Rudolf Péter: A trauma is lehet építő erő

Feldolgozta-e már ezt a traumákkal teli, kusza, színháztörténetileg is emlékezetes évadot, amikor alig ment fel a függöny?

Nem volt időm belegondolni. Gyors döntéseket kellett hozni. Az előző két évtizedben inkább projekt alapon működtem. Mikor egy-egy nagy munkát, darabot, filmet vagy sorozatot akár rendezőként, akár fejlesztőként összeraktam, összeraktunk, az egy nagyon más pszichés helyzet volt. Látszott a vége. Ilyen szervezeti struktúrában és hosszú távon nem kellett még gondolkodnom. És pont ezt a tanulási folyamatot, azt, hogy mindezt behatóbban megismerjem, blokkolta a vírus. Ugyanakkor ennyi éles helyzet összehozhat egy csapatot, és felgyorsíthatja a tanulási folyamatot minden szereplő életében. Szóval a trauma is tud építő erővé válni.

Az évadnyitón arról is beszélt, hogy a múltbéli botrányok, ügyek hatása még érezhető a falak között, illetve a társulatban, és ezen csak munkával lehet segíteni. Például az sem lezárt ügy, hogy a Vígszínház alapítványok kuratóriumainak, melyek ötszáz millió forint fölött diszponálnak, a volt igazgató, Eszenyi Enikő is tagja, és nem hajlandó lemondani erről. Milyen eszközük van önöknek arra, hogy eltávolítsák őt a pozíciójából?

Úgy gondolom, evidencia, hogy olyanok üljenek az alapítvány elnökségében, akiknek aktuálisan közük van a színházhoz. Amit eddig kértünk az alapítványtól, talán kicsit hosszadalmasabban, bürokratikusabb úton, több lépcsős egyeztetéssel, de megkaptuk, de ez nem praktikus és nem is elegáns helyzet. Jogi lehetőségeink korlátozottak. Kérhetünk.

Nem befolyásolja ez a költségvetésüket, az üzleti évüket? Sok pénzről van szó.

Költségvetésünket alapvetően az EMMI biztosítja, abból működünk. Valamint a bevételből természetesen. Ehhez kiegészítő támogatást nyújthat az alapítvány. Konkrét ügyekben.

Egy példát mondjon, hogy értsem. Mit finanszíroz akkor az alapítvány?

Például ha felszerződik vidékről egy színész, és albérletbe kell mennie, akkor az alapítvány tudja támogatni, vagy betegség esetén tud segítséget nyújtani a bajba jutott kollégának. Tehát van egy szociális támogatási feladata, lehetősége, vagy a szakmai díjak gazdasági hátterét biztosíthatja. De egy ilyen zaklatott évben akár szakmai segítséget is adhat a technikai fejlesztések kérdésében. A streamelt előadásokhoz is jól jön egy plusz anyagi háttértámogatás. Fontos kiegészítő pénzeket jelent tehát, ezekben a nehéz időkben különösen. Igyekszünk jól sáfárkodni az állami támogatással, az adófizetők pénzével, de nyilván egy ekkora intézménynél, ennyi feladatnál nagyon nem mindegy, mekkora a játékterünk. Nyilván fontos kérdés az is, hogy fel tud-e az alapítvány töltődni, mert annak idején két-három nagy gesztussal jött létre, még az ősidőkben, de ma már más léptékű a szponzoráció. 

A jogi lehetősége pedig annak is megvan, hogy nem a Vígszínház érdekeit szolgáló ügyekbe is tölthető a pénz, az a pénz, amely a Vígszínház támogatására folyt be annak idején.

Eszenyi Enikő visszautasította a lemondást?

Mi az alapítvány vezetőségét egy udvarias levélben felkértük, hogy alakuljon át az alapítvány kuratóriumi tagjainak köre, akár több lépcsőben, ők pedig egy udvarias levélben közölték velünk, hogy ez jelenleg nem aktuális. De nézze, egy évadnyitó lelkes lázában szívesen beszélnék az évadról is, bármily fontos téma is az alapítvány jövője.

Igen őszinte kijelentés, már-már vallomás volt az évadnyitón, hogy valójában fogalma sincs, mire vágyik a közönség. Így azért nehéz lehet évadot összeállítani, egyáltalán egy ötéves ciklust elkezdeni. Mit gondol, most a színi direktorok többsége e tekintetben ugyanilyen bizonytalan?

