Taksony
-2 °C
3 °C

Kováts Adél: Ezt már nem ússzuk meg

DSZZS20151002001
2020.11.19. 13:59
Kováts Adél elsőrangú színész, és egy ciklus óta sikeres színigazgató. Várhatóan újabb öt évig ő vezeti a Radnóti Színházat, amelyet a nézők és a főváros tartanak fenn, és most bezárt a vírus miatt. Súlyos veszélynek tartja a járványt, de a legnagyobb bajt az átpolitizáltságban és a mesterséges ellentétekben látja.

Mi történik most a nézők nélküli Radnótiban?

Csökkentett üzemmódra váltottunk, aki teheti, online dolgozik. Sajnos így csúszik az évadunk egyik fontos bemutatója is – Nagy Péter István rendezésében Schiller Don Carlos című darabja. Kivárunk, attól tartok, hogy még a januári indulást sem vehetjük biztosra. Meglátjuk.

Mivel a járvány még nem tetőzött, nagyon magasak a fertőzésszámok, úgy döntöttünk, hogy két hétig nem is próbálunk.

Ezzel is hozzátesszük a magunkét a védekezéshez. Felelősnek érzem magamat a munkatársaimért, és úgy gondolom, hogy társadalmilag is erre a hozzáállásra van szükség.

Mekkora zavart okoz, amikor egy elkezdett próbafolyamat megszakad?

Mi, színészek arra vagyunk trenírozva, hogy egy bemutatóra hat-nyolc hét alatt készülünk fel. A rendkívüli helyzet több szakaszra osztja a próbaidőszakokat, amit nehezen viselnek a színészek. Azt javasoltam a kollégáknak, hogy fogjuk fel pozitívan a helyzetet. Ha már nem hagyományos módon áll össze a premier, a többletidőt fordítsuk hasznunkra. Vannak olyan műhelyek – nem Magyarországon –, ahol több hónap alatt áll össze egy előadás. Azt szoktam mondani, hogy „el kell venni” a rendezőtől a szerepet.

Ebben a kényszerű leállásban kiszakadva a hétköznapok taposómalmából, most mindenkinek több szuverén ideje jut arra, hogy elmélyüljön a szerepében, és fejben, lélekben többet időzzön a szöveg és a helyzetek felett. Élni kell és túlélni.

A túlélésben segít, amit a tavaszi karantén során meg kellett tanulni?

Tavasszal szinte virtuális ellenség volt a vírus, de most valóságossá vált. Itt van velünk.

Már mindenkinek van személyes ismerőse, akit utolért. Vajon milyen lelki és mentális állapotban lesz az ország a következő évadban? Ezt a második hullámot a felelős vezetők hagyták elszaladni: „amint fent, úgy lent”.

Hatalmas válság előtt állunk gazdaságilag, mentálisan, ezt már nem ússzuk meg. Olyan rendelkezésekre lenne szükség, amelyek a legszélesebb társadalmi védőhálót adják az embereknek.

Ráadásul minden helyzetnek vannak nyertesei, a pandémiának is vannak haszonélvező szektorai, cégei. Rettenetes aránytalanság alakult ki, nekik kellene nagyobb szolidaritást vállalniuk, hiszen egy világban élünk, hosszú távon nekik sem jó, ha tömeges elszegényedés üti fel a fejét egy országban.

Szektorok omlanak össze, családok veszítik el az egzisztenciájukat. A független előadóművészekért már tavasszal is aggódtunk és segítettük őket, most még nagyobb az ő létbizonytalanságuk is.

Egyetért azzal, hogy bezárták a színházakat?

Egyetértek. Leharmadolt nézőtér előtt játszani hosszú távon nem fenntartható. Fenntartjuk viszont a veszélyt. Nem beszélve arról, hogy amikor egy ötvenes nézőtéren ültem, én biztonságban éreztem magam a maszkban. Viszont ijesztő volt látni, hogy a kollégáim a színpadon milyen kitettségben vannak. Amikor én játszom, én vagyok ott, ezt én sem veszem észre, színészként nem erre figyelek, teszem a dolgomat: The show must go on. De nem gondolom, hogy ebben a helyzetben ez morálisan elfogadható. Múlt hétfőn úgy mentem be a színházba, hogy saját hatáskörben úgy döntök: a Radnóti mindenképp leáll az előadásokkal. Mire beértem, megtörtént a miniszterelnök bejelentése.

Megoldás lehet az online közvetítés?

Igen, a stream most létező alternatíva. De nagyon fontos, hogy jó minőségben történjen meg. Már készítettünk két streamet az e-Színházzal. Mindkettő nagy sikernek bizonyult.

Mit jelent a siker számokban?

