Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem tudják felvenni a kapcsolatot Cserhalmi Györggyel
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szerint az erőfeszítések ellenére nem tudták felvenni a kapcsolatot Cserhalmi György Balázs Béla-díjas színművésszel. Az egyetem vezetése azt is leszögezte: a diplomákat kipostázza azok számára, akik az általuk küldött felhívásra jelentkeztek, de a rendezvényen nem tudtak személyesen megjelenni.
Az intézmény a Magyar Nemzetet arról is tájékoztatta, hogy az idei és tavalyi év díszdiplomásaiként 137-en részesültek elismerésben, közülük Verebes Istvánnal és Kern Andrással sikerült kapcsolatba lépni, de több korábbi hallgatót – köztük Cserhalmi Györgyöt – az erőfeszítések ellenére nem tudtak elérni.
Hozzátették: ötven-hatvan-hetven év távlatából nehéz dolguk van az illetékeseknek a dokumentumok felkutatására. A SZFE vezetése azt is megjegyezte: annak ellenére szervezték meg az eseményt, hogy az ilyenfajta diplomaátadó
nem kötelező az egyetemeken.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, még múlt hét csütörtökön vehették át az aranydiplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem 1971-ben, vagyis ötven éve végzett művészei. Bár többek között Maros Gábor is megkapta az elismerést, az SZFE modellváltását korábban többször bíráló Cserhalmi György nem volt jelen az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett átadón.
(Borítókép: Cserhalmi György 2020. január 31-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)