Szerintem igen. Ez egy sokk az egész világnak és csak remélni tudom, hogy nem nyúlik végig az ötéves ciklusomon. Amikor elkezdődött a vírus, dramaturgok ültek különböző kávéházakban, és arról diskuráltak, milyen darabot kéne bemutatni ebben a helyzetben. Čapektől A fehér kór, Camus-től A pestis került szóba. De aztán egy idő után felmerül az emberben, hogy ha napi huszonnégy órában ezt éli, ezt hallja, akkor ezt akarja-e látni a színházban is. Dolgunk reagálni az aktuális helyzetekre, ugyanakkor érezni kell az elnyűtt, lelkileg meggyötört emberek vágyát a menekülésre. Egy előadásnyi felszabadulásra. Nekünk egyszerre kell szórakoztatni és szofisztikáltnak lenni. Ennek nevében várjuk első bemutatónkat, a Szerelmek városát ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A nagy Gatsby sikeres csapata hozza létre ezt az előadást, Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián, Mester Dávid és persze a társulat. Ősbemutató lesz, mely egy romantikus francia film alapján íródott.

Ez a kettős szándék a bemutatandó darabokon, az évadterven jól látszik. Lesz stream továbbra is?

Ez gazdasági és jogi kérdés elsősorban. Van olyan szerző, aki hozzájárult a streameléshez, van, aki csak megkötésekkel és van, aki egyáltalán nem. A közvetítés nem olcsó mulatság. A jogdíj, a felvétel maga. Saját technikai fejlesztések segíthetnek a költségek csökkentésében. Remélem, el tudjuk juttatni a világ sok pontjára azokat az előadásokat is, amelyeken már nézőink is lesznek. Minden egyes eset más lesz. Októberi bemutatónk, a Béres Attila által rendezett Kabaré esetében például nincs esély közvetítésre. A saját fejlesztésű előadásainknál lesz a legtöbb lehetőségünk. A Pesti kortárs évada esetében pedig folytatjuk a tárgyalásokat a „hibrid” előadások létrehozása érdekében. Nagyon jó érzés volt, hogy a pandémia alatt az online közvetítések révén a világ magyarságához tudtunk szólni. Erről a lehetőségről kár lenne lemondani, de a színház lényege mégis a közösségi élmény és a jelen idő marad.

Az idén a társulathoz érkezik a kiváló színésznő, Nagy-Kálózy Eszter, a felesége. Hogyan tudja igazgatóként ügyesen kezelni ezt a helyzetet?

Nincs ezen mit kezelni. Eszter alázatos színésznő, nem kell magyarázkodni. Remek próba volt erre a Mayenburg-darab, A kő, aminek az egyik női főszerepét játssza. Én már akkor megmondtam: ha a beszélgetés abbamarad az ő jelenlétében, akkor valamit nagyon rosszul csinálok. Persze otthon bizonyos telefonok alkalmával arrébb fogok menni, mert egyes dolgokkal kapcsolatban ez úgy illik. Szóval ilyen értelemben ugyanúgy fogom kezelni, mint bárki mást a társulatból.

Szép színháztörténeti gesztus, hogy most az idős színésznőt, Arkagyinát fogja játszani Csehov Sirályában, amiben annak idején Nyinaként csillogtatta meg tehetségét, s talán elfogulatlanul állíthatjuk, hogy azóta nem volt olyan emlékezetes Nyina, mint az övé.

Én akkor ismertem meg Esztert, egy hónappal azelőtt, hogy láttam Nyinaként Kaposváron. Most néztem újra egy hete, Ács János rendezte, az egész előadás fantasztikus volt.

Mindenkit megdöbbentett, hogy az Eszenyi-éra alatt sérelmekkel távozott Harkányi Endre az évadnyitó végén felment a színpadra és síri csendet kiváltó magánszámot adott elő, melynek az volt a lényege, hogy azokat az ajtókat, melyeket bezárt, most lassan újra kinyitná. Nyilván ez az új érának, az ön vezetésének is szól. Kaphat ez a nagyszerű művész 87 évesen lehetőséget?

Ez a gesztus engem is meglepett, váratlan helyzet volt, de örülök, hogy megölelhettem a színház színpadán. Bandi nem munkára jelentkezett. Ő méltóképpen akart elbúcsúzni az épülettől. Nem magánszám volt, nem róla szólt, hanem a Vígszínház iránti szerelméről. A csend a meghatottság csendje volt. Ő azért nyitotta ki a becsapott ajtót, hogy szép csendesen húzhassa be most maga után. De ez az ajtó természetesen számára mindig nyitva lesz.

(Borítókép: Rudolf Péter. Fotó:  Barakonyi Szabolcs / Index)