Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Három színben a cári Oroszországról

2019.09.19. 23:45
A cári birodalom utolsó éveiben egy különleges színes technikával fotózott egy fényképész. Szergej Prokugyin-Gorszkijnak hívták, és megdöbbentően eleven fényképeinek valóságos kultusza alakult ki az elmúlt években. A fotók most Budapesten vendégeskednek egy kiállításon.

„Ezek a képek örökké tartanak, soha nem változnak. Egyetlen festett reprodukció sem érhet el ilyen eredményt” – ajánlotta saját különleges, színes fotográfiáit Tolsztojnak Szergej Prokugyin-Gorszkij 1908-ban. Az idős orosz írófejedelemről Jasznaja Poljanában készült portré nemcsak a máig legismertebb kép, hanem egyben Prokugyin-Gorszkij belépője is volt a cári arisztokrácia szalonjaiba. II. Miklós a saját szolgálatába állította a hatalmas Orosz Birodalmat évek óta járó és dokumentáló, kísérletezőkedvű kémikus-acélgyáros fotóst: különvonatot, automobilt, hajót adott alá, hogy földön, vízen és levegőben kísérletet tegyen a sokszínű és őrületes iramban fejlődő ország vizuális megörökítésére.

A 20. század első másfél évtizedében az Orosz Birodalom nagyon súlyos társadalmi és politikai bajokkal küzdő, de lendületes, szinte amerikai jellegű gazdasági fejlődést mutató ország volt, ahol egyszerre élt egymás mellett az évszázados hagyomány és a modernitás, a legkülönfélébb népek és vallások keveredtek, és amiről akkor még senki nem tudta, hogy hamarosan elsodorja a történelem forgószele - és szinte nem marad belőle más, csak ezek a fotók. Érintetlen táj, iparosítás, multikulti birodalom. Színek és évek a nagy októberi forradalom előtt.

A Mai Manó Házban nyílt kiállítás középpontjában a Prokugyin-Gorszkij saját tervezésű fényképezőgépével 1909 és 1915 között készített, majd iskolákban, ismeretterjesztő előadásokon vetített színes fotográfiái állnak.

Működött a kémia, de a fotózást választotta

Az 1863-ban Moszkvától nagyjából háromszáz kilométerre, egy Muromhoz közeli birtokon született Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij az egyik legrégebbi orosz katona-nemesi családból származott. A családi hagyomány szerint őse, egy tatár nagyherceg az Aranyhordától pártolt át a moszkvai nagyfejedelemhez és vette fel az ortodox kereszténységet. Gyerekkoráról nem sokat tudni, később Szentpéterváron tanult: a periódusos rendszert megalkotó Mengyelejev mellett kémiát, a művészeti akadémián zenét és festészetet.

1890-ben megnősült, acélgyáros apósa pétervári üzemét vezette egészen az 1917-es forradalomig, miközben 1901-ben fotóstúdiót és laboratóriumot alapított. Az orosz fotográfiai társaság tagjaként tett francia-német tanulmányút során Berlinben megismerkedett az akkoriban a színes (trikróm) fényképezés lehetőségeit kutató Adolf Miethével, akinek hatására később megalkotta és 1905-ben szabadalmaztatta saját háromobjektíves felvevőkameráját és diavetítőjét. 

A Prokugyin-Gorszkij-féle eljárás azt jelentette, hogy háromszor exponált egymás alá különböző színszűrőkkel egy 9x24 centis üvegnegatívra, így tulajdonképpen háromszor készítette el ugyanazt a felvételt. Az egymást követő expozíciók okozta bemozdulások miatt a felvételeken színtorzulások keletkeztek. Ez és a képeket keretező vagy az üvegnegatív sérülései miatt megjelenő színsávok festményszerűvé teszik a fotóit. (Az internetes reprodukciókról a fénysávokat általában levágják, hogy maguk a képek jobban érvényesüljenek, de tanulságos a fotókat ebben a teljes, eredeti állapotban látni, mert jobban megérthető a készítési technológiájuk.)

Prokugyin-Gorszkij 1904-ben kezelte el fényképezőgépével járni az akkori Oroszországot: Dagesztánban, Finnországban és Szentpétervár környékén készített színes felvételeket, egy évvel később a Kaukázusban és Ukrajnában járt. A fotókat azonnal rendszerezte és katalogizálta. Utazásait képeslapok kiadásából akarta fedezni; és bár a tervezett négyszáz helyett végül csak kilencvenfélét nyomtattak ki, képeslapjaival műfajt teremtett, dokumentált, népszerűsített, utazókat indított el a Birodalom ismeretlen, messzi tájai felé vonaton vagy akár csak fejben. 1906-ban Európában is bemutatkozott fotóival, majd Szamarkandban és Buharában (a mai Üzbegisztánban) folytatta a munkát. A Buharai Emirátus a birodalom talán legegzotikusabb vidéke volt, érintetlen muszlim, keleti világ, ami a cárok védnöksége alatt tulajdonképpen megmaradt olyannak, mint az előző évszázadokban.

Dagesztáni arcok. 1905 – 1915 között
Dagesztáni arcok. 1905 – 1915 között
Fotó: rokudin-Gorsky Photograph Collection / Library of Congress, Prints and Photographs Division

Oroszország földön, vízen, levegőben

Az idős Lev Tolsztojról 1908-ban, a Jasznaja Poljana-i birtokon készített, és számtalan publikációban, képeslapon felhasznált színes portréfotója után Prokugyin-Gorszkij a cári családnak is bemutathatta a munkáit. A vetítés évekig tartó állami megbízást hozott: ezután II. Miklós támogatásával és állami pénzen folytatta Oroszország dokumentálását színesben.

