Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Piroska
-3 °C
5 °C

Lakatos Márk: A melegeknek jutalmat kéne adni, mert ők nem szülik tele a Földet

LakatosMark DSC00554
2021.03.22. 12:28

Lakatos Márk szabadgondolkodó, aki nem szereti, ha címkékkel illetik. Úgy gondolja, a melegeket nem lehet sztereotipizálni, az öltözködés nem pénzkérdés, bálából válogatva is visszanyerhetjük önbizalmunkat, és a magyar divatot toló állami ügynökség nem mindig a tervezők szárnyalását segíti.

Nemrég jött haza Zanzibárról, abból az országból, ahol börtönbe csukják a homoszexuálisokat.

Látja, és mégis itt vagyok!

Oké, de miért ezt az úti célt választotta?

Mivel travel blogger vagyok, olyan helyet kerestem, ahová még ebben a vírus korlátozta időben is el lehet repülni, ahová nem kell teszt, nincs macera. Úgy voltam vele, nézzük meg, milyen ott a karácsony. Zanzibár ugyan Tanzánia része, de mégiscsak egy sziget, és egy szigeten mindig másképp működnek a dolgok, mint az anyaföldön. Régebben is mindig egzotikus helyeken töltöttem a karácsony–szilveszteri időszakot, és mivel 2020-ban alig lehetett utazni, már nagyon hiányzott nekem és az olvasóknak is egy ilyen kiruccanás. Strandolni akartam, kikapcsolódni, a helyiek kedvesek voltak, befogadóak, ők is rengeteget vesztettek a turizmus bedöglésével, így hát lesték az ember kívánságát. És még pasizni is lehet!

Tehát a travel blog volt az egyik motiváció. Jelenleg épp mi a fő tevékenysége? Blogger, influenszer, stylist, divattanácsadó, étterem-tulajdonos vagy médiaceleb?

Körülöttem ezt mindig mindenki meg akarta fejteni, és most is mindenki matricát szeretne rám ragasztani, hogy mi is vagyok voltaképpen. De nagyon tudatosan küzdök ez ellen. Én egy szabadságot szerető, az élethez nagyon nyitottan álló valaki vagyok, aki próbálgatja a saját határait, azokat a területeket, amelyeken van tehetsége, úgyhogy nem is akarom tudatosan meghatározni, ki vagyok, mi vagyok. Azt szeretném, ha az emberek így fogadnának el: Lakatos Márk, aki csinál bizonyos dolgokat az életben, méghozzá sikerrel.

Van olyan terület, amelyre még nem kalandozott el, de úgy érzi, szívesen kipróbálná?

Nagyon szerettem volna operaénekes lenni. Nem lettem, viszont amivé váltam, azzá mindig véletlenszerűen lettem. Tudatosan most sem keresek új területeket, de ha még van valami az életben, ami ki kell hogy nyíljon előttem, az úgyis ki fog nyílni.

Akkor ön bízik a véletlen szerepében?

Inkább a sorsszerűségben. Voltak jelentős, idősűrítő pillanatok az életemben, amikor az egyik koordináta-rendszerből átléptem a másikba. Például a legelső ilyen az volt, amikor ezt az egész stylisttevékenységet elkezdtem. Nagy Ervin színész barátom felkért, akkor épp az idegenforgalomban dolgoztam, ő meg egy produkcióban forgatott, és rosszul érezte magát a jelmezében, hogy segítsek neki. Ebből a véletlenből Magyarország leghíresebb stylistja lettem.

Ervin után találkoztam Gryllus Dorkával, aki bemutatott Zoób Katinak, és néhány pillanat múlva azt vettem észre, hogy Zoób Kati állandó stylistja vagyok. Utána jött a Megasztár felkérése, majd a nagy sikerű saját tévéműsoraim, a divatiskolám, illetve számos színházi, opera és filmes felkérés. A nemzetközi divatheteken is gyakran megfordultam mint divatújságíró, blogger, és nagyon büszke vagyok rá, hogy 2019-ben az amerikai Forbes nagyinterjút közölt velem mint divatszakemberrel.

