Csaknem nyolcmilliárdot adtak Banksy félig felaprított képéért
Az illetékekkel együtt rekordösszeget, 18,6 millió fontot (7,87 milliárd forint) fizetett a győztes licitáló egy csütörtöki londoni árverésen Banksy azon alkotásáért, amelyet egy képkeretbe épített papírvágó félig csíkokra szabdalt egy londoni aukción három éve.
A híres és rejtőzködő brit graffitiművész Girl With Balloon című, festékszprével készült képe 2018 októberében mintegy 1,2 millió euróért kelt el egy londoni árverésen. Az utolsó licit leütése után az akkori árverés résztvevőinek megrökönyödésére egy képkeretbe rejtett vágószerkezet csíkokra aprította a képet. A művész az árverés után közölte, hogy szándékos volt a kép felszabdalása, amivel megszületett a Love is in the Bin című új alkotás. A kép akkor a legdrágábban eladott Banksy-mű lett.
A csütörtöki aukció eredménye új rekordot jelent Banksy esetében. Az alkotó Game Changer című, egy ápolónőt szuperhősként ábrázoló, a britek egészségügyi dolgozók iránt érzett háláját szimbolizáló festmény egy márciusi aukción a járulékos költségekkel együtt 16,76 millió fontért (7,1 milliárd forint) kelt el. A Love is in the Bin esetében az árverést szervező Sotheby’s legfeljebb 6 millió fontos leütési árral számolt.