Nagy franc vagy te, Lackfi!
További Kultúr cikkek
- Tompos Kátya-emlékestet tartanak a Müpában
- Megérkeztek a világsztárok, teljes az idei Paloznaki Jazzpiknik lineup-ja
- Armie Hammer elárulta, tényleg fogyasztott-e emberhúst
- A négyéves az már jó, ők jobban bírják – a Little Miss Hungary döntőjén jártunk
- A teljes összeomlás vagy a békés kiegyezés vár a színházi életre?
Ezt egyik ismerőse mondta a költőnek arra utalva, hogy nem is ő érdekli, csak a téma, amit kiszívhat belőle. Merthogy az író kezében, fejében minden, nemcsak, mi az utcán hever, de mi a képébe tolul, témává válik.
Lackfi Jánosról mindenről lehet beszélgetni, voltaképp nem is érdemes elhatározni, merről induljon az ember. Mi azért megpróbáltunk onnan, hogy az igen erős közéleti, illetve közösségi médiás jelenlét nála vajon miből fakad: a személyiségéből, a játék szeretetéből vagy egyszerűen csak abból a felismerésből, hogy el kell adni a költészetet is, ahogyan a mosóport, a lakáshitelt vagy a sportzoknit.
A 65 kötettel rendelkező (és ebben a műfordításkötetek nincsenek benne!) költővel ezúttal is csapongtunk a témák között.
- Az arútluKból többek közt megtudhatják:
- miért indított karanténszínházat az első karanténidőszakban és hogy tudta elérni, hogy sokak nappaliját benépesítette,
- az irodalom egyfajta beszélgetőtárs, ami egy kocsmában kezdődik, ahol valaki lecsap az asztalra és azt mondja: Olyan sztorim van!,
- ahogy egy színész lopja a gesztusokat, a tekinteteket a villamoson, úgy ő a telefonbeszélgetéseket lopja, a „Szió, mió, megjött a kajcim” típusúakat,
- hogy az ember meg tudja-e saját korával találni a hangot, az szerencse vagy isteni adomány kérdése,
- hogy sokáig, kb. 2007-ig csak a szakma tudta, hogy létezik, de az első közös fellépés Lovasival meghozta a szélesebb népszerűséget,
- csak a fellépéseivel ötször kerülte meg a Földet autóval,
- Krúdy döbbenetes pénzeket keresett, de el is költötte,
- a kávéházi irodalom a Nyugat idejében arról is szólt, hogy ott volt fűtés, irodalmi kávé és irodalmi szendvics, otthon meg nem, viszont a korabeli pincérek kiválóan ismerték az írók „árfolyamát” is,
- miért nem adja ki azt a regényt, mely a családjáról szól, de túl sok intimitást tartalmaz,
- Háy János könyve, a Mamika körül kialakult botrány kapcsán mit gondol arról, hogy mit lehet számonkérni egy irodalmi művön és mit nem.
Korábbi adásainkban meghallgathatták, hogyan alakította át a Narratíva Kollektíva Csehov Meggyeskertjét, milyen jövő vár a Magyar Zene Házára, mikor kezdett el komolyan énekelni Szemenyei János, mire fókuszál a jelenleg forgatott, Blokád című film, mélyrepülésben van-e az X-Faktor, hogyan lehet közpénz nélkül sikeres filmet forgatni, Bányai Kelemen Barna elmondja, milyen is Csernus doki, kollégáink a pályakezdő színészek nehézségeiről beszélgetnek, de hallhat arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amelyet sosem hagyott el, és azt is megtudhatja, milyen írók kerültek a magyar írókat összegyűjtő kötetbe, és hogy a zeneiparban túl magas az áfateher. Takács Katalin mindig mosolyog, Nagy-Kálózy Eszter is visel néha páncélt, Mécs Mónika producer pedig ilyennek látta Enyedi Ildikó legújabb filmjét.
(Borítókép: Lackfi János. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban
A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.
február 6., 06:05
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
A színésszel A Fehér Lótusz új évada kapcsán beszélgettünk.
3 órája
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
1 órája
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt
A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
február 6., 12:34
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
5 órája
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
5 órája
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
2 órája
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
6 órája
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
2 órája
- Kultúr
Időkapszulát rejtettek el Gábriel arkangyal szobrában
Bort és pénzt is találtak benne.
február 6., 05:59
- Kultúr
Rég láttunk annyira idegőrlő magyar filmet, mint ami most érkezik a mozikba
A mókuskerékből nincs szabadulás.
február 5., 12:06
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
7 órája
- Kultúr
Nem nyilatkozhat a botrányba keveredett Neil Gaiman magyar kiadója, a sztáríró ügynöke tiltotta le őket
A Fumax Kiadó közleményt adott ki.
február 5., 12:49
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
10 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
2 órája
- Kultúr
Esterházy Irodalmi Díjat alapítanak
A díjazottról független zsűri fog dönteni.
február 5., 14:58
- Kultúr
Nem magyar színekben, de a Carson Coma kijuthat az Eurovízióra
San Marino színeiben lépnének színpadra.
február 5., 13:18
- Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
Virth Balázs alaposan felhúzta magát.
8 órája
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal
Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.
4 órája
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
11 órája
- Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
1 órája
- Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében
Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.
2 órája
- Kultúr
Utoljára láthatják a rajongók a Black Sabbathot
Egy birminghami fesztiválon lép fel utoljára a legendás zenekar.
február 5., 19:58