A magyar kormány a Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai közreműködésével éppen 15 milliárd forintot pumpál pályázat útján a hazai divat- és dizájnszakmába. Mi erről a véleménye? Miért kell ennyi pénzt betolni ide?

Ezzel nincs baj, hisz ezek a vállalkozások ugyanolyan nehéz helyzetben vannak, mint a vendéglátóiparban, a szállodaiparban vagy a turizmusban működő cégek. De több tervezőtől hallottam, hogy a tavalyi forgalmuk miatt sajnos nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, pedig a pénzre nagy szükségük lenne. A divat politikailag semleges területnek tűnik, nem véletlen, hogy ide allokálnak pénzeket, bár ez téves elképzelés, hiszen a legnagyobb üzenete annak lehet, amit magadra veszel.

Nézze meg Vivienne Westwoodot, Stella McCartney-t vagy Jean-Paul Gautier-t! A saját testeden kommunikálni az egyik legerősebb dolog, de a mostani rendszer azt gondolja, hogy a cirkusz, a divat eszmesemleges lehet. Az viszont látszik, hogy amiben nagyon jó ez a kurzus, az a PR és a kommunikáció, függetlenül attól, hogy tartalmilag milyen. A magyar divatszakma jelen van a jeles külföldi rendezvényeken, az ügynökség az olasz divatkamarával fontos stratégiai megállapodásokat köt; ezek mind olyan tevékenységek, amelyek valahol az országimázst építik, és ebből bizonyára a magyar márkák is profitálnak.

Örülnék, ha ennek effektív kereskedelmi eredménye is lenne, nem csak a PR és a know-how. Jelenleg egyetlen olyan cégről tudunk, amely nemzetközi szinten is felkerült a nagy divatcégek közé, ez Sándor Szandra Nanushka nevű márkája, őt viszont tudomásom szerint nem az ügynökség mentorálja. Nemrég a Financial Times is megírta, hogy Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő vállalkozása, több száz helyet ugrott előre a mérések szerint, húszmillió euró éves forgalommal, 157 százalékos növekedéssel. Azért arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt a Covid alatt hogy lehet elérni, de ha egyetlen magyar márka lesz, ami ekkora sikert könyvel el, már az is nagy szó. A Nanushka korszerű, menő, vagány vonalat képvisel.

Nem mondhatni, hogy bort iszik és vizet prédikál: ön is épp egy konyakszínű, besorolhatatlan fazonú, vegán bőr Nanushka bőrfelsőt hord. Mit mondjak, irigylem érte.

De azt azért nem árt tudni, hogy ahhoz, hogy egy márka nemzetközi szinten egyáltalán fel tudjon kerülni a térképre, és erősödni tudjon, számolatlanul kell a pénzt beleönteni, és sosem lesz elég. Enélkül szóba sem állnak vele. Ebből a szempontból a magyar divattervezők nehéz pályán működnek. Ez egy nagyon fura ördögi kör, mert Magyarországon nincsen felvevőpiaca a magyar termékeknek, ezért nincs más lehetősége egy magyar tervezőnek, csak az, hogy külföldi piacra próbáljon bejutni. 

A magyar közönség nincs edukálva, hogy magyar divatot fogyasszon, már csak azért sem, mert a magyar átlagkeresethez ezek a termékek túlárazottak, és a magyar tervezők nem is tudják felvenni a versenyt azokkal a kínai gyártásból származó fast fashion termékekkel, amelyekből az emberek nagy része öltözködik. A luxuspiacról öltözködők nagy része pedig külföldön a nagy márkákból vásárol, nem magyar tervezőktől. De azt hallom több dizájnertől is, hogy a Magyar Divat & Design Ügynökség rendkívül szigorú és egyoldalú feltételeket diktál. Azért, mert évente kétszer megszervezi a budapesti divathetet és annak kommunikációját, saját márkájuk és kollekciójuk népszerűsítésében korlátozza a tervezőket. Egyfajta monopóliumot kíván létrehozni és kézben tartani, pedig ennek nem erről kéne szólnia. Szép dolog, hogy az állam szerepet vállalhat a divatipar tehetségeinek megsegítésében, de a divat nem egy állami történet. Tehát egyfelől izgalmas, érdekes, ugyanakkor kétséges a magyar divat jövője, és az is, hogy még hány olyan brandet lehet felépíteni úgy, vagy egyáltalán lehet-e, hogy az piaci jelenlétről és csengő-bongó valutáról szóljon, ne pusztán PR legyen.

