Barbara, Borbála
1 °C
8 °C

Kolovratnik permanensen részeg, Csonka Pici kezében derékszögben áll a tálca

AIMG 6820
2020.10.20. 12:26
A Játékszín Chaplin-előadása, a Nagyvárosi fények a színpadra hozza a némafilmek világát.

Bár Esterházy Péter megmondta – Mallarmét idézve –, hogy a világon minden avégett létezik, hogy könyv váljék belőle, és ezt a premisszát nem is vitatnánk el, tegyük hozzá sietve azt is, hogy a világon minden azért van, hogy egyszer színházi előadás legyen belőle.

Persze már Peter Brook is kapargatta ezt a tételt Az üres tér című művében, nevezetesen hogy ha egy ember átmegy egy üres térben az egyik oldalról a másikra, és egy másik nézi, az már színház. Nemrégen Nényei Pál író ostorozta nagy polémiát kavarva a hazai teátrumokat, hogy mást se csinálnak, mint sikeres film-remakeket, ami egyrészt nem igaz, másrészt mi is lenne ezzel a probléma?

Mi van, ha a remake jobb, mint a make volt, netán új műfaj jön így létre? 

Legyen Bátor! Nézzen bele az élet szemébe!

 – ezt mondja Charlie Chaplin a Nagyvárosi fények című filmben, s ezzel az élet legfontosabb alapvetését fogalmazza meg. S hát hol is lehetne jobban bizonyítani e tételt, mint a Covid és a kötelező maszkhordás sújtotta színházi-kulturális életben?

A budapesti Játékszínnek nyolc hónap premierszünet után ezúttal volt mersze az élet és a közönség szemébe nézni, mikor elhatározta, egyetlen kimondott szó vagy elhangzó dal nélkül nagyvárosi-szerelmi melodrámát visz színre,

kizárólag fekete-fehérben.

Na jó, itt-ott becsillan néha egy-egy karcos ezüst, bevillan néhány árnyalatnyi szürke.

De itt van ez a Chaplin nevű figura, elég népszerű, legnagyobb körúti színházunkban egy ideje ifjabb Vidnyánszky Attila viszi sikerre. És most tessék, a másik körúti teátrum, a Játékszín hoz egy olyan előadást, ami mindjárt két tételt bizonyít.

  • Ha a rendezőnek vannak gondolatai és tehetséges, akkor remake ide vagy oda, van értelme.
  • Bár megrögzött européerként foggal-körömmel ragaszkodunk a szavakhoz, a testbeszéd, a pantomim, a mozdulatművészet zenével, díszlet-jelmezzel megspékelve szavak nélkül is mindent tud. Gondoljunk csak mindennapi közlekedésünkre vagy ártatlannak tűnő párbeszédeinkre: a szavak hazudhatnak, a testnyelv nem.

A Nagyvárosi fények nemcsak Chaplin világában, az 1930-as évek filmvásznán működött, működik a körúti bulvárban is. A milliárdos, a csavargó, az inas, a bokszoló és a vak virágáruslány, oké, mai formájukban, de mindannyiunk Budapestjén együtt lélegzik, ám csak a színházi valóságban jut ki nekik a találkozás élménye. Pláne ilyen szereplőgárdával! De nézzük, kik állnak Szente Vajk rendezésében a nagyvárosi melodramatikus estére össze.

  • Kolovratnik Krisztián, a permanens részegség állapotában leledző, arra sokszor rájátszó milliomos, hol öngyilkos-jelölt, hol világutazó – igazi lehengerlő macsó.
  • Nagy Sándor, vegytiszta chaplini csavargó, mindenféle lehetetlen helyzetekbe keveredő melegszívű, tévedhetetlen lúzer, fentebbivel együtt remek baráti duót képez.
  • Kovács Gyopár, vak virágáruslány, tökéletes naiva, a finom nőiesség par ecxellence mintaképe.

Gegek sorjáznak, hangeffektek robbannak, másodpercre kiszámított mozdulatsorok röpítenek a némafilm világába, csak győzzük keménykalapokkal, whiskys poharakkal, pisztolyokkal és tollsöprűkkel, melyek mögül ráadásul az emberi esendőség és a nagyvárosi kiszámíthatatlanság is rendre elővillan.

Az élet sodrása, amitől nemcsak a szegény virágáruslány vagy az unokáját egyedül nevelő aggódó nagymama lehet oly melodramatikusan boldogtalan, de a milliomos is, akit most hagyott el felesége, s a folyóba készül ugrani éppen.

És meg ne feledkezzünk Csonka Piciről, aki ezúttal, a közönség által ajnározott, ultraszimpatikus figura mára kissé elkoptatott kliséjéből végre kilépve teljesen új szerepben brillíroz: szigorú vonású, pomádézott hajú inas, akinek derékszögben áll az ezüsttálca a kezében. Csonkai csúcs.

Rikkancsok, boyok, postások, inasok, bokszolók, dámák, dizőzök, rablók és rendőrök világa ez, amit Túri Lajos Péter koreografál kiválóan egybe. Zsurzs Kati nagymamája, Gáspár Kata kutyája és maga Túri is mind hozzátesznek egy-egy színt az egészhez.

S ha a zene, a mozgás, a játék és ezek jól egybecsúszó egyvelege még nem lenne elég érzékeinknek, a kifinomultabb orrú nézők még Zólyomi Zsolt sztárparfümőr hol szappan-, hol virágillatait is hozzáérezhetik mindehhez.

A zene olykor pezsdít, olykor andalít, whisky és a vodka folyik, az élet zakatol, Rolls Royce indul, bankók hol el-, hol előtűnnek. Az illatok bódítanak, kar és láb lendül, szem villan, mi pedig figyeljünk jól. Mert a test beszél. És sosem hazudik. Legyenek bármily lágyak a nagyvárosi fények.

(Borítókép: Juhász G. Tamás)