Soha nem érte még ennyi támadás az ázsiai kisebbséget Amerikában

GettyImages-1304970768
2021.03.19. 14:35
A koronavírus-járvány kitörése óta a szóbeli sértegetéstől kezdve a munkahelyi diszkrimináción át a fizikai bántalmazásig esetek ezreit jelentették, amelyeket ázsiai származású amerikaiak ellen követtek el az Egyesült Államokban. Aktivisták és jogvédők szerint ezek egyértelműen gyűlölet-bűncselekmények, és a hátterükben az áll, hogy a járvány kitöréséért sokan Kínát okolják.

Az FBI már tavaly tavasszal felhívta a figyelmet a várható incidensekre, és az ENSZ is kiadott egy jelentést arról, hogy az ázsiaiak ellen rasszista indítékkal elkövetett erőszak és más gyűlölet-bűncselekmények veszélyes szintet érhetnek el Amerikában.

Pontos számokat nehéz meghatározni, mivel nincsenek azokat hitelesen nyilvántartó kormányzati szervek, és az esetekről készült jelentések is eltérőek az ország különböző részein. Az FBI-t és rendőrségeket is számos kritika éri amiatt, hogy túl kevés a regisztrált gyűlölet bűncselekmények száma.

Az Amerikában élő ázsiai közösségek vezetői lesújtva nyilatkoztak azután, hogy kedden nyolc embert, köztük hat ázsiai származású amerikai nőt lőtt le egy férfi Atlantában:

Azt a diszkriminációt és sorozatos zaklatást, amivel a közösségeinknek a történelem során szembe kellett nézniük, úgy látjuk, még mindig alábecsülik. Most hat ázsiai-amerikai nő életébe került, hogy az emberek végre tudomást szerezzenek erről. Az ázsiaiak elleni gyűlölet-bűncselekményekről azért nem készülnek jelentések, mert a hatóságok képtelenek elfogadni, hogy a származásunk az oka a támadásoknak.

Még nem bizonyított, hogy az atlantai gyilkosságok hátterében rasszista indíték áll, de szakértők és aktivisták vitatják, hogy nem az volt, sőt szerintük az elkövető megnyilvánulásai is az ázsiai nőkkel szembeni előítéletekben gyökereznek. 

Az, hogy az áldozatok közül hárman masszázsszalonban dolgoztak, rávilágít az ázsiai nők egzotikus, szexuálisan túlfűtött és fetisizált megjelenítésére az amerikai társadalomban. Az általános vélekedés ráadásul alávetettnek és engedelmesnek is tartja őket, amit még jobban felerősít, hogy gyakran a szolgáltató szektorban dolgoznak – írja a CNN. 

Történelmi hagyománya van az ázsiai nőkről Amerikában kialakult képnek, mondja Rachel Kuo, az Ázsiai Amerikai Feminista Kollektíva társvezetője.

„Már az 1800-as évek végén, azt a látszatot keltve, hogy prostituáltak, törvénnyel akadályozták meg a kínai nők bevándorlását az Egyesült Államokba. A huszadik században pedig az Ázsiában vívott amerikai háborúknak volt jelentős hatása a térségből kiinduló szexkereskedelemre, ezzel is tovább rombolva az ázsiai nőkről kialakult képet. És ennek az lett a hatása, hogy az ellenük elkövetett erőszaknak sincs akkora jelentősége.”

Az FBI által közzétett statisztika szerint 2019-ben 4930 áldozat esetében volt faji vagy etnikai alapú indíték a bűncselekmények hátterében. Az áldozatok négy százaléka volt ázsiai származású, majdnem fele afroamerikai, tizennégy százalékuk pedig spanyol ajkú volt. A számokból kitűnik, hogy a gyűlölet-bűncselekmények problémáját mennyire alábecsülik a hatóságok Amerikában.

A bűnüldöző szervek kilencven százaléka egyáltalán nem jelentett gyűlölet-bűncselekményt 2019-ben, jogvédő szervezetek szerint az azonban alig hihető, hogy ne lennének ilyen esetek.

