Park

A rendszerváltáskor persze hamar felértékelődött az ingatlan, hiszen a Rózsadomb tövében fekszik, hatalmas telken, nem túl szem előtt. Egy darabig úgy volt, hogy ennek ellenére a funkciója megmarad. Legalábbis Fenyő János, aki imádta a fegyvereket, valamiféle luxus lövöldözőközpontot álmodott ide, amit Hundertwasserrel terveztetett volna. Aztán a létesítményt műemléki védelem alá vonták, és a tervekből nem lett semmi.

Végül a Haris család vette meg az ingatlant a kerületi önkormányzattól. Ők a telek hátsó részét felparcellázták és eladták, a házat és annak közvetlen környezetét pedig - hosszú huzavona után - rendbe szedték, és kialakították benne a Haris Parkot. 

Mit veszített a környék a Lőtérrel?

Szögezzük le az elején, hogy a végeredmény egyértelműen pozitív. A Haris Park rengeteget ad a városképhez, és a Marczibányi tér kifejezetten jól járt a fejlesztéssel. (Már amennyiben létezik olyan, hogy Marczibányi tér, ugyanis gyerekkorom óta azon gondolkozom, hogy mégis hol van az. Elég vicces térnek nevezni négy saroknyi utcát, amelyek egy kerítéssel körbezárt tömböt fognak közre.)

A teljes kép kedvéért mégis kezdjük azzal, ami nem tetszik. Sehol nem szeretem, amikor a régi, nagyvonalú telkeket feldarabolják és lakóparkokká alakítják. Ez tulajdonképpen nagyon hasonló ahhoz, amit a szocialista idők szétfalazásáról írtam - csak éppen házon kívül zajlik, és visszafordíthatatlan folyamat. Ez persze az önkormányzat sara, amelyik eladta a területet, és engedélyezte a fejlesztést. Természetesen nem valami kivételről van szó, szinte az egész városban megfigyelhető ugyanez a jelenség sporttelepekkel, oktatási és egészségügyi intézmények parkjaival stb. Itt azonban nem csak a lakókörnyék szintjén érezhető a hatása, hanem a házén is.

A lövőház eredetileg egy kulissza volt, egy díszes spanyolfal, amely mögött lehetett lövöldözni. Tulajdonképpen egy hosszú veranda, amely összekötötte a különböző funkciójú termeket. Azzal, hogy kivették mögüle a teret, a ház egyik oldaláról le is mondtak. Oda került minden nemszeretem funkció, ami egy dolog, de az összes ablakot tejüvegre cserélték abba az irányba, sőt a tetőteraszokon is kitakarták azt az irányt.

Olyan, mintha a Várkert Bazárban járnánk, ahol hátsó fal nem létezik, mert az már a Várhegy tömbje. Az igazi nagyvonalú elegancia az lett volna, ha a telek parcellázása helyett parkosítanak, és akkor valóban egy tájkertbe helyezett gyönyörűség lenne a ház. Ami persze a gyakorlatban kivitelezhetetlen lett volna gazdasági alapon, ráadásul itt nem valódi park veszett oda, csak egy üres placc. De attól még kár az elszalasztott lehetőségért.

Haris Park: csodaszép kompozíció

Ha a város felől érkezünk az épülethez, tényleg tökéletesen megkomponált látvány fogad. Valószínűleg soha nem volt olyan szép a ház előtti park mint most. Geiger Nóra tájépítész munkája jól megtervezett, ügyes kert, mely viszonylag kis mérete ellenére kifejezetten parkhatású. Miközben miden funkciót sikerült elhelyezni benne (játszóterecske, kiülős terasz, fényképezkedő pont az esküvőkhöz, reprezentatív fogadótér a főbejárat előtt, parkoló, gyalogutak a nagyobb forgalmú irányokban stb.) egyáltalán nem lett zsúfolt.

Sőt, tájkertként is nagyon jól funkcionál: a színes foltokkal, virágkompozíciókkal kifejezetten hozzáad az épülethez, kiemeli annak szép részleteit, egy csomó jó megfigyelő - és persze fotózó -pontot kínál. Ráadásul úgy tűnik, jó kezekben van: az üzemeltetők tudják, mi a különbség a térkő és a kert között, szóval rendezett, gondozott, nyírt és zöld minden - a legnagyobb kánikulában is, amikor ott jártunk.

A kert legszebb fája egy hatalmas törökmogyoró, mely sajnos kiszáradni látszik, a legértékesebb pedig egy nyolcvanéves babérmeggy, amit alighanem kevesen szúrnának ki, ha nem figyelmeztetik rá őket.

Az egykori főbejárat kocsifelhajtóit (ahol kétszer is megérkezett Ferenc József és Erzsébet királyné) már földdel töltötték fel az MHSZ időkben is, most ezekben is gondosan ápolt növényzet van. A fém kerékvetők csodálatos módon túlélték, hogy elvesztették funkciójukat és eltűnt alóluk a felhajtó, igaz, picit odább kerültek.