Az első streamelt előadásunkat ezer főre nyitottuk ki, és majdnem nyolcszázan vettek jegyet, csaknem hétszázan végig is nézték. Ha jó a technikai minőség, akkor szeretik az emberek. Ugyanakkor fontosnak tartom a megfelelő arányokat. Most, amikor semmi bevételünk nincs, az az érdekünk, hogy minél többen vegyenek jegyet. Miután ezek az előadások a repertoárunk részei, ha vége lesz a járványhelyzetnek, ezeket játszani szeretnénk a színházban. Nem lőhetjük lábon magunkat.

Az viszont jó, hogy vidéken vagy külföldön élők is megnézhetik néhány előadásunkat. Ezt én, mint vidéki lány, nagyon értékelem.

A jegyárak megállapításánál is sokat mérlegeltünk. Az online jegy háromezerkilencszáz forint, ami olcsóbb, mint a hagyományos színházjegy, ráadásul ezért az egész család megnézheti az előadást. Valamivel többe kerülnek a támogatói jegyek, és azt látjuk, hogy aki tehette, ezt választotta. És ezt köszönjük.

Igazgatóként most nemcsak szakmai felelősség van a vállán, hanem a járvány miatt szó szerint emberéletek múlhatnak a döntésein. Hogy viseli?

Szakmai, emberi, morális szempontokat kell mérlegelni. Sajnos nem tudod, vajon mindez valaminek a kezdete vagy a vége.

Mindkettő igaz lehet.

Igen. A nagy átértékelések időszakát éljük, mindenféle szempontból.

A Radnótiban nagyon erősen van jelen a kortárs magyar drámairodalom. Kiváló szerzők írnak a színház megrendelésére. A vírus, a karantén is megjelenik a következő évadban?

Nem hiszem, hogy a karantén után az emberek karanténdarabokat akarnak nézni. Az aktualitásnak akkor lehet létjogosultsága, ha nagyon erős szakmaisággal társul. Ahogy ezt az igazgatói pályázatomban is megfogalmaztam, a Radnóti művészeti koncepciójának irányát alapvetően jellemzi a kortárs hang. A mához szóló művészszínházként fő küldetésünk, hogy előremutató, jobbító szándékkal szólítsuk meg az embereket.

Nem kis feladat a jelen helyzetben olyan színdarabokat találni, amelyek releváns témákkal, érvényes kérdésfelvetésekkel bírnak, de túlmutatnak a problémák vagy tabutémák puszta felmutatásán. Szó sincs idealizált képről, de most fontos az is, hogy ne csak fejbe vágjon vagy lehúzzon egy előadás. Nagyon nehéz megtervezni a következő évadot, és nem csak logisztika szempontjából. Nem tudhatjuk, milyen mentális állapotban lesznek az emberek, amikor újra lehet színházba jönni.

Szóval az én értékrendemben az egyesítés vagy egyben tartás áll az első helyen. Éppen azért, mert azt látom, hogy ma a hatalomnak egészen más a célja: a megosztás és polarizálás. Ami a normális élet lehetőségét veszi el.

Mi a normális élet?

Hogy önmagukban tudjuk kezelni a dolgokat, tisztelni tudjuk egymást, az eltérő véleményt, a másságot. Tisztelet. Most minden ez ellen megy. Sajnos ellene dolgozik például a média és social media, dől ránk az információ, amiből már csak nagyon kevesen tudják kiválogatni a lényeget. Az átlagember csak azt látja, olvassa, ami őt célzottan megtalálja, a populizmus mentén terelgetik az embereket. Ezért nagy a mi felelősségünk. A következő évadra való felkészülésben a legfontosabb irány az, hogyan tudunk mi segíteni. A pandémiás helyzet mindenkit érint, idegrendszerileg, családilag, gazdaságilag. Nagyon fontos, hogy legalább a színház jó közeg maradjon.

Kárhoztatja a megosztottságot, ami jelenleg a magyar színházi életet is alapvetően jellemzi.

Ez értelmetlen és áldatlan helyzet. Nincs olyan, hogy kereszténydemokrata vagy liberális színház. A Radnóti összes előadásában létező problémákkal foglalkozunk, ami össztársadalmi érintettséggel bír, teljesen mindegy, hogy a közönség milyen politikai nézetet vall. Azért sem szeretem, amikor arra hivatkoznak, hogy „keresztény színjátszás”, mert nem azon múlik egy előadás hitrendszert érintő üzenete, hogy hányszor hivatkoznak rá. De akkor, mint keresztény színházigazgató, sorolom, hogy a Radnótinak milyen előadásai vannak a hitrendszer témakörében: Futótűz, Egy piaci nap, Ádám almái, Moliere – the passion. A kereszténység egy szeretetalapú hitrendszer, azt hiszem, nehezen találnék olyan előadást, ami az egyik legismertebb, a megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel elvet mélységében jobban képviselné, mint az Egy piaci nap. Nem a mit, hanem a hogyan a lényeg.

