Meghalt Csűrös Karola

2021.11.24. 12:23 Módosítva: 2021.11.24. 16:00

Elhunyt Csűrös Karola. A Szomszédok legendás Szikszay Etusaként is ismert színésznő 85 éves volt – közölte közösségi oldalán a Madách Színház, mely színház társulatának öt évtizeden keresztül volt a tagja.

Csűrös Karolát, aki november hatodikán ünnepelte 85. születésnapját, egy Varázsfuvola előadás jegyezte el mindörökre a színpaddal. Erről színi pályafutásának ötvenötödik évfordulóján mesélt az MTI Pressnek, visszaemlékezéseit a szinhaz.hu oldalán ma is elolvashatjuk:

Attól kezdve hetente négyszer ott ültem a kakasülőn, tagja lettem az operabarát körnek, a művészbejárónál vártuk az énekeseket. Aztán teljesült a vágyam; megnézhettem egy próbát is. Más kiábrándult volna a százas égők, poros díszletek láttán és a jelzésszerűen eldúdolgatott áriarészletektől, én viszont elkápráztatva határoztam el: ide kell bekerülnöm. De tudtam, nincs annyira képzett hangom. Maradt tehát a prózai színház. Kamaszként amúgy is mindig a fal mellett osontam, annak biztos tudatában, hogy mindenki szebb nálam. Megnyugtatott hát, amikor arra gondoltam, hogy a színész minden este más bőrébe bújhat bele. Másodikos gimnazistaként jelentettem be otthon, hogy színész leszek. A papám Kossuth-díjas vegyészprofesszor, akadémikus volt, anyu meg festőművész. Megijedtek a döntésem hallatán, de végül apu azt mondta: tudod mit, próbáld meg, nehogy egész életedben engem szidj, amiért nem sikerült az álmod.

1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A diploma után a Győri Kisfaludy Színházba szerződött, 1962-től volt a budapesti Madách Színház művésznője, ahol számos, főleg karakterszerepet játszott. Különösen emlékezetes marad a mulatságos Higa Jiga kisasszony szerepében John Patrick Teaház az augusztusi holdhoz című vígjátéban, melyben a Madách Kamara színpadán (a mai Örkény Színház elődjében) láthatta a közönség Mácsai Pál, Györgyi Anna és Székhelyi József oldalán. 

Számos filmben és tévéfilmben is játszott, köztük talán a legemlékezetesebb Herskó János 1960-as kultikus vígjátékában, a Két emelet boldogságban Korbusz Jánosné szerepe Szabó Gyula oldalán. Munkásságát 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal jutalmazták, 2001-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét is kiérdemelte, 2006-ban pedig Érdemes művész lett.

A Szomszédok teleregényben Etus szerepében a bölcs, kiegyensúlyozott, szeretetet sugárzó keramikus művésznőt testesítette meg, akinek azonban markáns véleménye volt a társadalmi és a magánéleti kérdésekben is, amit nem rejtett véka alá.

 Etus szerepében egy ország szerette meg. 

Férje, Horváth Ádám televíziós rendező, akivel több, mint ötven évet töltöttek együtt, 2019-ben hunyt el. Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport