Mindenki fiatalon, élete teljében szeretne halhatatlanná válni

A naptár már 2021-et mutat. Elnézve a technológiai fejlődést, körülöttünk szinte minden tudományos és fantasztikus. Miért ír ma valaki sci-fit?

Kiskorom óta érdekel a jövő, hogy merre tart a világ. Valóban, szinte egy megvalósult sci-fiben élünk, viszont a jövő minden korban érdekes marad. A science fiction pedig egyfajta gondolatkísérlet is: az írók felteszik azt az egyszerű kérdést, hogy „mi lenne, ha”, és ezekre adnak válaszul különböző jövőképeket. Veszélyekre vagy lehetőségekre hívják fel a figyelmet történetekbe ágyazva. Mi történik, ha nem tudjuk kezelni a globális felmelegedést? Mi lenne, ha létrehoznánk tudattal rendelkező, nálunk sokszorta okosabb mesterséges intelligenciákat? Vagy mi lenne, ha más bolygókon is megvetnénk a lábunkat?

Nem jó itt a Földön?

Jónak jó, csak mára kicsit sokan lettünk ezen a parányi, kizsigerelt kőgolyón. Stephen Hawking, a két éve elhunyt fizikus úgy fogalmazott, hogy az emberiség egyetlen reménye, ha elhagyja a Földet, de Elon Musk, korunk fenegyereke és sok más tudományos gondolkodó és kutató is azt mondja, hogy a hosszú távú túlélés szempontjából nem szerencsés létünket csupán egyetlen bolygóhoz kötni. És nemcsak azért, mert bármikor bekövetezhet egy kivédhetetlen globális vagy kozmikus katasztrófa, legyen az szupervulkán-kitörés, vagy mint a 65 millió évvel ezelőtti aszteroidabecsapódás, hanem elsősorban azért, mert ha ilyen önpusztító módon élünk, és ilyen tempóban nő a népesség, akkor nagyon gyorsan és visszafordíthatatlanul tönkretesszük a környezetünket.

És erre az volna a megoldás, hogy mindenki csomagoljon, mert hamarosan költözünk?

Ez a kockázat csökkentésének hosszabb távú megoldása lehet. Ugyanis minél több helyre szóródunk szét, civilizációs szinten annál nagyobb az esély a túlélésre. Ráadásul be kell látnunk, hogy mint faj kezdjük kinőni a bolygónkat. Az elsődleges, rövid távú feladat azonban az, hogy a közeljövőt tegyük hosszú távon is élhetővé. Persze, mindezen túl tekintve, az egész történelmünk arról árulkodik, hogy már a kezdetektől vágyunk az új területek, földrészek, világok felfedezésére, az ismeretlen megismerésére.

A középkorban például sokan nem feltétlenül azért indultak útnak, mert bennük volt a felfedezés vágya, hanem mert a nyugati világban többnyire az elsőszülött örökölt mindent, földet és vagyont, vagyis aki csomagolt, az a lelke mélyén arra vágyott, hogy valahol máshol mindezt ő is megszerezze.

Mindig akadtak megrögzött felfedezők és kalandorok, függetlenül, hogy mi volt a motivációjuk háttere, törzsi, családi feszültségek, vagyonszerzési vagy kalandvágy. Ugyanígy vonzó az űr felfedezése. Kinek hírnevet, kihívást, kinek az ismeretlennel szembenézést jelenti, kinek pedig az elképzelhetetlen vagyon csábítását. Megfelelő technológiával például a nem is olyan távoli jövőben beindulhat az űrbányászat, ami szintén gazdagságot ígér. A világ két leggazdagabb embere, Jeff Bezos és Elon Musk egyben egy-egy folyamatosan fejlődő rakétafejlesztő cég tulajdonosa is (Blue Origin és a SpaceX), ami elsőre csupán álmodozó milliárdosok drága játékának tűnik. Azonban gondoljuk ezt újra az űrbányászattal összefüggésben. 

Ha pedig távolabbra tekintünk: több száz milliárd csillag létezik csak a tejútrendszerben, amelyhez hasonló galaxis kimondhatatlan számban létezik a világegyetemben. Ezek felfoghatatlan méretek és számok. Mintha itt, a Földön egy szűk kis pince mélyéről próbálnánk felfogni és értelmezni a világot. Az más kérdés, hogy egyelőre esélyünk sincs rá, hogy belátható időn belül akár csak a legközelebbi csillagig is eljussunk.

Közgazdász végzettsége van, látszik, nem csupán elméleti, hanem gyakorlati szempontokat is végiggondol.