A Radnóti művész-igazgatójaként mit gondol a „hogyan”-ról?

Vannak különbözőségek, de ez mitől lenne probléma? Jelen helyzetben ezt fogalmazom meg személyes feladatként is. Ha valakinek hivatása, elhivatottsága van, azt sosem irányíthatja a mások véleménye, a saját mércéjét, meggyőződését, morális és esztétikai értékrendszerét kell követnie.

Egy színház élén a saját elhivatottságom szerint kell haladnom, hiszen erre kaptam megbízást, amikor kineveznek. Nem pedig arra, hogy ezen úgy változtassak, ahogy épp a szelek fújnak.

Kiáll az SZFE diákjai mellett. Miért?

Mert ezek a fiatalok megtették, amit tudtak, amit a tisztaságuk, bátorságuk és felkészültségük diktált, miközben felnőtt módon hihetetlen erőknek álltak ellen. Az egyetemi átalakítási kísérlet is azzal az „einstand” módszerrel történt, amivel számos más esetben élnek a mai Magyarországon. Pillantok alatt elkészül egy törvénytervezet, az érintettekkel nincs valódi szakmai egyeztetés, jó esetben – a látszat kedvéért – megkérdezik őket, a válaszaikat már nem mérlegelik. A törvényt pikk-pakk beiktatják, utána pedig nem képezheti vita tárgyát, hiszen már törvény. 

Minden ellenkező véleményre ráragasztják a rendszerellenes és kormánykritikus jelzőt, és az egész szakmai kérdés átpolitizált lesz. Ez hosszú távon minden szakmai nívó lezüllesztése.

Milyen darab lenne ebből?

Rendező és író sem vagyok, ezen gondolkodjon más. Talán már írják is az SZFE-darabokat.

Miről szólhat egy ilyen előadás?

Az autonómia mellett való rendületlen kiállásról, de nem tudom... Az a szívszorító, hogy itt alapvetően a 2000-es generáció érintett, a rendszerváltás után születettek. Nagyon fiatalok, huszonévesek, akiket már az előző rendszer szele sem érintett, letéteményesei lehetnek egy tisztább világnak, és nem akarják a generációkon áthúzódó árokásást folytatni, nem értik a bosszút, az átkokat.

Nem a reformok ellen vannak, de értelmetlennek tartják a gyűlölködést, és a rendszer nem enged nekik. Sőt, olyan mintha most akarnák megtanítani őket széthúzni és megosztó módon gondolkodni.

Ennek semmi köze sincs a nemzettudathoz, kereszténységhez, hazaszeretethez, konzervatív vagy liberális eszmék összecsapásához. Ezek hatalmi játszmák. Lehetőleg a különbözőségeinket hangsúlyozzuk, mert akkor egymás ellen lehet fordítani az embereket. Én meg azt gondolom, hogy mivel különbözőek vagyunk, épp a közös pontokat kell megtalálni. Nagyon fáj, hogy azt kell mondani: a két oldal. Állandó a nyomás, hogy a választóvonal két oldalán mindenki megfogalmazza a különbözőségeket.

Öt éve igazgatja a Radnóti Színházat. Megpályázta újra, ha minden igaz, sikerrel, ami arra utal, hogy hisz abban, amit csinál. Színháza jelenlegi művészi hitele, szakmai rangja, életképessége igazolja, hogy jól választott irányt. Mi az, amire nem gondolt, amikor belevágott?

Tudtam, hogy rengeteg munka, hatalmas felelősség egy színházat, egy társulatot irányítani, gondozni, életben tartani, fejleszteni, reagálni a változásokra. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, tudtam, hogy közben családanyaként is helyt kell állnom. Azt gondolom, hogy nagyjából sikerült megvalósítani, amit szakmailag elterveztem, talán még többet is. Folyamatos építkezésben voltunk, vagyunk, nagyon jó a társulat. Arra viszont nem gondoltam, hogy ez az egész ennyire átpolitizált lesz. Elvárásként jelentkezik mindkét oldalról az, hogy folyamatosan reagálni kell – és nem az előadásokkal. Mindkét oldalról ezt várják tőlem. Ez nagyon lefáraszt. Erre nem gondoltam volna öt évvel ezelőtt. Rabolja az energiát, és nem tölt vissza semmit.


(Borítókép: MTI Fotós: Szigetváry Zsolt)