„Egyáltalán nem látunk tisztán a számokat tekintve. Azt meg tudja mondani az FBI, hogy hány bankrablás volt tavaly, de azt bezzeg nem, hogy mennyi bűncselekményt követtek el az előítéletek miatt” – mondja egy volt FBI-ügynök, aki a kilencvenes években fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok után nyomozott.

A Stop AAPI Hate nevű érdekvédő csoport még a járvány kezdetén egy online bejelentőfelületet hozott létre ázsiai származású amerikai áldozatok számára. Az Atlantában elkövetett gyilkosságok napján tette közzé, hogy tavaly március óta 3795 incidens történt.

A bejelentett esetek 70 százaléka szóbeli bántalmazás volt, több mint húszszázaléknyian arról panaszkodtak, hogy látványosan kikerülik, kiközösítik őket, nyolc százalék tettlegességről, hat százalék pedig arról tett bejelentést, hogy szándékosan leköhögték vagy meglökték. Ezeken kívül még amiatt is érkeztek panaszok, hogy munkahelyen vagy a szolgáltatások igénybevételekor hátrányt szenvednek. A közzétett adatokból az is kiderül, hogy az agresszív cselekedetek 68 százalékát nők ellen követték el.

Az utolsó népszámlálási adatok szerint a legtöbb, közel hatmillió ázsiai származású amerikai Kaliforniában él. Ők teszik ki az állam lakosainak tizenöt százalékát, és ez a szám jóval magasabb, mint máshol az országban. 

Kaliforniát a járvány nagyon súlyosan érintette, ötvenezernél is többen haltak meg. Az állam 34 megyéjében csak tavaly március és május között 800, koronavírushoz köthető gyűlölet-bűncselekmény történt. Azóta ezeknek a száma megsokszorozódott. Orange megyében tízszeresére nőtt az ázsiai származású lakosok elleni incidensek száma, a szomszédos Los Angelesben pedig több mint duplájára.

A jogvédők szerint a mostani erőszakhullám hátterében az Amerika-szerte terjedő Kína-ellenes nézetek állnak. Vannak, akik egyértelműen a volt elnök retorikáját teszik felelőssé, Trump ugyanis számtalanszor nevezte a járványt kínai vírusnak vagy Kung-flunak. Azok a hétköznapi emberek, akiket a gazdasági és társadalmi következmények különösen súlyosan érintettek, most a dühüket és a frusztrációjukat a kínai vagy kínainak vélt személyeken vezetik le.

Az ázsiai származású kaliforniai kongresszusi képviselő, Judy Chu szerint a helyzet krízisponthoz érkezett, és eljött az ideje, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium erőfeszítéseket tegyen a gyűlölet-bűncselekmények felderítésére és azért, hogy az ügyek bíróság elé kerüljenek.

Egy igazságügyi minisztérium által az áldozatok beszámolói alapján készített felmérésből kiderül, hogy 2017 és 2018 között 230 ezer gyűlölet-bűncselekményt követtek el Amerikában, ugyanebben az időszakban a minisztérium csupán ötven esetben emelt vádat – mondja a volt FBI-ügynök, Michael German.

Az aktivista Amanda Nguyen szerint az ázsiai és a csendes-óceáni térségből származó amerikaiak kimaradnak a társadalmi és kulturális párbeszédekből, és annak ellenére, hogy az ázsiai népesség Amerikában gyorsabban nő, mint a többi kisebbség, nem kerülnek sem a politika, sem a média látóterébe. Nguyen még azt is megjegyzi, hogy számos kormányzati intézmény és hatóság nem is tekinti faji alapú kisebbségnek az ázsiaiakat. 

Kína felszólította az Egyesült Államokat, hogy tegyen megfelelő intézkedéseket az ázsiai származású állampolgárai védelmében, és biztosítsa az országban élő kínai állampolgárok jogait és biztonságát. A kínai külügyminiszter megdöbbentőnek és aggasztónak nevezte az atlantai gyilkosságokat, aminek hat áldozata ázsiai-amerikai. A huszonegy éves fehér férfi nyolc embert ölt meg, közülük hét nőt. A dél-koreai külügyminisztérium jelezte, hogy négy áldozat koreai származású, a két másiknak kínai hangzású neve van. 

(Borítókép: Utcakép a New York-i kínai negyedben. Fotó: Spencer Platt / Getty Images Hungary)