Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMChaplinék gratuláltak a Játékszín Chaplin-darabjához
Mint ismeretes, a budapesti Játékszín 2020. október 17-én mutatta be Chaplin Nagyvárosi fények című filmjének adaptációját. A Chaplin-család tagjai és egyben a produkció jogörökösei a tervektől a bemutatóig nyomon követték Szente Vajk rendezői munkálatait.
Bank Tamás a Játékszín igazgatója a Chaplin-család gratulációjának hírével egy időben közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy a 2020-ban kialakult helyzetben különösen fontos a jogtulajdonosok megerősítő elismerése, mert a művészektől, alkotóktól és a színházi személyzettől is rendkívüli fegyelmezettséget, odaadást követelt a rendhagyó belső szabályozás betartása a próbaidőszakban. Mint fogalmazott:
A közönség nagy hányada változatlanul igényli a színházi estéket. Ahhoz pedig, hogy játsszunk, most mindnyájunknak különösen nagy alázatot kell tanúsítanunk.
Az Index kritikáját a Nagyvárosi fények című előadásról itt olvashatják.