Mundruczó Kornél elviszi előadását a Velencei Biennáléra
Mundruczó Kornél színházrendezőként tér vissza a Velencei Biennáléra, ahol a Proton Színház Nehéz istennek lenni című előadását láthatja a közönség kedden és szerdán.
![Mundruczó Kornél rendező a Jupiter holdja című filmje bemutatójának alkalmából tartott fotózáson a 70. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. május 19-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3882/38828/388281/38828191_fef5a74a8b83015d3457685dae13dbfc_wm.jpg)
A produkció Velencében búcsúzik a külföldi, augusztus végén Budapesten pedig a magyar közönségtől – tájékoztatta a Proton Színház az MTI-t.
Egy évvel azután, hogy Pieces of a Woman című filmjét a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatták, Mundruczó Kornél ismét szerepel a Velencei Biennálé programjában, de ezúttal a színházi szekcióban.
A Nehéz istennek lenni olaszországi premierjét szabadtéren, az Alfredo Albanese parkban tartják. A 2010-es bemutató óta eltelt tizenegy év alatt a Proton Színház produkciója bejárta Európát, és Ausztráliába is eljutott, a mostani lesz a tizenkilencedik és egyben utolsó vendégjátéka.
A darabot a Sztrugackij fivérek hasonló című kisregénye ihlette. A testvérpár Piknik az árokparton című írása alapján készült Andrej Tarkovszkij Sztalker című filme is.