Lukrécia
15 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Kopott aktatáska rejtette a nyilas miniszter hagyatékát

DSC 3866
2019.12.04. 08:47

Egy viharvert aktatáska hevert évtizedekig elfelejtve a kiskőrösi helytörténeti gyűjteményben. A benne talált családi fotók boldog vidéki nyarakról és a Horthy-korszakban egyre magasabbra lépkedő pénzügyi szakemberről már böngészhetők a Fortepanon. A háborús vereség azonban teljesen más fényt vetett az idilli és sikeres életre, ekkor kerültek a fotók mellé a börtönrajzok, feljegyzések és a népbírósági tárgyalásokról szóló újságkivágások. Ma már alig ismeri valaki Szász Lajos nevét, pedig a sorsdöntő évek minden kormányában szerepet vállalt, Sztójay és Szálasi idején miniszter volt.

Csak a munkáját végezte, de azt minden időben, akkor is, amikor már nem kellett volna. Kecskemét dísz-, majd szégyenpolgára maga lepődött meg a legjobban, amikor 1946-ban háborús bűnösként kivégezték. Szálasi csokornyakkendős kispolgár-közszolgájának hagyatékát Turán István helytörténész mutatta meg nekünk, amikor az Index Mi Vidékünk projektjével Bács-Kiskun megyében jártunk.

A Horthy-kormányok szürke háttérembere

Szász Lajos Szatmárnémetiben született 1888-ban, ahogy ő írja, egyszerű iparos, református szülők gyerekeként. Korán árva lett, de önerőből jogi diplomát szerzett Budapesten 1910-ben. Vidéki évek után a fővárosba került, ahol a pénzügyminisztériumban tíz év alatt az osztályvezetőségig jutott, szaktanulmányokat írt és tanított az egyetemen. 1937-ben lett először államtitkár, az évek alatt több cserélődő miniszterelnököt is túlélt. 1942-től közellátásügyi miniszter a Kállay-kormányban, 1944-ben, a német megszállás után Sztójay Döme iparügyi, valamint kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere. Amikor 1944 októberében felállt a nyilas kormány Szálasi Ferenc vezetésével, Szász visszakapta a tárcáját, amit mindvégig, a kormány 1945 márciusában történt feloszlatásáig megtartott. Ez a miniszteri pozíció az adott körülmények között nem volt súlytalan: felügyelete alá tartozott a MÁV, amely kulcsszerepet játszott a zsidók deportálásában, majd az ipari berendezések és a közlekedési eszközök nyugatra szállításában.

Magánéletéről keveset tudni. Még a vidéki évei alatt megnősült, egy beregszászi tanár lányát vette el, Huszár Etelkát. Három fiúk született, Egon, Miklós és Frigyes (az aktatáska valószínűleg utóbbitól került valamilyen úton-módon, évtizedekkel ezelőtt a helytörténeti gyűjteménybe). A húszas években már bérháztulajdonos volt, a harmincas években villát építtetett a Nagysalló utca 13. szám alatt. Államtitkári, miniszteri évei alatt sem sokat szerepel a lapokban; felesége időnként jótékonykodott, fiai ledoktoráltak és jogi-pénzügyi vonalon dolgoztak.

Szász Lajos 1944 karácsonyán hagyta el Budapestet, a Szálasi-kormány többi tagjával együtt Németország felé menekült. A szövetségesek elfogták, és 1945 októberében több társával együtt kiadták Magyarországnak. A korabeli filmhíradó kommentátora a háborút elvesztő ország minden frusztrációját beleadta a Szász és nála sokkal hírhedtebb társainak mátyásföldi landolásáról szóló beszámolóba.

Népbíróság előtt

Szász Lajost 1946 márciusában, a Sztójay-per negyedrendű vádlottjaként állították népbíróság elé. Az egykori többszörös államtitkárt és minisztert a törvény háborús bűnösnek minősítette, hiszen több kritériumnak is megfelelt: Magyarország háborúba sodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével elősegítette, részt vett a nyilasok hatalomra kerülésében, illetve utóbbiban „fenyegető kényszerű szükség nélkül vezető állást” töltött be.