A regényeimben erre mindig nagy hangsúlyt fektetek. Nagyon izgalmas végiggondolni, hogy társadalmi, gazdasági szempontból hogyan működnek a kitalált, jövőbeli világaim. Például egy olyan társadalom, ahol az emberi tudat elválasztható a testtől, ahol létezik a globális időutazás, vagy mondjuk túllépünk a kapitalizmuson, mesterséges intelligenciákkal, idegen civilizációkkal élünk együtt.

Ismerve a regényeit, eddig írásait, úgy látszik, van egy terület, ami az átlagnál sokkal jobban érdekli: a transz- vagy poszthumán élet. A testen kívüli állapot elérése. Legújabb regénye, az Eldobható testek is erről szól. Miért érdekli ennyire a halhatatlanság kérdésköre?

Ez valóban az egyik kedvenc témám, amihez időről időre visszatérek. De hát erről szól minden: megszületünk, élünk, meghalunk, és aligha van a Földön olyan ember, aki ne gondolna arra, hogy milyen jó lenne meghosszabbítani az életünket. Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy milyen lenne 70-80 év helyett mondjuk 300-600 évig élni?! Persze, biztosan van, aki azt mondja, hogy köszönöm, nekem bőven elég 80 év is. Mások szerint pedig a test csak egy porhüvely, egy folyamatosan elhasználódó burok, ami hordozza a tudatunkat, azt, aki vagyunk. És ha ez így van, akkor vajon ez a megfoghatatlannak tűnő tudat vagy lélek átalakítható-e digitálissá, és átültethető-e egy másik testbe? Olyan módon, ahogyan átülünk egy új autóba, vagy lecseréljük a hűtőt, ha a régi tönkremegy.

Az Eldobható testekben pont erről ír, hogy a halhatatlanságra az egyik megoldás a tudatunk letölthetősége, áttölthetősége lehet – másik testbe.

Így van. Az Eldobható testek egy 24. századi jövőben játszódik, ahol megjelenik ez a technológia, ami lehetőséget teremt arra, hogy úgy váltogassuk a testeinket, mint ma a ruhákat. Engem ennek a képzelt technológiának a társadalmi hatásai foglalkoztattak nagyon, hogy mi történne a világgal, hogyan tudnánk kezelni ezt a változást, ami alapjaiban forgatja fel az évezredes, az „egy ember, egy test” elvre épülő civilizációnkat. Mert mit is jelentene egy ilyen technológia? Ma egy teltebb testben élek, holnap már egy karcsúban. Azt ehetek és ihatok, amit csak akarok, mert ha a test ebbe belebetegszik, áttöltöm magam egy másikba. Lehetek alacsony, magas, izmos, a lehetőségek száma végtelen. Ma nagyon sokszor a külső alapján ítéljük meg embertársainkat, és a szépnek számító emberekkel akaratlanul is másként viselkedünk, ami kihat az egyén sikerességére is, és ez komoly társadalmi feszültséget okoz évezredek óta. Egy testfüggetlen világban ez szintén eltűnne, és maradna maga a személyiség.

Ezek mind izgalmas, de egyben ijesztő lehetőségek, amelyek azonban újabb, súlyos dilemmákhoz vezetnek, ráadásul biztos vagyok benne, hogy társadalmi szinten nem tudnánk kezelni egy ilyen mérvű változást. Így az Eldobható testek hősei is óhatatlanul ennek a technológiának a normális, élhető változatát keresik.

Ezt íróként megírja, de hisz is ebben?

Szeretnék hinni egy olyan távoli jövőben, ahol mindenki maga választja meg, hogy meddig akar élni. Manapság már a tudomány is egyre többet foglalkozik a kérdéssel, és sok minden múlik azon, hogy mikor és milyen mélységben leszünk képesek megérteni az agyunk működését, és azt, hogy ebben a szövethalomban miként vagyunk jelen mi. Az életmeghosszabbítás viszont már régóta tart, az emberiség átlagéletkora évszázadok óta folyamatosan növekszik. Manapság pedig már számos komoly iparág épül erre, mint a gyógyszeripar, vagy a modern orvostudomány, amely egyre újabb és hatékonyabb módokat talál számos betegség legyőzésére, de beszélhetünk akár a protézisekről és a szervátültetésekről is. Ez nem örök élet, de már egy egyre inkább meghosszabbított élet lehetősége.

Ön akarna örökké élni?