Zoób Kati kijutott Londonba húsz éve, akkor még nem volt itt semmilyen divatügynökség.

Zoób Kati a Magyar Kulturális Intézet meghívására volt jelen Londonban. Kereskedelmileg, mint márka, nem tudta a lábát megvetni. Ha megnézzük a több száz éves németalföldi, antwerpeni textilhagyományt, ahol létszámban hasonló az ország, viszont az életszínvonal sokkal magasabb, ott vannak olyan márkák, olyan tervezők, akik folyamatosan meg tudnak élni a munkájukból, akár egyetlen bolttal is, vagy pedig világsztárok lesznek. De hát Antwerpenben működik az egyik leghíresebb, legrangosabb divatiskola, plusz olyan színvonalon élnek az emberek, és olyan az edukációjuk, hogy fenn tudják tartani a saját divatpiacukat is.

Az esztétikai edukáció a stylistok feladata lenne?

Ezt már jóval hamarabb el kellene kezdeni, akár óvodáskorban. Az sem mindegy, hogy mit lát a gyerek, hogy az anyukája hogyan öltözködik, hogy látja a saját testével, esztétikájával kapcsolatos önképét, testképét, mert ez befolyásolja őt is. De azért ne ringassuk magunkat semmiféle utópiába. Addig, amíg ennyien élnek a létminimum környékén, amíg a ruházkodás sok embernek majdnemhogy kényszerűség vagy praktikus hiány, amelyet orvosolni kell, és nincs lehetősége arra, hogy tudatosan válasszon ruhát, mert valamit kap, örököl vagy hozzávágják, addig természetesen ez a mainstream magyar társadalomban sok embernek sajnos nem hétköznapi probléma.

Az öltözködés pénzkérdés?

Onnantól kezdve, hogy pénzt adsz egy ruháért, már nem. De ha nem adsz pénzt, csak a kapottból válogatsz, ott is létezik ízlés, lehetőség. Mi csináltunk olyan programokat, amelyek keretében lányanyák otthonába mentünk el, és máltai szeretetszolgálatos bálákat bontottunk ki velük. És ha hiszed, ha nem, ott is működött, a nők örültek, válogattak, egész egyszerűen, mert az ember szebbnek, erősebbnek akar látszani a ruhával, mint nélküle. 

A ruha a második bőrünk, amivel rengeteget üzenünk a külvilágnak magunkról. És ha azt egy bálában kell keresni, akkor ott, ha a saját pénztárcádhoz szabva, akkor ott, de mindig ez a cél.

A stylistnak mi a feladata?

Az, hogy egy olyan képet találjak meg valakiről, amit ő még nem talált meg saját magában. Hogy egy elfogadó, szeretetteljes külső szem legyek, aki segít belőled olyan változatot létrehozni, amelytől teljesebbnek érezheted magad.

Szerintem még sosem éltünk olyan kort, amikor az én és a test, illetve az én- és a testkép között ilyen szoros lett volna a kapcsolat, hogy az egyik ennyire meghatározza a másikat, egy legyen az ember öndefiníciójával. Ezért akik nem tudnak azonosulni saját testképükkel, hihetetlen mértékű szorongást, stresszt vagy depressziót élnek át, már-már nem önmagukként léteznek. Mi lenne a helyes: hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy küzdjünk azért, hogy elérjük a magunkból kihozható maximumot?

