Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBán Teodórán bukhat a kormány-főváros egyezség a színházakról
További Kultúr cikkek
Nyilvánosságra került Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek az előterjesztése arra vonatkozóan, hogy milyen önkormányzati színházaknál tudná elképzelni azt, hogy az állammal közösen működtessék. A dokumentumban összesen hét ilyen intézmény sorolt fel, és listán nem szerepel többek között a Szabad-Tér Színház. Ahogyan azt Facebook-posztjában kifejette, ennek működését a főváros maga szeretné finanszírozni, ugyanis komoly céljuk van vele.
Ezt a színpadot többek között független színházi produkciók befogadására is alkalmas helyszínné tesszük, ehhez igazítjuk a cég jogi státuszát és működtetését.
Karácsony Gergely előterjesztése alapján a főváros azoknál az intézményeknél adna beleszólást az államnak a működésbe, ahol most is a kormány számára elfogadható igazgató van (mint Nemcsák Károly vagy Dörner György), viszont megóvnák például a kormányzati támadások kereszttüzébe került Katonát. Nem szerepel a listában a Szabad-Tér Színház, amit szintén a kormánynak kedves igazgató vezetett eddig, Bán Teodóra, akinek pályázatát decemberben nehezen érthető okokból nyilvánították érvénytelennek, és láthatóan új vezető kinevezésére készültek. Információink szerint a kormány Bán újrakinevezését is elvárta volna a fővárostól, ezt viszont a DK tartotta elfogadhatatlannak.
Kedden délben sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője. A két politikus bejelentette, amennyiben nem Bán Teodóra lesz a Szabad Tér Színház következő igazgatója, hanem Benkő Nóra, akkor megszakítják a tárgyalásokat a fővárossal, és a kormány nem finanszírozza tovább a budapesti színházakat.
Decemberben jött a hír, hogy ugyan a Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadokat működtető Szabad Tér Színház élére egyetlen pályázó volt, az intézményt 2002 óta vezető Bán Teodóra, a pályázatot mégis érvénytelenítették, és újat írtak ki. Gulyásék szerint itt politikai döntés született (ők a DK-t, pontosabban Gyurcsány Ferencet sejtik a háttérben), ugyanis a szakmai bizottság egyhangúlag Bán Teodórát támogatta, és kifogásolták, hogy a véleményüket a főváros semmibe vette. Mint megjegyezték, a főváros és a kormány együttműködésének az volt az alapja, hogy meghallgatták és figyelembe vették a szakmai döntéseket, de az, hogy Karácsonyék a szerintük alkalmatlan Benkő Nórára bízná az intézmény vezetését, ezzel szembe megy, így nem folytatnák tovább a tárgyalásokat, pedig már állításuk szerint közel voltak a megállapodáshoz.
Karácsony Gergely korábban tagadta, hogy politikai alapon döntöttek volna.
Mi azt szeretnénk, hogy ezek az események egységes városmarketingbe illeszkedjenek, a színháznak pedig sok szempontból új funkciót szeretnénk kialakítani – lehet egyik megoldás például a független társulatok gondjaira. Ami Bán Teodóra munkáját illeti, számos érv szól amellett, hogy újra pályázzon, és adott esetben ő vezesse tovább az intézményt
- nyilatkozta.
Gulyás Gergelyék az újságírói kérdésekre elmondták, nekik mindegy, hogy Karácsony Gergely visszavonja az előterjesztést, leszavazzák vagy elhalasztják a döntéshozatalt, számukra csak az fontos, hogy "a szakmai bizottság véleményét ne hagyják figyelmen kívül". Leszögezték azt is, hogy ők természetesen nem akarják megsérteni az önkormányzati autonómiát, és "nyitottak az érdemi vitára", de pedzegették, hogy állami támogatás nélkül valószínűleg több színháznak is be kell zárnia, amennyiben a főváros nem von el pénzt más területekről. Karácsony Gergely az előterjesztésében megjegyezte, pont azért ment bele abba, hogy bizonyos fővárosi színházakat az állammal közösen működtessenek, hogy a forráselvonásra ne legyen szükség. A törvény szerint egyébként 2020. március 1-ig kellene megállapodásra jutniuk, és Gulyásék szerint még van remény arra, hogy sikerül lezárni a tárgylásokat, persze ehhez arra van szükség, hogy a főváros "visszatérjen a helyes útra."