Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRudolf Péter kitiltotta Eszenyi Enikőt a Vígszínházból
Két hónappal azután, hogy a teátrumból botrányok közepette távozott színész-rendezőnőnek bejárást engedélyezett az új igazgató, Rudolf Péter, most meggondolta magát. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az általa rendezett darabok próbáit csak videón nézheti meg, majd e-mailen írhatja meg véleményét.
Az új direktor azután döntött így, hogy meghallgatta a művészeti tanácsnak, a szakszervezetnek és a Vígszínház vezető munkatársainak a véleményét. Ennek értelmében Eszenyi Enikő nem mehet be a műsoron tartott rendezéseinek felújító próbáira sem – adta hírül az RTL Klub Híradó.
Rudolf Péter: Nem tudtam, hogy még mindig ennyi a fájdalom
Rudolf Péter szerint csak kívülről tűnhetett úgy, hogy ő az ellenzék jelöltje a Vígszínház élére. Amikor kirobbant az Eszenyi-botrány, ijedséget érzett, és azt gondolja, Eszenyinek nagy lelkierőre van szüksége, hogy visszatérjen a felújító próbákra a színházba. Interjú.
Tizenegy évig vezette a színházat
Eszenyi Enikő 11 éven át volt a Vígszínház igazgatója, rendezője és színművésze, de amikor a posztot ismét megpályázta, kitört a botrány, ezért visszavonta színházigazgatói pályázatát. Néhány hete lezárult a Fővárosi Önkormányzat vizsgálata az ügyben, de ennek eredményét nem közölték.
Három darabja maradt műsoron
Eszenyi Enikő 28 darabot rendezett a Vígszínházban, illetve a teátrumhoz tartozó Pesti Színházban. Ezek közül három maradt meg az idei évadban, az egyiket azonban egyelőre betegség miatt nem tűzték műsorra. A Mágnás Miska október 6-tól, A diktátor pedig november 21-től lesz újra látható.
Müller Zsófia: Csak ne sírj Eszenyi előtt, azt nem bírja
Gyomorforgató, szomorú jeleneteket láttam, mondja Eszenyi Enikő volt személyi titkára, aki a Vígszínházban uralkodó állapotokról beszélt az Indexnek. Az igazgató erre azt mondja, senki sem tökéletes, de nem igaz, hogy ő félelmetes lenne.