Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÁtneveztek egy J. K. Rowling nevét viselő brit iskolai házat a transzfóbnak tartott véleménye miatt
Átneveztek egy korábban J. K. Rowling nevét viselő iskolai házat egy brit gimnáziumban. Mindezt tették az írónő transzfóbnak minősített megszólalásai miatt – számolt be minderről a Sky News.
Az essexi Boswells School hat tanulóháza híres brit állampolgárok nevét viseli, ezek közül a vörös ház például a Harry Potter-regényfolyam szerzőjének vezetéknevét. Most azonban kiderült, hogy az iskolában nem éppen akarják elfogadni Rowling véleményét, ugyanis az oktatási intézmény közleménye szerint „számos kérés” érkezett a diákoktól és a munkatársaktól ennek felülvizsgálatára – az írónő korábbi, transzneműekkel kapcsolatos meglátásai miatt.
Az ebben a kérdésben vallott nézetei nem egyeznek az iskolánk politikájával és meggyőződésével, miszerint ez egy olyan hely, ahol az emberek szabadok lehetnek
– hangzott az érvelés, majd ezt követte a névváltoztatás:
a Rowling-házat Holmesra keresztelték, Dame Kelly Holmes olimpikon után.
Kelly Holmes brit atléta, kétszeres olimpiai bajnok, a 2004-es athéni olimpián 800 és 1500 méteren nyert aranyérmet.
Vita és felháborodás
J. K. Rowling transzneműekkel kapcsolatos álláspontja bő másfél éve van heves viták kereszttüzében. Első ízben 2020 nyarán váltott ki nagy felháborodást, amikor egy olyan cikkre reagált Twitteren, amiben az „emberek, akik menstruálnak” kifejezés szerepelt, mire a művész értetlenségét fejezte ki, hogy ugyan kikre vonatkozhat ez a szóösszetétel, s miért nem lehet őket egyszerűen nőnek nevezni.
Az írónőt transzfóbiával vádolták meg, amit ő következetesen tagadott. Ezt később több, hasonló jellegű nézeteltérés is követte, s még a Harry Potter-filmek főszereplői között is akadtak olyanok, akik támadták álláspontja miatt, például a három fő karaktert alakító színészek. Ugyanakkor szintén 2020 nyarán 150 író és oktató – köztük Rowling – aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel sokan aggodalmukat fejezték ki az úgynevezett cancel culture, vagyis az eltörléskultúra terjedése miatt.
A Sky News felidézi az írónő egy novemberi nyilatkozatát, miszerint vele ellenséges aktivisták közzétették a közösségi médiában a lakcímét, mire halálos fenyegetések tömkelege árasztotta el.
Nemrég a Guardianben töröltek egy „év embere”-szavazást, miután úgy tűnt, hogy azt J. K. Rowling fogja megnyerni. Az ügy ihletésében Puzsér Róbert írt véleménycikket az Indexen.
(via Sky News)
(Borítókép: J. K. Rowling angol író, forgatókönyvíró a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei [Fantastic Beats: The Crimes of Grindelwald] című filmje nagy-britanniai premierjén, Londonban 2018. november 13-án. Fotó: MTI / EPA / Neil Hall)