Könnyű lenne rávágni, hogy igen, de a válasz nem ilyen egyszerű. Mert mindenki fiatalon, élete teljében szeretne halhatatlanná válni, nem pedig öregen, betegen vagy demensen. De tegyük fel, hogy a test nem öregszik, nem betegszik. Ám ki tudja, milyen állapotba kerül idővel a tudatunk? A lelkünk, a szellemünk. Hatszáz év múlva vajon vissza tudnánk emlékezni arra, mit is csináltunk 2020-ban? A legtöbb felnőtt arra sem képes, hogy részleteiben felidézze a gyerekkorát. Mit jelentene egyáltalán ilyen hosszú időtávnál az, hogy élet? Hogyan tudnánk elviselni ennyi évnyi létezést? Szóval, első körben azt próbálnám ki, hogy milyen volna néhány száz éven át élni, aztán utána majd meglátjuk, vágynék-e még többre.

Ha pedig mindenki tovább élne, a Föld még zsúfoltabbá válna. S ha időközben az ember nem tudna más bolygókra költözni, még a Marsra sem, akkor mi lesz?

A túlnépesedés és ezzel párhuzamosan az orvostudomány vagy az élelmiszeripar fejlődése miatt ez a halhatatlanság nélkül is gondot jelent. Már ma. Ha az emberek csak tíz évvel tovább élnek, mint a szüleik, ez a túlnépesedés, az élelmezés vagy éppen a foglalkoztatás problematikájához vezet. Az emberiség erre sokféle választ adhat, lehet ez akár a születésszabályozás, a gyorsabb érésű növények termesztése, géntechnológia, szintetikus húsok előállítása, hosszú távon pedig a más bolygókra költözés, hiszen a terjeszkedés evolúciós, de civilizációs cél is. Egy biztos: ha minderre és a környezetünk módszeres pusztításának megállítására nem találunk most már nagyon hamar világszintű megoldást, a természet előbb-vagy utóbb megteszi helyettünk.

És optimista vagy pesszimista az emberiség jövőjét illetően?

Alapvetően optimista vagyok, azonban ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül optimista jövőképekről írok. Egy izgalmas és jó történethez szükség van pesszimizmusra is. És noha a science fiction a jövővel foglalkozik, ettől még a jelenre, aktuális társadalmi kérdésekre, problémákra reflektál a maga módján. A Xeno című regényem például a kultúrák egymással szembeni megértési és elfogadási nehézségeiről, valamint az idegentől való félelemről és a gyűlöletről szól. Abból indul ki, hogy mi történne, ha hirtelen több idegen faj is megjelenne a Földön: lesz-e ezután is értelme annak, hogy mi, emberek gyűlöljük, kirekesszük egymást. Szerintem egyébként, ha találkoznánk egy idegen civilizációval, az egy nagyon tanulságos felismerés lenne, és nagyon sok mindent át kellene értékelnünk magunkban mint emberi faj.

Maradva a könyvek világában: az Indexen elkezdtünk írni arról, hogy az irodalom, az írás képes-e eltartani egy írót. A sci-fi mintha még a tíz-tizenötmilliós nyelvi piacon is hátrányos helyzetben volna. Hogyan látja ezt?

Science fictiont mindig is egy szűkebb réteg olvasott mind magyar nyelven, mind szerte a világon, azonban mindig akadnak kiemelkedő sikerkönyvek, amelyek ezt a sikert többnyire mozgóképes adaptációknak köszönhetik. Csupán sci-fi-írásból idehaza szerintem akkor lehetne megélni, ha valaki egy-kéthavonta írna egy könyvet. Mondanom sem kell, ez fizikailag is szinte lehetetlen, ráadásul ilyen mennyiségben képtelenség lenne tartani a minőségi szintet.

Focihasonlattal élve: ezek szerint ön az a profi labdarúgó, aki meccs után buszra száll, és elmegy dolgozni.

Valahogy így. Mondhatnám azt, hogy a regényírás számomra hobbi, de ez így azért nem igaz, mert ettől még kőkemény, intenzív agymunka, még ha éppen csak esti és hétvégi elfoglaltság is. Ugyan egyre több olvasóm van, az utóbbi könyveim szinte mindegyikét újra kellett nyomni, az igazi kitörést talán az jelenthetné, ha a regényeim angol nyelven is megjelennének. És most büszkélkedhetnék azzal, hogy az Agave Kiadóval szerződésünk van egy New York-i irodalmi ügynökséggel, amelyik a regényeim, első körben az itthon is már több kiadást megélt Az időutazás napja külföldi kiadásaival foglalkozik, de valójában ez jelenleg nem sokat jelent, mert ismeretlen, magyar íróként még így is szinte lehetetlen bejutni az amerikai könyvpiacra.

Miközben a legismertebb írók is ismeretlenként kezdték.

Ez így van, de azt is tudni kell, hogy nagyon-nagyon kevés nem angolszász fantasztikus író tud nemzetközi szinten sikeressé válni. Ez legjobb esetben is egy jóval hosszabb és rögösebb út. Mindenesetre optimista és kitartó vagyok, aztán majd meglátjuk.