Szőcs Gézát azok is elismerik, akik mindenben mást gondolnak

Kukorelly Endre író, költő, aki az 1980-as évekből ismerte Szőcs Gézát, halálának híréről megrendülten nyilatkozott az Indexnek. Mint fogalmazott, nem voltak közeli barátok, politikailag másként gondolkoztak, de mindig nagyra tartotta, amit csinál. Respektálták egymást, a másik munkáját.

Az Irodalmi Jelen szerkesztőségében egy ideig együtt dolgoztunk, többször egy autóban utaztunk Erdélybe, jókat beszélgettünk. Amikor elment a politikába, eltávolodtunk egymástól, amit nagyon sajnáltam, különösen azt, hogy ez az irodalom rovására megy. Drukkoltam, hogy térjen vissza minél hamarabb. Amikor országgyűlési képviselő lettem, jó nagy adag feszültség támadt közöttünk, mert belenyúlt a József Attila-díjasok listájába. Emiatt interpelláltam is parlamentben. Idővel azonban ismét elkezdetünk közeledni egymáshoz, és az utóbbi időben emberileg és szakmailag is elég jóban lettünk. Az irodalomban és az életben is az egyik legokosabb ember volt, akivel valaha is találkoztam.

Személyes hangú bejegyzést tett közzé közösségi oldalán L. Simon László. Az Orbán-kormány volt kultúrügyi államtitkára, országgyűlési képviselő a többi között ezt írja: 

A kulturális államtitkári feladatot tőle vettem át 2012-ben: anekdotába illő átadás-átvétel volt, egyszer majd megírom, most nem illik ide. Volt, amikor haragudott rám, volt, amikor kiengesztelődött. Amikor kértem, mindig adott, mindig segített. Óriási szellem volt, és remek poéta. Mindig azt hittem, a halála is olyan lesz, mint az élete: nélkülöz minden hétköznapiságot, emelkedett lesz, különcökre jellemző. Méltatlanul elbánt vele ez az aljas vírus, amit eddig semmibe néztem, de most arcul csapott engem is, gyógyíthatatlan sebet ejtve. Isten veled, Géza!

Bojár Iván András művészettörténész is személyes történetet idézett fel az elhunyt költővel kapcsolatban közösségi honlapján:

Ha nem kerül kórházba, nem kerül lélegeztetőgépre, ezekben a hetekben egy nagyszabású kortárs szoborkoncepció ügyében kellett volna találkoznunk ismét. Egy szobrász barátom szakmai előmenetelét, érdemesült munkásságát lehetett volna méltó helyére emelni. Mivel ez a barátom nagyjából pont mindent másképp gondol és szeret politikailag, mint én, ugyanakkor bor, nők és művészet dolgában mégiscsak teljesen egybevág az ízlésünk, gondoltam, őt a maga politikai közösségében lenne érdemes lehetőséghez juttatni. Más amúgy sincs. Nekem viszont maradt még oda egy utolsó ismeretségem. A harminc éve még közös kötél utolsó cérnaszálacskája. Ami most végleg elszakadt.

Szkárosi Endre költő, a Szépírók Társaságának elnöke az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy mintha a testvérét veszítette volna el a költészetben.

Úgy érzem magam, mint a – ki tudja, talán egyszerre két apától származó – kétpetéjű ikrek egyike: semmiben nem hasonlítottunk egymásra, de jól tudtunk együtt hallgatni. Van egy közös bátyánk is, Tomasónak hívják és Olaszországban él, ő már 82 éves, mégis Géza pakolt össze. Majdnem mindenben egyetértettünk az irodalomban, és szinte semmiben, ami azon kívül esik, főleg ami a cselekvést illeti. Majdnem mindenben veszekedhettünk volna, ha bármelyikőnk képes lenne/lett volna a veszekedésre. Bennem fájt minden, ami nem tetszett abban, amit csinált. Fordítva nem tudom, hogyan is állhat/ott. És reflektált zsigeri jóérzés töltött el, ha jót írt vagy mondott. Vagy tett. Mert arra is képes maradt.

Szőcs Géza kortársa, Turczi István József Attila-díjas költő szerint pótolhatatlan veszteség érte a hazai és európai kulturális életet. Közösségi oldalbeli bejegyzésében ezt írja:

Nincsenek szavaim, hiszen nemrég sok-sok régi baráttal, harcostárssal együtt még a születésnapját ünnepeltük Gödöllőn. Sütött a nap, koccintottunk és a tervekről beszélgettünk. Mutattam neki egy 2013-ban Malajziában készült képet, elmosolyodott, és azt mondta: »Talán megint szakállat kellene növesztenem.« 

Kelemen Hunor, erdélyi író, politikus, az RMDSZ ügyvezető elnöke elsősorban Szőcs politikai érdemeit méltatta a közösségi oldalon: 

 Elment Szőcs Géza. Korán, idő előtt hagyott itt bennünket. Kollégánk volt, az RMDSZ főtitkára, politikai alelnöke, szenátora. 1990 decemberében felszólalt Gyulafehérváron, mert hitt abban, hogy talán egy olyan időszak következik, amikor a sérelmeket magunk mögött tudhatjuk, románok és magyarok pedig egyenértékű felekként építenek egy szabadabb, demokratikus világot. Költő volt, a legjobbak közül való. Úgy élt és úgy alkotott, hogy mindenhol mély nyomot hagyott maga mögött. Felismerhető, éles rajzú nyomokat.

Rónai Egon újságíró is elköszönt a világhálón:

Elhunyt Szőcs Géza, vitte a szörnyű vírus. Kiváló költő volt, aki nem félt a politikától sem. De most ezt hagyjuk. Emlékét úgyis a művei idézik meg hűséggel.

Petri Ádám publicista közös emlékeiket idézte az interneten:

Szőcs Géza végtelenül szeretetreméltó volt, igazi hős – aki Ceaușescu uralma alatt szamizdatot készített, akinek eltört a lába, amikor a szekusok elől menekült, akit sötétzárkában tartott a román ávó –, és nem utolsósorban nagyszerű költő. Sok terhet raktak rá, olyat is, ami nem volt alkatához illő, de csodálatos derűvel tűrt mindent. Tavaly nyáron volt egy éjszakába nyúló esténk, nehezen állt, nehezen járt, de kristálytisztán, bölcsen beszélt. Végtelenül szomorú vagyok.

(Borítókép: Szőcs Géza 2018-ban. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)