Harmóniára kell törekedni, ami pont arról szól, hogy kompromisszumokat kötünk az élettel. Ha bármelyik irányban radikálisan indulunk el, az boldogtalanság- és hiányérzetet fog eredményezni. Pont azért vagyunk emberek, hogy elfogadjuk, hogy a saját gyengeségeinkkel, a saját démonainkkal vagyunk teljes egészek. 

Az elfogadás szót is nagyon kiszipolyozzák manapság, az ugyanis nem azt jelenti, hogy ne legyenek céljaink, álmaink vagy motivációink, de az biztos, hogy ott szokott elcsúszni az ember, ha másvalaki bőrébe akar belebújni. Az mindenképp boldogtalanságot fog okozni. Alapvető, hogy saját magadat mint létező lényt elfogadd, és azt is, hogy van, amikor gyenge vagy, amikor bűnözöl, amikor nem vagy motivált, és depressziós vagy, és van, amikor meg tudsz tenni egy vagy két lépést. De előfordul, hogy hátrafelé lépdelünk, mert nem vagyunk olyan állapotban, hogy előremenjünk. És ha ezt elfogadjuk, akkor tudunk leginkább saját magunk felé közelíteni. Az univerzummal is harmóniában kell létezni, hiszen minél inkább ellenállást tanúsítunk, annál inkább halálra vagyunk ítélve. Az élet erről a dinamikus egyensúlyról szól, a lelkedben, a testedben; de ha nem kötsz kompromisszumot, akkor egyre kevésbé van meg ez a dinamikus rendszer.

Ön el tudja fogadni magát így, ahogy van?

Nekem az egész életem arról szólt nagyon sokáig, hogy a saját énemet, a saját alakomat nem tudtam elfogadni gyerekként, úgyhogy valószínűleg nem véletlenül talált meg ez a létfeladat, hogy mások önbizalmának erősítésével, újraépítésével foglalkozzam. És ez a feladat rám is visszahatott, amiért a saját magam elfogadásában is lépkedek előre.

Az Index Sunday Brunch kulturális podcastjában említi, hogy meglepte az a fajta melegkép, amelyet Náray Tamás osztott meg az olvasókkal a nemrég megjelent interjúban. Milyen értelemben?

Nagyon sok meleg él a például a VII., VIII. kerületben vagy vidéken szerény körülmények között, és nem a csillogás, a siker az életük, tehát azt mondani, hogy a melegek általában sikeresek és sokat keresnek, vagy csak az elithez tartoznak, borzasztóan leegyszerűsítő. Pont azt az ízt veszi el az élettől, ami arról szól, hogy sokfélék vagyunk. És nemcsak azokat a melegeket kell elfogadni, akik sikeresek és látszódnak, hanem azokat is, akik mellettünk élnek a lakótelepen, a szomszédunkat, aki, mondjuk, meleg és nem sikeres, az ő emberi mivoltát kell igazából elfogadni.

A sikerességnek és a melegség felvállalásának van köze egymáshoz?

Nem feltétlenül. Van olyan sikeres meleg is, akinek nehéz volt felvállalnia a melegségét, aki hosszú utat járt be ennek az elfogadásáig és kommunikációjáig. Attól, hogy valaki sikeres, még annyi mindent hozhat magából, a gyerekkorából vagy az addigi életéből, hogy ez probléma lehet neki. És lehet, hogy valaki egy tök egyszerű, hétköznapi környezetben él és nő fel, viszont rengeteg szeretet veszi körül, amellyel áttörheti azt a falat, ami ennek a fölvállalása lehet. Mert ez igenis egy nagy fal, amelyen át kell törni. Ezért értek meg bárkit, aki egész életében nem tudja ezt megtenni.

Az ön médiaszereplése segít az átlagmelegeknek, hogy felvállalják másságukat, vagy épp ellenkezőleg?

