Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRosszulléthez vezetett a nőfalóság Verebes István életében
Próbált nőfalóként élni, azonban annyira idegen volt tőle ez az életvitel, hogy mentálisan összeomlott és kórházba került
– vallotta be Verebes István a Klub Rádió Világtalálkozó című műsorában.
Verebes arra a kérdésre, hogy milyen gátlása, nehézségei voltak az életében, elárulta: őt a hiúság vitte rossz útra, ami nagyon megviselte, még a kilencvenes években.
A második és harmadik házassága között nőfalóként akart élni, 3-4 évig tartotta is magát az elképzeléséhez, azonban fizikális rosszulléthez vezetett a dolog.
A rendszerváltás pillanatában, 1989-ben a topon voltam, minden rólam szólt, éjjel-nappal dolgoztam. Tulajdonképpen még konszolidálódott a házasságom is, egy harmadik házasságban, és akkor egy nap nem tudtam felállni az ágy mellől. (...) Azt hitték, hogy öngyilkos lettem, mert izzadtam, meg nem tudom, és akkor mondtam, hogy mossátok ki a gyomromat. Aztán se hang, se kép, később sírógörcsök, regresszív reakciók voltak. Volt olyan, hogy bejött a Gáti oszi, mondta h tegnapelőtt itt volt, beszélgettünk is. Semmire sem emlékeztem, és ez egy fél évig eltartott.
A művésszel tavaly decemberben készített az Index interjút.