Példaértékű teljesítmények rendkívüli helyzetben is - ők a győztesek
Gulácsi Erika több, mint tíz éve hagyta maga mögött a nagyvárosi életet, és költözött a budai II. kerületből a Baranya megyei zsákfaluba, Szalatnakra. 2019 ősz óta ő a körülbelül 300 fős település vezetője, csütörtök este óta pedig a Highlights of Hungary nagykövetei által megválasztott példakép.
Gulácsi Erika civilben vidékfejlesztő agrármérnök, aki a közfoglalkoztatottak részére olyan programokat indított, amelyek nem csak értékteremtőek a helyi közösség számára, hanem plusz bevételhez is juttatják az ott élőket.
A településvezető néhány éve a Hegyháti Gyerekesély programnak a mentora és szaktanácsadója. Küldetésének érzi a szegény családok felkarolását, és hogy egyszerű dolgokat mutasson meg nekik példaként. "Mindenkinek van kertje, nem kell mást tenni, mint azt művelni!" Tanácsot ad, hogy fajlagosan a lehető legtöbb hasznot tudják felmutatni, majd az értékesítésben is segít. Teljes emberként vesz részt ő is az uborkatermesztésben.
A legpozitívabb visszacsatolás pedig talán az, hogy idén négy család is otthonául választotta Szalatnakot - mondja Törőcsik Franciska színésznő, aki a településvezetőt jelölte az idei megmérettetésére.
Egyszerűen csak teszem a dolgom, és megvívom azokat a meccseket, amit vidéken egy fővárosi nő megvív. Az, hogy kimentem a színpadra és átvettem a díjat, olyan meghatottságot okozott, hogy úgy érzem, érdemes ezt az utat folytatni.
– mondta el az Index stábjának a díjazott.
Az abszolút közönség-kedvenc az Országos Mentőszolgálat lett, amely több, mint 70 éve látja el a feladatát 8500 mentődolgozóval az ország 255 mentőállomásán és mentési pontján.
“Az idei év az egészségügyi dolgozóktól erőn felüli teljesítményt követelt meg, úgy gondolom, hogy emellett nem szabad említés nélkül elmenni. A jelölésem során külön az OMSZ 2020-as teljesítményét emeltem ki, mint fáradhatatlan segítség, mint csapat és mint a saját kommunikációját kellő könnyedséggel és profizmussal építő szervezet.” - mondja Takács Ákos marketing szakember, akinek a jelölte volt a Mentőszolgálat. A nagykövet néhány éve saját projektjével, a Redbull Pilvaker rendezvénysorozattal már nyert díjat. A vele készült podcast beszélgetésünket itt lehet meghallgatni.
A közönség díját Dr. Csató Gábor, a szolgálat főigazgatója vette át az Eiffel Műhelyházban tartott rendezvényen, aki azt mondta:
Már az is elképesztő meglepetés volt számunkra, hogy jelöltek minket. Nagyon büszkék vagyunk rá, és arra is, hogy nyertünk, hiszen ezt a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk.
A Highlights of Hungary médiatámogatójaként az Index jelen volt a kulisszák mögött. A díjátadóról készült összefoglalónkat itt olvashatja, a nagykövetekről itt, az Index kedvenceiről itt nézheti meg videoriportunkat.