Dosztojevszkij születésének 200. évfordulójára életműsorozatot indít a Helikon Kiadó

November 11-én volt éppen kétszáz éve, hogy az a szerző, aki az egyik legnagyobb hatással volt nemcsak az európai irodalomra, de az európai kultúrtörténetre is, aki a XIX. századi orosz regényt soha nem látott magasságokba emelte, második gyermekként megszületett egy nyolcgyermekes családba Szentpéterváron. A nehezebb indulás után páratlan pálya bontakozott ki nagyregényekkel, melynek A Karamazov testvérek a csúcsa, a szerző művészeti és filozófiai hitvallásának végső összegzése.

Ezzel a kötettel indul most a Helikon Kiadó életműsorozata.

A Karamazovok botrányos, gyilkosságba és bírósági drámába torkolló krónikáján keresztül Dosztojevszkij korának legkínzóbb kérdéseivel, küzdelmeivel és vívódásaival vet számot. A Karamazovok kiszámíthatatlan, tragikus jellemek, egymás szöges ellentétei, akik hol keresik, hol kísértik az Istent, tökéletes megtestesítői egy válaszút elé érkezett, a szélsőséges világnézeti különbségektől kikezdett társadalomnak, ahol a hit válságba kerül, a régi törvények már nem képesek megfékezni a feltörni vágyó ösztönöket, a jó és a rossz határai egyre inkább elmosódnak. Dosztojevszkij utolsó nagy műve páratlan szépirodalmi kísérlet a lélek mélységeinek feltérképezésére, napjainkban is változatlanul érvényes látlelet az embert feszítő ellentmondásokról, miközben a világba vetve keresi az élet értelmét.

Freud a legnagyszerűbb regénynek tartotta, ami valaha írtak, Mészöly Miklóst az eszméletlenségig tudta sodorni a képzelgésben, de hatott Pilinszkyre, Joyce-ra, Orhan Pamukra és Herman Hessére is, akik mind szubjektív szuperlatívuszokban beszéltek róla.

Nincs az a társadalmi, vallásfilozófiai vagy ontológiai aspektus, mely ma, 200 év távlatában ne lenne ugyanolyan érvényes és kínzóan aktuális. A Karamazov testvérekben Dosztojevszkij így ír a vadállati kegyetlenségről:

Néha az ember vadállati kegyetlenségéről beszélnek, pedig ez szörnyű igazságtalanság és sértő a vadállatokra: a vadállat sohasem tud olyan kegyetlen, olyan művészi tökéllyel kegyetlen lenni, mint az ember. A tigris csupán tép, marcangol; és csakis ehhez ért. Eszébe sem jutna, hogy embereket fülüknél fogva kiszögezzen éjszakára, még akkor sem, ha meg tudná tenni.

(Borítókép: Helikon Kiadó)