Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- nemzeti táncszínház
- budapest táncfesztivál
- tánc
- balett
- szegedi kortárs balett
- pécsi balett
- győri balett
- frenák pál
- ladányi andrea
Fél év csúszással, de indul a Táncfesztivál
További Kultúr cikkek
A Budapest Táncfesztiválon három külföldi előadó, három hazai bemutató és egy önálló est is helyet kapott, így újdonságokban nem lesz hiány. A fesztivált eredetileg idén tavasszal tartották volna meg, viszont a járványügyi intézkedések miatt szeptemberre kellett csúsztatni a rendezvényt, ami így legalább még különlegesebbé teszi a jubileumi évadkezdést.
A szeptemberi táncünnep során három neves külföldi együttes érkezik. A nyitás estéjén a svájciaké a színpad, a Genfi Balett két előadással mutatkozik be Budapesten. A Glory és Paron című koreográfiákból álló táncest központi gondolata a virtuozitás. Andonis Foniadakis neve nem ismeretlen a táncművészetben jártas közönség számára. A budapesti előadás az ismert, megszokott mozgás-hangzás összhangját ígéri az előadásban felcsendülő Händel és Glass zeneművekkel.
A másik külföldi fellépő a Scapino Ballet Rotterdam. A holland társulat három, egymástól műfajában jelentősen eltérő produkciót hoz el Budapestre. Justin de Jagerrel egészen formabontó trióval készülnek: a breakdance stílusból ismert „threading” technikára épülő Carried Alive mellett Ed Wubbe: Risonanza című bájos duettje varázsol el minket, majd a The Great Bean című darabja repíti a harsogó húszas évekbe a közönséget.
A harmadik külföldi fellépő a fesztivál záró előadásaként a tanzmainz kortárs tánctársulata. A Soul Chain című művet Sharon Eyal izraeli koreográfus készítette, aki az elmúlt pár évben intenzív stílusával meghódította az európai táncvilágot. A szerelemhez kötődő erős érzelmek ihlette koreográfia izgalmas kortárs tánccá ötvözi a balettet és az electro műfajt.
A külföldiek mellett a hazai táncművészet egyik meghatározó előadója teszi biztosan emlékezetessé az idei Fesztivált. A Kossuth-díjas Ladányi Andrea hat olyan férfi táncművésszel osztja meg a teret, akikkel eddigi pályája során együtt alkotott.
A három külföldi mellett három hazai együttes is bemutatóval gazdagítja az idei Táncfesztivált. A Don Quijote a Feledi Project előadásában, a Chaos The Waves című táncmű a Győri Balett előadásában, valamint a hatvan éves Pécsi Balett jubileumi estje is várja a közönséget.
A pandémiás időszakban a Nemzeti Táncszínház tíz bemutatót is közvetített, amit a nézők online tudtak követni. A kivételes idők egyfajta búcsúztatására most mind a tíz bemutatót újra színpadra állítják. A Szegedi Kortárs Balett legújabb előadásaival érkezik: a The Black Paintings és a Blue című táncjátékot mutatja be, a Gangaray Dance Company darabjában öt kivételesen tehetséges táncművész a tiszta tánc erejével nyűgöz le minket, Frenák Pál egy új kompozícióban idézi meg idén negyven éves munkásságának esszenciális elemeit. Pirók Zsófia és a FlamenCorazónArte Táncszínház Caminos című darabja utazásra invitál minket térben, időben, gondolatban és lélekben.
Az új szereplőkkel és alkotótársakkal kiegészült Kovács Gerzson Péter - TranzDanz bemutatója, Az utolsó csárdás a csárdás-sorozat záró darabja. A Duna Táncműhely az autentikus néptánc és a kortárs tánc elemeit vegyítve mutatja be A tizedik menyasszony című táncszínházi előadását, amely a férfibúcsú ünnepe ihlette, A tizedik vőlegény „női változata”. A Székesfehérvári Balett Színház az örök klasszikust, a Hattyúk tavát állította színpadra, Csajkovszkij erőteljes és briliáns zenei világának képpé formálásával.
A Badora Társulat Kingdom című előadása felteszi azt a nem mindennapi kérdést, hogy valóban csakis annyi lenne a teljes valóság, amit érzékelünk a világból. A Duda Éva Társulat legújabb produkciója, a Ramazuri látványos és nagyszabású, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád. Az idén 30 éves Budapest Táncszínház Egyszer visszatérsz című két részből álló estjének első felében öt vendég koreográfus készít rövid koreográfiákat táncművészeiknek, az est második felében pedig Jiří Pokorný Egyszer visszatérsz koreográfiája látható.
A Fesztivál a Nemzeti Táncszínház törekvésének bizonyítékaként nem kizárólag az ínyenc közönséget, hanem a kikapcsolódást, tartalmas kulturális élményt keresőket is invitálja a Millenárisba.