Nap
Óra
Perc
Szabó Zsófi színésznő rendkívül szomorú hírről számolt be az RTL Klub reggeli műsorában. Részletesen mesélt ugyanis arról az útról, amely álomesküvővel kezdődött, és öt év házasság után végül váláshoz vezetett a férjével, Kis Zsolttal.
Szabó Zsófi színésznő hat év után szakított kedvesével.
A család egyik közeli barátja most a Blikknek arról beszélt, hogy Zsófi segítséget is kért a kapcsolatuk megmentése érdekében, ám a párterápia nem jelentett megoldást, mivel Zsolt nem az a típus, aki szakemberhez járt volna. Végül a műsorvezető maga döntött úgy, hogy legyen vége.
Sokáig magában tartotta a gondjait, egyedül akarta rendezni. Csak ő és Zsolti tudtak arról, válságba került a kapcsolatuk. Zsófi a barátai és még az anyukája elől is sokáig titkolta, hogy baj van, csak nemrég mondta el a szeretteinek, hogy különválnak. Pálma asszony mindenben támogatja, most sokat is van Zsófival és a picivel, de még a testvére, Gyuszkó is erősíti lelkileg a nővérét, nagyon összezárt a család. Egyelőre nem adták be a papírokat. Csendes, békés válást szeretnének, úgy tűnik, nem lesz gond se az anyagiak, se a gyermekük felügyeletét illetően, mindenben meg tudnak majd egyezni, ahogy a közös cégüket is együtt vezetik tovább. Jó maradt a viszonyuk, sok időt töltenek hármasban, és így is tervezik, szeretnék közösen nevelni Mendelt, mert érte mindketten mindent megtesznek.