A Szász elleni egyik legsúlyosabb konkrét vád a jobb- és szélsőjobboldali parlamenti képviselőkből létrehozott, a végsőkig fegyverszünet-ellenes és Szálasit hatalomra segítő Törvényhozók Nemzeti Szövetségében vállalt elnökség volt, de szemére vetették miniszteri ténykedését is, a zsidóellenes rendelkezéseket és a magyar ipari felszerelések Németországba telepítését.

Magyar Országos Tudósító beszámolója szerint ehhez képest Szász igyekezett magát az események naiv szemlélőjének, sőt elszenvedőjének beállítani, aki mindeközben aktív zsidómentő és fék volt a németek magyarországi gépezetében. Ugyanezeket az érveket sorolta az ütött-kopott bőr aktatáskában megőrzött, Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz címzett kegyelmi kérvényben is: megakadályozta, hogy Budapest és környékének 18 és 60 közötti lakosságát kitelepítsék, megígértette a németekkel, hogy a hidakat nem robbantják fel (nem rajta múlott, hogy azok nem tartották a szavukat), elhurcolt zsidókat és baloldaliakat mentett, Kecskeméten, a kerületében közbelépett a túlkapások miatt. „A német kegyetlen felfogással ellentétben a zsidókérdésben a magyar lovagias felfogásnak megfelelő felfogást hirdettem”- írta 1946-ban. Példaként Nyíregyházán az új főispán beiktatásán 1944 májusában mondott beszédét hozta fel: „Senki nem célozza a zsidók kiirtását, kipusztítását [...] ezek a magyarsághoz nem méltó célok a zsidókérdés megoldásánál nem lehetnek irányadók, [...] a gyűlölettől átitatott antiszemitizmus sem, hanem

egyes-egyedül a szeretettől átitatott fajvédelem.

A holokauszt modern kutatói egyébként pont ezt a beszédet tartják Szász egyik legsúlyosabb bűnének, mivel megtévesztő módon enyhébbnek állította be a kormány szándékait, mint amilyenek azok valójában voltak, és ezáltal megnyugtatta a lakosságot, ami a tényeken felháborodott volna. Természetesen ez hazugság is volt: a beszéd napján is folyt a bevagonírozás a megsemmisítő táborok felé a nyíregyházi állomáson. A téma és a korszak kutatója, Karsai László történész kiemeli, hogy Szász mindezt természetesen úgy értette, hogy a saját magyar fajtánkat kell szeretni, és a zsidókérdés „megoldásánál” azért is kell megfontoltan, nyugodtan eljárni, „mert senkinek sem lehet célja, hogy népünk részvétét, szánalmát ébressze fel a zsidóság iránt.” A kollaboráns Sztójay-kormányról és annak háború utáni felelősségre vonásáról Molnár Judittal együtt megjelentetett A magyar Quisling-kormány című könyvében írják, hogy több akkori perrel ellentétben a Sztójay-per történelmi, politikai per volt, semmiképp nem koncepciós.

Szász mindvégig úgy érezte, hogy jóhiszeműsége és politikai járatlansága juttatta a vádlottak padjára. „Politikával sohasem foglalkoztam, annak útvesztőjében eltévedtem, úgyhogy magam is áldozatává lettem ezen időknek”– írta a köztársasági elnöknek, az utolsó szó jogán pedig ezt mondta:Bocsánatot kérek hazámtól azért, amit jóhiszeműen, de rosszul cselekedtem.”

A népbíróság ítélete golyó általi halál volt, ezen kegyelmi kérvénye sem tudott változtatni. 1946 nyarán végezték ki Sztójayival és Reményi-Schneller pénzügyminiszterrel együtt a Markó utcai fogház udvarán.