Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMInternetes kurzust tart a Metallica arról, hogyan kell zenekart csinálni
A Metallica fennállása alatt első alkalommal fog internetes kurzust tartani – írja a Variety.
A tanfolyamon a zenekar négy tagja, James Hetfield, Lars Ulrich, Kirk Hammett és Robert Trujilo négy évtizedes kapcsolatukról fognak beszélni.
A kurzus 15 videóból fog állni, amelyben a sorozatnak otthont adó csatorna, a MasterClass közlése szerint
betekintést mutatnak történetükbe, hogy megtanítsák, hogyan kell felépíteni és egyben tartani egy zenekart.
Ahogy James Hetfield, a zenekar énekese elmondta, hogy
azért sikerült több mint negyven éven keresztül fenntartani a köztünk lévő köteléket, mert ez alatt az idő alatt rengeteget tanultunk egymásról és saját magunkról. A kurzuson nem csak arról fogunk beszélni, hogyan írjuk a dalainkat és honnan szerezzük hozzájuk az inspirációt, hanem azokról a tapasztalatokról is, amelyek megtanítottak minket a sikeres kreatív együttműködésre.