A ház tényleg gyönyörű, még úgy is, hogy pár részletet nem állítottak helyre. Az oldalszárnyak oromzatain egykor festett díszítés volt, de hogy pontosan mi, azt nem lehetett kivenni a fennmaradt fotókon. Így ezek helye üresen maradt. Ezeken kívül csak a hatalmas, az épület magasságát megduplázó dísztorony hiányzik. Kicsit sajnálom, hogy ez nem került vissza, hiszen Budapest tetődísz-nagyhatalom volt egykor, amiből mára igen kevés maradt.

A Kovács Márton tervei szerint készült átépítés legfontosabb eleme az új rész, amely a két szélső termet leszámítva végighúzódik az egész épület mögött. A hivatalos fotókon nem is mutatják ezt a szárnyat, a cél egyértelműen az elrejtés volt. Pontosabban az, hogy három oldalról ne legyen látható. A negyedik irányba teljesen zár a ház, szóval olyan, mintha arra nem is foglalkoztak volna azzal, hogy milyen lesz. 

Elegáns belső sok meglepetéssel

Mivel az épület eredetileg is rendezvényhelyszínnek épült, nagyon sok mindent meg lehetett őrizni belőle, sőt elég volt visszaállítani ahhoz, hogy megfeleljen a jelenlegi elvárásoknak. Ilyen például a bálterem. Ez nem csak ismét gyönyörű lett az utólagos leválasztások kibontásával, de visszakapta azokat a kisebb tereket, amelyek egy nagyszabású rendezvényhez kellenek. Ilyenekkel gyakran nem is számolnak az újépítésű rendezvényhelyszíneknél.

A bővítésekkel új helyiségek csatlakoztak az egykori verandához, ezek részben szintén rendezvényhelyszínek, részben a kiszolgáló funkcióknak adnak helyet. Szép, szellemes új lépcsőház köti össze a szinteket a tetőtől a pinceszintig. A felülvilágítónak köszönhetően az utóbbiba is jut természetes fény, ami sokkal barátságosabbá és használhatóbbá teszi. 

A jelenlegi épület megértésében a legnagyobb segítség, ha elfogadjuk az ügyvezető, Haris Gergely félig-meddig komoly definícióját:

ez egy egyszobás hotel.

És tényleg. A főbejárat fölött van egy kis lakosztály. Igazi meglepetés, hogy az ajtaja a földszinten van, a csigalépcső pedig már egyenesen a szobába vezet. Persze legalább ilyen megdöbbentő, hogy onnan pedig a díszterem erkélyére léphetünk. 

Nagyon penge esküvői helyszín. Van kert, nagy bálterem - a már említett ünnepi erkéllyel -, és persze egy szoba az ifjú párnak. A bővítésnél előrelátóan úgy alakították ki az épületet, hogy a díszterem hátulról megközelíthető. Annyira akadálymentes, hogy akár egy autóval is be lehet állni abból az irányból, ha épp olyan rendezvénynek ad otthont. A földszinten egy kis házasságkötő terem - ha akarom, egy felszenteletlen kápolna -, és egy félig-meddig zártkörű Champagne-bár van, fent egy gin-tonik bár a teraszon, mondanom sem kell, klassz kilátással (egy irányba).

A "szállodának" saját étterme is van, amely önálló néven fut, ez a Bobo. Lezseren elegáns felső kategóriásnak lőtték be, ahová egy tenisz után is be lehet ülni reggelizni, és senkire nem néznek morcosan, ha rövidnadrágban, vagy akár papucsban slattyogott le a rózsadombi lakásából egy munkaebédre. 

A belső dizájnt nem igyekeztek a külsőhöz igazítani, ami egyáltalán nem baj. Art deco, szecesszió, korai modern irányzatok keverednek a kortárs megoldásokkal. Rengeteg harsány elem bukkan fel, az egészet mégis meglepő módon sikerült tökéletes harmóniába összesimogatni. A bevállalt feltűnő színek, tárgyak, formák miatt az egész frissnek hat, miközben elegánsan kiegyensúlyozott marad.

A legjobban sikerült az étterem tere, amit egy merészen ívelő lépcső dob fel, de nagyon jó - kifejezetten szállodás - hangulata van a "verandának" is, vagyis a termeket összekötő folyosónak. Ezeket Csuzdi Miklós tervezte, a Ritz-Carlton belső tereit is jegyző GA Grouptól, az épület többi része a Somlai Design Studio munkája. Hogy a több alkotó keze alatt kialakult belső térnek egységes hangulata van, az alighanem a megrendelő Haris-családnak köszönhető, melynek tagjai több helyen is aktívan részt vettek a tervezésben.

Mindent összevetve, a belső kialakítás elsőrangú, és kívülről is teljesen oké lett a ház, a park pedig gyönyörű - feltéve persze, hogy nem kukucskálunk a kulisszák mögé. A Bobo nyitvatartási idejében bárki megnézheti az egykori lövőházat, mely egészen biztosan a környéken élők népszerű találkozóhelye lesz. Teljesen megérdemelten.

Ha érdekelnek Budapest építészeti kincsei, kövess Facebookon és Instagramon.