Az ország feltérképezésére és  megismertetésére tett kísérlet nem orosz sajátosság, inkább korszellem.  Szinte ugyanezen években járta munkatársaival és fényképezőgépével, ugyancsak uralkodói támogatással a Monarchiát Erdélyi Mór. Hétszáz fekete-fehér fotójából 1909-ben jelent meg a később több nyelvre lefordított  Magyarország-album . Prokugyin-Gorszkijhoz hasonlóan Erdélyi is az oktatásba akarta beemelni  az ország történeti és művészettörténeti nevezetességeiről készített diapozitívjait: saját alapítású gyárában Európában elsőként dolgozta ki a vetített képes szemléltető oktatás rendszerét. Képeinek egy része böngészhető a Fortepanon  és a  Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fotótárában .

Balra: Kínai kenderpálma fasor, 1905–1915 között. Jobbra: Vacsora szénakaszálás idején az Orosz Birodalomban, 1909
Balra: Kínai kenderpálma fasor, 1905–1915 között. Jobbra: Vacsora szénakaszálás idején az Orosz Birodalomban, 1909
Fotó: Prokudin-Gorsky Photograph Collection / Library of Congress, Prints and Photographs Division

Prokugyin-Gorszkij fotókban testet öltő dokumentarista szenvedélyét a cár a csaknem százharminc millió lakosú, etnikailag elképesztően sokszínű, szinte végtelen kiterjedésű megabirodalom önmegismerésének szolgálatába állította. A kiállításon látható grúz és baskír asszonyok, dagesztáni arcok, nomád kirgizek, szártok és kurdok, örmények csak néhány az Orosz Birodalmat alkotó majdnem kétszáz különböző etnikum közül. Egy egyszerre érintetlen és modernizálódó, belső feszültségekkel teli országban tett ezzel kísérletet az egységes nemzeti identitástudat megteremtésére.

1909-től cári utasításra egy számára átalakított vasúti különvagonban folytatta fotós országjárását, amelyhez az Urálban egy Ford automobil, máshol pedig külön hajó járt. A napóleoni háborúk századik évfordulóján, az 1911-1912-es években a csatahelyszínekre koncentrálva utazott és fényképezett.  Utolsó megbízása a murmanszki vasútról készült sorozata volt 1916-ban, ez számunkra azért lehet különösen érdekes, mert a fennmaradt képeken az első világháborúban fogságba esett Monarchiabeli hadifoglyok láthatók.

Prokugyin-Gorszkij 1932-es memoárja szerint a világháború alatt színes mozgófilm készítésével, külföldi filmek cenzúrázásával foglalkozott, de rábízták azt is, hogy kiképezze az orosz pilótákat a légi fényképezésre.

A sokáig lappangó hagyaték

Az 1917-es forradalom kitörése után Prokugyin-Gorszkij még részt vett a Fotográfiai és Fotótechnikai Főiskola létrehozásában, tárlata volt a kommunizált szentpétervári Téli Palotában, de egy évvel később egy Norvégiába szóló állami megbízatásból már nem tért vissza Oroszországba. Előbb Angliában, majd Franciaországban telepedett le (egy ideig a Lumiére-testvérekkel is dolgozott). Párizsban gyerekeivel fotóműtermet nyitott, és folytatta az ismeretterjesztő vetítéseket: a végérvényesen letűnt birodalmat az ő diaképeiről ismerték meg az emigránsok gyerekei. A harmincas években visszavonult, megírta visszaemlékezését. 1944-ben halt meg, nem sokkal Párizs felszabadítása után.

Üvegnegatívjai, fotóalbumokba rendszerezett fényképei 1948-ban kerültek a washingtoni Kongresszusi Könyvtárba, miután egy párizsi pincében túlélték a második világháborút. Mielőtt elhagyta Oroszországot, Prokugyin-Gorszkijnak személyes becslése szerint háromezer-ötszáz üvegnegatívja volt. Miután nem tért vissza, eddig nem tisztázott körülmények között kiviteli engedélyt kapott gyűjteménye legérdekesebb részére – a másik, akkor az állam által lefoglalt rész máig lappang.

Buhara emírje, 1905–1915 között
Buhara emírje, 1905–1915 között
Fotó: Prokudin-Gorsky Photograph Collection / Library of Congress, Prints and Photographs Division

A Prokugyin-Gorszkij által kifejlesztett nehézkes eljárás felett gyorsan eljárt az idő, a fotók viszont maradandóak - maradandóbbak, mint a világ, amit megörökítettek. A Mai Manó Házban most látható, a fotótörténeti anyag és a kortárs formavilág között lebegő képei jelenlegi formájukat egy színspecialista designer által kidolgozott algoritmus segítségével kapták. Sétálni közöttük olyan, mint lapozni egy lomizott, színes, régi nyomású, sosem létezett birodalomról szóló mesekönyvben. Ahol az idő áll, vagy ami talán sosem létezett.

A Három szín című kiállítás 2019. október 6-ig megtekinthető a Mai Manó Házban, további információ itt. A kiállítás kurátora Barta Edit.

A Tolsztojhoz írt levelet A Wang folyó versei blog Prokugyin-Gorszkijról szóló korábbi posztjából idéztük.