Élt egy író, Esterházy Péter, ma 71 éves

DFIMA20051216021
2021.04.14. 17:46 Módosítva: 2021.04.14. 18:14

Egy ország rendült meg, az is, aki csak a polcon tartotta, mert hát Esterházy nemcsak az életünk, hangulatunk, mindennapijaink, szóval a közünk része volt, hanem a könyvtárunké is. Ott kandikál, áll szilárdan, merőn, néha szigorúan kinézve, néha játszin kikacsintva az Egy kék haris, A szív segédigéi, a Hahn-Hahn grófnő pillantása, a Bevezetés a szépirodalomba, az Esti, A szabadság nehéz mámora, és a nagy berobbanás a pálya elejéről, a Termelési-regény, amely mögött akkurátusan és elmaradhatatlanul ott áll a zárójeles alcím, egyszersmind műfajmegjelölés (kisssregény). Azóta mellettük áll – kényszeredetten – A megrendülés segédigéi, a kortárs írók kötetbe szerkesztett búcsúja és emlékezése.

Nem olvasok olyan könyvet, amelyet össze lehet foglalni – Mondta egyszer egy varázslatos tante a családban. Én meg nem szeretnék ilyen könyvet írni –  Mondta Esterházy.

Ennek a credónak egész életében tökéletesen eleget tett, hisz a történet megkötés, mondta, és őt különben sem a történet, hanem a nyelv, és azon belül is a mondat érdekelte, mondat- és szabadságfókuszú író volt, aki megadta a matériának, a nyelvnek a lehetőséget, hogy alkotótárssá váljon.

Sokszor szoktam páváskodni azzal, hogy nálam nincsenek figurák, nincsen cselekmény, és itt volt egy figura: a novellában szerepelt egy szakácsnő. És emlékszem arra az isteni érzésre, hogy most én döntöm el, hogy milyen ez a szakácsnő. Hogy kövér, nagy segge van, izzad, – ez mind lett is –, szóval hogy ezt én döntöm el. Tehát a teremtést élveztem. És akkor azt mondtam, hogy én író vagyok – mondta több helyen íróvá válásáról.

Mondj egy színt, piros, mondj egy költőt, Petőfi, és mondj egy magyar írót, Esterházy! Az írófejedelem szót ő kérné ki a leghamarabb magának, vagy röhögne rajta és kreálna rá újat. Ez persze mit sem változtat azon, hogy halála után iszonyatos űr maradt. Nem pusztán irodalomtörténeti űr, hanem annak súlya, vesztesége is, amit az ő rendszeres megszólalása íróként a hazai közéletben jelentett. Nem volt olyan ügy, akár balról, akár jobbról, akár épp a jobb- vagy balkanyarban, amit ne érzett volna magáénak, olyan értelemben, hogy mindenképp meg kell szólalni. Feladatának tekintette, írói feladatának a kor kommentálását. S noha mindig körbelengte egyfajta arisztokratikus tartás, közéletisége és megragadó szellemisége miatt úton-útfélen mindenki megszólította, a boltos, a taxis, a vendéglős, az ápolónő és a beteg a kórházban. Ő volt az álruha nélküli Mátyás király, akit megszólítani életre szóló élmény volt. 

Az arisztokrácia diszkrét bája, a lehengerlő formátum, és az élet szépségére való rácsodálkozás senkiéhez se fogható képessége.

Amikor meghalt, nemcsak azért rendültünk meg, hogy nem ír többé, hisz ha csak a Harmonia Cælestist (na jó, és a Javított kiadást hagyja hátra), már akkor megtette a magáét. De Esterházyban pont az volt a jó, hogy nem egykönyves, vagy akárhánykönyves szerző, hanem maga az irodalmi-közéleti kontinuitás, akinek az Élet is Irodalomban megjelent heti két flekkje ugyanúgy hozzátartozott az életművéhez, mint az Egy nő, a Kis magyar pornográfia vagy a Semmi művészet. Ezek a kétflekkek műfajt teremtettek; az Esterházy-kétflekk azt a bravúrt tudta, amit kevesen: úgy volt izzóan szenvedélyes, hogy közben mértéktartó, józan és kiegyensúlyozott tudott maradni. (Péter, ugye a pontosvesszőt, a gondolkodás struktúrájának finom jelét észrevette?) De hát egész egyénisége ilyen szintetizáló volt, 

soha senki – ő maga sem – kérdőjelezte meg hitét, tiszteletet és tekintélyt parancsoló von Haus aus konzervativizmusát, mely kiválóan párosult a liberális gondolkodás és a mindenre kiterjedő humánum kvintesszenciájával.

És minderre rájött egy mélyről jövő, soha – ideértve a betegségét is – meg nem bicsakló derűje, létezésboldogsága, az élet szépségébe és legfőképp értelmességébe vetett megrendíthetetlen hite.

Azért rendült meg egy ország, mert a különböző mondat-ujjgyakokban és írói œoevre-ökben tett szövegsétákban neki mindenre volt egy szava, egy helyretevő gondolata, legyen az Wass Albert, az őszödi beszéd, vagy a Budapest Pride, amit ő nyitott meg 2017-ben. Ha élne, most is kiváló publicisztikákat írna az SZFE-ről, oligarchákról, kultúrpolitikáról, ereszről lecsúszó képviselőkről, vakcinaigazolványról, oltás utáni rögökről, és pandémiás háziorvosnőnk, egy ország tisztiorvos-tyúkanyója is szerepelne a dolgozataiban.

Ezek az írások, bölcs és megfontolt közéletkommentek, melyek nemcsak az ÉS hasábjain jelentek meg, de televízióban, rádióban, könyvhéten és könyvfesztiválon, felolvasásokon és ünnepi alkalmakkor is elhangzottak, a közéleti kultúra vele voltaképpen kihalt irodalmi felszikrázásai voltak.

Van Esterházynak egy végtelen egyszerű mondata az Egy kék harisban. Az ember nem azért vesz jegyet, mert ott vannak az ellenőrök, hanem mert ott van a metró és az ember használja azt. Ez a bagatell mondat egész morális életművét összefoglalja. Ha jegyellenőrök helyett ez az alapvetés állna a megállók bejáratánál, az nemcsak irodalomtörténeti tett, de jegybevétel robbanás volna.

Esterházy Péter ma 71 éves. Igen, ma. Nem lenne, ennyi. Halála napja a magyar próza napja. 

Esterházy Péter születésnapja alkalmából 40 hazai kortárs író és költő osztotta meg kedvenc Esterházy-idézetét, amelyekből színes köztéri plakátok készültek, korábban nem publikált fotók felhasználásával. Az olvasók egy hónapig tekinthetik meg a plakátokat Óbuda utcáin. 

 

(Borítókép: Esterházy Péter beszél a Líra Könyvesházban 2005-ben.  Fotó: Nándorfi Máté / MTI )

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport