Mindenki megfordult az írófejedelem badacsonyi villájában

Párbaj miatt fogházban ült, amikor első és nagysikerű regényét megírta. A Monarchia idején már az úri középosztály nagy társasági életet élő írója, a Horthy-korszakban írófejedelem, a Rákosi-korszakban az önkéntes hallgatást választja. Herczeg Ferenc több mint kilencven éves volt, amikor elfeledve és elhallgatva meghalt. Az Index Mi Vidékünk veszprémi projektjében badacsonytördemici emlékszobájában és egykori nyaralójánál jártunk.

A párbajhős írófejedelem tizenévesen tanult meg magyarul

Amikor az irodalmi kánon jobboldali szellemben tervezett újraírásáról, és a szocializmus idején feledésre ítélt, jelentős szerzők beemeléséről szó esik, Herczeg Ferenc neve szinte mindig előkerül. Herczeg Ferenc valóban elképesztően népszerű és a hivatalos Magyarország által is támogatott szerző volt a Horthy-korszakban, akire 1945 után mellőzöttség, sőt teljes elhallgattatás várt. Hogy bekerül-e újra hangsúlyosan az iskolai oktatásba, vagy sem, az az évek óta átdolgozás alatt álló Nemzeti Alaptantervtől függ, a kiszivárgó hírek szerint ezért elég intenzív lobbizás zajlik. 

Egy-egy író neve gyakran összeforr a hellyel, ahol élete jelentős részét töltötte, és Herczeg esetén ez a hely a Badacsony. Pedig eredetileg nem sok köze volt a Balaton északi partjához, jómódú délvidéki, sváb patikuscsaládból származott, akárcsak Kosztolányi és Csáth Géza, akiknek nagyapja ráadásul a verseci Herczog-gyógyszertárban tanonckodott. A Horthy-korszak írófejedelme csak gimnazista korában tanult meg magyarul.

Az 1880-as évek Budapestjén kezdett jogot tanulni, és belevetette magát a születő nagyváros társasági életébe. Irodalmi indulása a gentleman-író izgalmas nimbuszát vonta köré: párbajban megölt egy katonatisztet, és az államfogházban töltött hónapok alatti „kedélyes unalomban” megírta első regényét, a Fenn és lennt. A könyv sikere után pár évvel már jól fizetett tárca-, regény- és drámaíró, irodalmi társaságok és az Akadémia tagja. 1894-ben Tisza Istvánnal megalapítja a konzervatív úri középosztály emblematikus folyóiratát, az Uj Időket, melyet ötven éven át szerkesztett.  A lektűr és a társasági drámák jól álltak neki, Molnár Ferencet megelőzve indult el a Budapest-tematika és a nagyvárosi hangú írásmód felé.

Az első világháború utáni Magyarország hivatalos írója lett, Jókaihoz hasonló népszerűséggel és pozícióval. Közéleti szerepvállalása is egyre aktívabb lett: évtizedeket töltött a parlamentben, előbb képviselőként, majd felsőházi tagként. A trianoni békeszerződésben elcsatolt területek békés visszaszerzésére megalapította a Magyar Revíziós Ligát. Születésnapját, írói jubileumait filmhíradók és könyveinek díszkiadásai kísérték, ő volt az, aki 1943-ban Horthyt köszönthette 75. születésnapján (a filmhíradót ide kattintva nézheti végig).  Az élet kapuja című könyvét háromszor jelölték irodalmi Nobel-díjra, több műve tananyag volt az iskolákban. 

Birtok a „hegyek hegyén”, a Badacsonyon

A balatoni kétholdas szőlőbirtokot állítólag egy gumidefektnek köszönhette 1929-ben: mialatt a sofőr kereket cserélt a lábdihegyi Szent Ignác-kápolnánál, a szemközti kerítéskapuban álló parasztemberrel meg is kötötték az üzletet.

...az én szülőhazámban csak az megy megsüvegelni való ember számba, akinek rendesen megkapált szőlője van. Mivel a verseci hegyen bajosan építhetek magamnak présházat, tehát a Balaton körül kereskedtem. Leginkább a hegyek hegye, a Badacsony körül”

– írta visszaemlékezésében a miértekről és a hogyanokról. (A szülővárosra tett utalás arra vonatkozik, hogy Versec a trianoni békeszerződés után Jugoszláviához került.)

