Fekete Péter ezúttal egy orvosi kencét húzott elő

BJASZ20220115011
2022.02.08. 13:09
Újra Budapestre jön a világ színjátszásának színe-java: április 20. és május 8. között rendezik idén a MITEM-et a Nemzeti Színházban. A program ismertetésén részt vett Fekete Péter: a kultúráért felelős államtitkár most sem jött üres kézzel.

Ezúttal egy 1924-ben készült kencét húzott elő a zsebéből Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, amit a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból kért kölcsön. Szerinte ugyanis a kultúra az, ami begyógyítja a járvány okozta sebeket, a pandémia elmúltával pedig újraindítja az életet. Ez lesz most a MITEM, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó.

Ez lesz a vírustól való nagy színházi búcsúzás

– mondta Vidnyánszky Attila is. A Nemzeti Színház főigazgatója kiemelte, hogy a MITEM-et és a 2023-as Színházi Olimpiát is azért tudják megrendezni, mert

a kormányzat érti és támogatja a törekvéseiket.

net MITEM Sajtotaj eorifoto-9574
Fotó: Eöri-Szabó Zsolt

Az olimpia egyben az eddigi munkájuk elismerése, olyan csapat dolgozik ugyanis a háttérben, ami az ide érkező társulatok minden igényét kiszolgálja. A Nemzeti Színház célja a kezdetektől az volt, hogy nemzetközi színtéren méressék meg magukat, jelenleg is számos külföldi rendező darabja fut a színházban.

A MITEM-re 12 országból 16 társulat érkezik, és összesen 22-szer lépnek színpadra.

A nyitóelőadás Tompa Gábor Hamlet-rendezése lesz:

a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának szándékosan egy fiatal színész, Vecsei H. Miklós a főszereplője, köré csoportosul a szellem segítségével igazságot kereső Wittenberg-csoport, a szellem pedig maga Isten.

net MITEM Sajtotaj eorifoto-9658
Fotó: Eöri-Szabó Zsolt

A színházi találkozó programját ismertetve a Bohóc kerestetik című darabról a rendezője, Bozsik Yvette elmondta: 

néha ő is úgy érzi, hogy amit színházról, emberségről gondol, ugyanúgy kiment a divatból, mint a darabban szereplő két öreg bohóc.

Kiemelkedő esemény lesz még a Fővárosi Nagycirkuszban a vietnámi Lune Production A O Show című előadása, amely akrobatikus elemekkel, kortárs tánccal és zenével feszegeti a műfaji határokat. Vietnámi társulat most vesz részt először a MITEM-en, ahogy bosnyák színház is: a szarajevói Kamerni Teatar 55 számos díjat bezsebelő előadásának címe: Emlékszel még Doli Belre? A darab Emir Kusturica világára reflektál kortárs nézőpontból. Ezenkívül francia, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván és indiai előadások érkeznek a Nemzeti Színház fesztiváljára. Nagy dobásnak ígérkezik a moszkvai Vahtangov Állami Színház háromfelvonásos Háború és békéje is.

A „Testvériséget hozván a világra” mottóval megrendezett MITEM-re a jegyértékesítés is elkezdődött.

(Borítókép: A fővárosi Nemzeti Színház épülete 2022. január 15-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)