Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMGalla Miklós elismerte: meztelenre vetkőzött egy műsorban
Galla Miklóst a napokban arról értesítette az MTVA, hogy visszavonja tőle a Karinthy-gyűrűt, amelyet június 24-én vehetett volna át kiemelkedő humorista tevékenysége elismeréséért. A cikkben megírtuk, hogy Galla döbbenten állt a történtek előtt, hétfőn ugyanis még vele készült a Rádiókabaré felvétele.
Szerkesztőségünkbe ezek után érkezett egy levél, amely érteni véli az MTVA reakcióját, feladója egy művész volt. A levélből az derül ki, hogy a díj visszavonásának valódi oka az, hogy nemrég Galla egy fellépésén a kollégák megdöbbenésére elővette a nemi szervét, és fel is húzta rajta a bőrt előadás közben. Jelezte, hogy megmutat valamit, de mivel az alapruházata (egy alsónadrág) már eleve ki volt vágva a fenekén, nem gondolták, hogy másra készül. Erről egyébként a hely felvételt is készített. A levél szerint a eset szakmán belül hatalmas felháborodást okozott, és a nézők között is.
Galla Miklóst is megkerestük, aki a vetkőzés tényét megerősítette.
„A hír igaz, de ez nem lehet a valódi indok arra nézve, hogy a Karinthy-gyűrűt visszavonták tőlem, mert három éve is meztelenkedtem, arról is van felvétel, illetve öt éve és tíz éve is. Körülbelül egy évvel ezelőtt a Recorder Magazin online verziójában jelent meg egy a fanszőrzetemet is látni engedő, alsónadrágos fotó rólam óriási méretben. A Trip Hajón készült, koncert közben. Tehát februárban ugyanannyira lehetett tudni, hogy exhibicionista vagyok, mint most. És a szilveszteri műsorban az Indexnél is bejelentettem, hogy a járvány után meztelenül fogok fellépni. Megtörtént, vállalom.
A meztelenség része a kortárs művészetnek. A Katona József Színházban is van meztelen színész a színpadon, és amíg létezett, a Krétakör Színházban is voltak. Az én színházamban én vagyok meztelen. Vannak fotók is.″
Felhívtuk a Fészek Kulturális Klub művészeti vezetőjét, Benkő Balázst, aki nem mellesleg a legendás Omega együttes énekese, Benkő László fia. A történteket ő is elismerte, de hozzátette, húsznál kevesebb néző volt a nézőtéren, és mind nagykorúak voltak.
A programot három közösségi platformon hirdettük, a Fészek Kulturális Klub, Galla Miklós és a Kretén Színház Facebook-oldalán, azzal a szöveggel, hogy Galla Miklós fanjai, amelyben Galla hiányos öltözékben, meztelen felsőtesttel szerepel. A néző tehát sejthette, miféle produkció készül, bár azt, hogy a nemi szervét meg fogja mutatni, magam se tudtam a műsor előtt. Illetve pont a megkezdésekor tudtam meg a kameramanoktól, akikkel Galla lejárópróbát készített. A hely művészeti vezetőjeként úgy gondolom, nem szólhatok bele a nálunk fellépő művészek művészi koncepciójába, illetve Galla vetkőzése része volt annak, a műsorában szereplő erős társadalomkritikának, amely az ötvenes férfiak kapuzárási pánikjára, erre a korosztályos problémára hívja fel a figyelmet, mindezt a Covid-járvány az embert amúgy is megviselő, megbolondító tágabb kereteibe helyezve. Ez egy zenés szám volt egyébként, Galla a vetkőzés közben végig énekelt.
Azt ugyanakkor nem tagadja Benkő, hogy a Kretén Társulatot, amely egyébként majd egy évtizede nem lépett fel a Fészekben, megosztotta a történet, volt olyan tagjuk, aki élénken elítélte Galla viselkedését. Épp ezért a felvételt – merthogy a kérdéses műsor épp egy streamelt videó volt, amelyet azonban nem élő közvetítésre, hanem későbbi lejátszásra szántak – egyelőre elhalasztják, míg nem lesz egységes a társulat állásfoglalása az ügyben.
Jogi forrásunktól megkérdeztük, szeméremsértésnek, ezáltal bűncselekménynek tekinthető-e Galla vetkőzése. Azt a választ kaptuk, hogy amennyiben hozzáadott művészi értéket képvisel, akkor nem, ellenkező esetben, ha a magamutogatás öncélú, akár bűncselekménynek is minősülhet. Mindenesetre mindenképp tájékoztatni kell a nézőket arról, hogy mi fog történni, és fontos a korosztályi besorolás megjelölése is.
(Borítókép: Galla Miklós)