Két nádfedelű házikó már volt a birtokon, Herczeg még kettőt építtetett rá. Magyaros stílusban rendezte be, a falakon színdarabjainak olasz és finn színházi plakátjai lógtak Mussolini dedikált fotója és Rákóczi címere mellett. Minden nyarat itt töltött vendégeivel, írókkal és színésznőkkel, hálás nyári tartalmat szolgáltatva ezzel a korszak társasági rovatainak. A kormányzópár látogatásakor a tapolcai vonat megállt a Herczeg-kert alsó kapujánál, onnan sétáltak fel.

Az épületek ma magántulajdonban vannak, Herczeg 1946-ban adta el a birtokot 1200 gramm aranyért. A környék eléggé beépült az elmúlt évtizedekben, sokat veszített egykori festőiségéből, és a négyoszlopos villát is többször átépítették, inkább csak alapformáiban emlékeztet egykori önmagára.

Az író emlékét a kapuban tábla, lent a községben strand, szobor és egy egyedülálló gyűjtemény őrzi. A faluház vezetője, Szántai Attiláné (akinek családja évszázadokra visszamenően tördemici kötődésű) azt mondja, több mint tíz éve kezdték összeszedni a Herczeghez kötődő tárgyakat. A múzeum a község alapítványának gondozásában van, a bútorokat is az alapítvány újította fel, az akkori polgármester, Volmuth Péter kezdeményezésére.

De nemcsak születéséről és haláláról emlékeznek meg valamilyen eseménnyel minden évben, de akár forraltborfőző-versenyre készített Herczeg Ferenc-arcképes bögrékkel is.

A Herczeg-kultusz ébren tartása itt magától értetődő, mert az író nemcsak Badacsonytördemicnek csinált propagandát, hanem a helyi ügyekben is aktív volt: a strandfürdő egyesület egyik alapítója, cikkeiben sürgette a hegy látványát tönkre tevő badacsonyi bazaltbányászat leállítását.

Az ötvenes években már csak csendes szemlélő volt

Herczeg együtt bukott meg a politikai rendszerrel, amihez olyan szorosan kötődött, 1954-es haláláról csak egy-egy mondatban emlékeztek meg a lapok. Utolsó interjúját 1945-ben adta, élete hátra lévő éveiben sosem lépett ki az akkor jó realitásérzékkel választott önkéntes hallgatásból.

Annyit dicsértek érdemen felül, hogy nem illik tragikusan vennem a támadásokat. Én, kérem, sem úgynevezett úr, sem nép nem vagyok, hanem egyszerűen író. Azt a világot írtam meg, amely körülöttem élt és nyüzsgött. [...] Én már megharcoltam minden harcomat, elvégeztem minden munkámat. Hogy jól-e vagy rosszul? Arra majd az idő fogja megadni a választ. Ezentúl én már csak csendes és jóindulatú szemlélője akarok lenni annak, amit önök csinálnak”

– mondta utolsó nyilvános megszólalásakor.

Az ostromot hűvösvölgyi villájában átvészelő Herczeget az Igazolóbizottság egyhangúan igazolta. Emblematikus folyóirata, az Uj Idők ugyan 1949-ig létezett, de ő 1945 után már ennek szerkesztésében sem vett részt, emlékiratain dolgozott. Hallgatott, amikor a háború utáni hivatalos kultúrpolitika „revizionista uszítónak” vagy „írónagyiparosnak” nevezte, de hallgatott akkor is, amikor Füst Milán és Márai kiálltak mellette. Szinte dicséretnek számított, amikor 1948-ban ezt írták róla: „Egyedül Herczeg Ferenc példáját ajánlhatjuk. E tisztes aggastyán tudomásul vette, hogy az ő világa elmúlt s három esztendeje teljes elvonultságban él.”

Műveit az 1980-as évek elejéig nem adták ki. Az irodalomtörténet politikai megítélése miatt nehezen tudja elhelyezni. „Lehetett volna egy jó közepes író, ha a politika nem próbál meg klasszikust csinálni belőle”- foglalja össze Hajdú Péter tanulmánya. 

Borítókép: Zempléni Múzeum / hungaricana.hu