Az önazonosságom mindenképpen. Persze van, akinek visszatetsző és furcsa az a fajta extrovertált, paradicsommadárszerű valaki, aki én vagyok, van, akinek ez túl sok, és úgy gondolja, hogy épp az ilyenek miatt mondják a melegekre, hogy „hülye buzi”. Viszont biztosan vannak hozzám hasonló tinédzser vagy fiatal melegek, akiknek megerősítő példát jelent az, hogy felvállalom a saját személyiségemet úgy is, hogy beleállok a negatív kommentekbe. De mivel én is elfogadok mindenkit olyannak, amilyen, a saját életemben is ugyanezt azt autonómiát kérem. 

Annyiféle melegség van, ugyanúgy, mint az öltözködésben. Van, aki eltűnni, belesimulni akar a környezetébe, van, aki kiválni, és külsejével beleilleszkedni a sztereotip heteroszexuális férfimodellbe, azt mutatva, hogy én ugyanolyan vagyok, mint ők. És van olyan is, aki a nőiességet parodizálja affektáló viselkedési modellel. Meg kéne hagyni az embereknek, hogy úgy éljék meg a dolgokat, ahogy megélik, függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről.

Az, hogy ön szinte lubickol a felvállalós meleg szerepében, hosszú út, nagy munka volt?

Hamar rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha felvállalom magamat, tudva azt, hogy a viselkedésemet sokan fogják kritizálni, és megosztó leszek, viszont ez sokkal nagyobb szabadságfokot ad az életemnek. Nekem ez jóval élhetőbb, mintha megpróbálnék mindenkinek megfelelni, mert az úgysem sikerül. És persze tudomásul veszem, hogy minél extrovertáltabb, minél hangosabb vagy, annál több embernek szúrod a szemét. Ha elbújsz és belesimulsz, nyilván kevesebb kritikába futsz bele. És az is benne van a pakliban, hogy amit te magadról gondolsz, az köszönőviszonyban sincs azzal, amit az emberek rólad gondolnak. Az a kérdés, hogy ebből hogyan jutsz el az előbb említett harmonikus állapotig, de ezen mindennap dolgozni kell.

Hogyan vélekedik arról, ahogyan a magyar kormány, a magyar politika viszonyul az LMBTQ-társadalomhoz? A nemrég megváltoztatott örökbefogadási törvény, amely gyakorlatilag kizárja a melegeket a gyereknevelésből, felháborította?

Ez egész egyszerűen ciki, ami nálunk megy. Persze vannak még országok, például Lengyelország, amely még nálunk is cikibb. Amikor hétmilliárd ember él a földön, és gyakorlatilag elfogy a levegő, a víz és minden körülöttünk, és a világ leggazdagabb embereinek, akik még a Covidból is hasznot húznak, azon jár az eszük, hogyan tudják itthagyni ezt a bolygót, és elmenni a Marsra, szóval ilyen helyzetben, akiknek jutalmat kéne kapniuk, azok pont mi, melegek vagyunk. Igaz, hogy nem mi szüljük tele az országot magyarokkal, de ha globálisan nézzük a föld helyzetét, azoknak a melegeknek, akik nem szülnek újabb gyerekeket, jutalmat kéne adni. Vannak olyan tudományos teóriák, amelyek a melegek evolúciós, népességszabályozó szerepét pont erre hegyezik ki. Amikor arról beszélünk, hogy évtizedeken belül elpusztulhat a bolygó, túlnépesedés és ökokatasztrófa van, és nincs ennivaló, akkor szerintem ne szüljenek annyit az emberek – és ezt a melegek tökéletesen elvégzik. Viszont ha egy heteró pár eldobott gyerekét a meleg párok és egyedülálló szülők fölnevelik, azért szintén jutalmat kellene adni. Nem pedig ellenségképet gyártani belőlünk, csak azért, mert a migránsokból most épp nem lehet. Ez egy patriarchális, férfiközpontú társadalom, amelyben szegény nők is beállnak a sorba, mint például Novák Katalin vagy Varga Judit: ők is amazon katonaasszonyokként állandóan az ellenséggel riogatnak ahelyett, hogy kulturált módon megpróbálnának ellazulni, élvezni az életet, és harmóniában élni. Amit csinálnak, totális kapufa. Sokkal jobb lenne, ha szerényen az egész magyar társadalmat, tehát minden magyart szolgálnának, nem pedig csak a feltételezett szavazóbázisukat. 

