Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTöbb mint hétmilliárdot ér a Supermant lepipáló ápolónő
Több mint tizennégymillió fontért kelt el Banksy egy ápolónőt szuperhősként ábrázoló festménye a Christie’s keddi árverésén, a britek egészségügyi dolgozók iránt érzett háláját szimbolizáló alkotás ezzel aukciós rekordot állított fel a graffitiművész számára.
A Game Changer című falfestményt a Southamptoni Egyetemi Kórház falán fedezték fel múlt év májusában. A festményen egy kisfiú Batman és Superman helyett egy ápolónő babával játszik inkább. A kórház már akkor jelezte, hogy jótékony célra akarja elárverezni a falára festett Banksy-művet.
A Christie’s keddi online közvetített árverésén a fekete-fehér műalkotás 14,4 millió font leütési árat ért el, a végösszeg jutalékkal, adóval együtt 16,758 millió font (valamivel több mint hétmilliárd forint) lett, ami világcsúcs Banksy esetében – közölte az aukciósház.
Korábban azzal számoltak, hogy 2,5–3,5 millió fontért fog elkelni. A befolyt összeg a Southamptoni Egyetemi Kórház személyzetének és betegeinek jólétét fogja támogatni a Christie’s szerint.