Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Szívunk itt a metróval már évek óta, hol ezt, hol azt a szakaszt veszik el az életünkből, döcögünk, himbálózunk a zsúfolódó pótlón, utáljuk és közben ki tudja, mi történik a mélyben. Szerencsére néhány hete a dél-pesti állomások felfedték a mibenlétüket, s mondhatni, a kiinduló körülményekhez képest kifejezetten jól sikerültek.
Most újabb szakaszok, újabb megállók következnek, az eddig átalakított megállókból összeszedett műtárgyak bekerültek az Északi Járműjavító helyén létesülő Közlekedési Múzeum formálódó gyűjteményébe. Mert ugyan untuk már a ki-be dőlő, iszonyat kényelmetlen, agyonkaristolt padokat és szemeteskocsi-színű retrószékeket, és nem is gondoltuk, hogy valaha ezek egy gyűjtemény részei lesznek,
de bizony nemcsak korlenyomatok, hanem a Kádár-korszak műtárgyai is ezek.
De vannak szerencsére olyan tárgyak is, melyek nem műtárgyasulnak, kipofozva-felújítva-megszépülve eredeti helyükön maradnak, például a Kányádi Sándornak dedikált pad az Arany János utcai metrómegállónál, vagy a legnagyobb dobás, a kortárs portugál festőművész, João Rodrigues Vieira alkotása a Deák téren: három magyar költő portugálra fordított és három portugál poéta, Camoes, Césário és Pessoa magyar nyelvű verseivel.
Mert nem sokan tudják, de a fehér csempéken megjelenő színes betűkavalkádot Petőfi, Ady és József Attila versei díszítik. Előbbitől A nép nevében mellett a Szabadság, szerelem, portugálul Amor e Liberdad címmel, Adytól az Elillant évek szőlőhegyén, József Attilától pedig stílszerűen A Dunánál, ahol épp most kúszik tova a dinnyehéj, tán pont a Batthyány és Kossuth tér között, egy megállóra innen. Ehhez jönnek a portugál poéták, Camoes, Césário és Pessoa költeményei magyar nyelven.
De hogy kerülnek a metróba Pessoa- és Petőfi-versek?
Hát úgy, hogy a rendszerváltást követően a BKV küldöttsége Budapest egyik testvérvárosába, Lisszabonba utazott, az ottani tömegközlekedési vállalat meg felajánlotta, hogy székesfővárosunknak ajándékoz egy portugál festő által készített művet.
Vieria maga határozta meg, hogy a Deák téri állomásra kerüljön az alkotása, mely nem más, mint egy csempemozaik, minden elemén egy-egy betűvel. A betűk azonban valójában verseket rejtenek, sorközök nélkül, s ha elfogy épp a sor végén a csempe, elfogy a vers. A lisszaboni kerámiamanufaktúrában kiégetett csempék kihelyezését a BKV vállalta magára, 1996. augusztus 19-én adták át a díszcsempéket az utazóközönségnek.
Persze nem biztos, hogy amikor reggel épp néztünk ki a fejünkből munkába rohanva, vagy este hullafáradtan hazafelé, a nagy színes festett káoszból pont az Ady feliratot vagy az Amor e Liberdadot láttuk ki a csempéken.
De ha visszatérünk a Deák téri állomásra, nagy sokára majd újra megcsodálhatjuk Adyt, Pessoát, Petőfit és a Szabadság, szerelmet.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