Nem használná ki az ismertségét, hogy leüljön a kormány szereplőivel tárgyalni a melegek helyzetéről?

Természetesen, ha meghívnak, nagyon szívesen. Én a konstruktív párbeszéd embere vagyok. Egyébként használom erre a saját felületeimet a saját stílusomban kommunikálva.

Nemrég elment a Klubrádió Világtalálkozó című műsorába Bárándy Péterrel beszélgetni. Szeret olyan környezetben lenni, amelyben teljesen más értékrendet valló emberekkel találkozik?

Nagyon, főleg, ha a teljesen különböző értékrendek kulturáltan tudnak kapcsolatba lépni egymással. Nota bene kiderült, hogy Bárándy doktorral rendkívül sok dologban közös platformon vagyunk. Nekem a francia kultúrában is az tetszik nagyon, hogy pont azt a nyitott szellemiségű vitát folytatják egymással, mint anno a XVIII. századi szalonokban, és pont ezek a viták tüzelik fel őket a legjobban. Amikor az övéktől teljesen eltérő véleményt ismerhetnek meg. A franciák nem a másikat írják ki a törvényből vagy az alkotmányból, hanem bíznak a saját intelligenciájukban és empátiájukban, és odatartják az arcukat, hogy a másik mondja el a véleményét.

Önt meg lehet győzni?

Abszolút! Be tudom látni, ha hibáztam. Ezt sokat kellett tanulnom. Nem baj, ha veszítünk az életben, ez is hozzátartozik az önelfogadáshoz. Lehet, hogy az evolúció a nyertesek viadala, de az ember azért kapott értelmet, hogy a pusztán evolúciós-biológiai szintnél feljebb emelkedjen. Azért van tudatunk, hogy ezt a kérdést spirituálisan magasabb szinten kezelhessük, mint ahogy ez az állatvilágban létezik. Erről szól a szerelem is. Nem gondolom, hogy a szexualitásnak és a szerelemnek pusztán a fajfenntartásról kéne szólnia, főleg akkor nem, ha az előbb említett helyzetben élünk a földön.

Ön szeretne gyereket nevelni?

Nem tudom, most ez nincs igazán fókuszban. Volt pillanat, amikor elgondolkoztam ezen, de jelenleg nem. A magyar kormánynak és a társadalomnak azt is el kéne fogadnia, ha valaki nem akar gyereket. Ahogyan minden, az ember testi autonómiájával kapcsolatos döntést, legyen az abortusz, eutanázia vagy a testképhez és a nemi hovatartozáshoz való jog.

Úgy tudom, az étterme, a Lakatos Műhely a járvány áldozata lett. Mire készül a közeljövőben?

Kiindulva az anyaotthonos és máltai szeretetszolgálatos élményeinkből, Női öltöző néven szeretnék egy olyan projektet indítani, amelyben a rászoruló nőket segítjük abban, hogy magukra találjanak, hogy visszaadjuk az önbizalmukat, a saját magukba vetett hitüket a szépségen, a stíluson és az esztétikán keresztül. Még nem kristályosodott ki teljesen, de meg akarom találnia a társaimat, illetve azokat a szervezeteket, cégeket, amelyek látnak fantáziát abban, hogy az elhagyatott, szegénységben élő magyar nőket hogyan lehet a stílus erejével egy kicsit megemelni, segíteni. Szóval azon túl, hogy az életem egy része a luxusipar népszerűsítéséről szól, fontosnak tartom, hogy az ember segítsen másokon ott, ahol tud, és abban, amiben igazán tehetséges.

(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)



  • Vennék
  • Hírek