Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOlyan előadás érkezik, amelyhez új cirkuszi sátrat kell építeni
További Kultúr cikkek
A Fővárosi Nagycirkusz nyáron két különböző műsorral várja a közönséget egészen szeptemberig: a hét öt napján matinéidőben különleges vízi cirkusszal, pénteken és szombaton este pedig egy felnőtteknek szóló, exkluzív műsorral. Május elején igazi világszenzációval találkozhat a közönség: a vietnámi A O Show-t május 5–8. között hat alkalommal tekinthetik meg a Fővárosi Nagycirkusz mellett felállított cirkuszsátorban.
RAIN – Esőcirkusz
Az eső a megtisztulás és az újjászületés jelképe, és az április 9-én bemutatott RAIN – Esőcirkusz című új műsor ezt az esőt idézi meg.
Műsorunk egy cirkuszi imádság a békéért és a megtisztulásért, a kegyelemért és a megbocsátásért
– írják. A cirkuszban nem számít a nemi, faji, vallási, nemzeti hovatartozás vagy a politikai ideológia. A cirkusz ernyője alatt mindenki egyforma, ezért a műsorban ukrán, orosz, belarusz és magyar artistaművészek is porondra lépnek.
A produkcióhoz egyedülálló szökőkútrendszert építenek, amely hol fényjátékos szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik. Négy kamion szállította a közel 80 tonnányi szerkezetrendszert Magyarországra, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban felépülhessen a különleges, hozzávetőleg 700 fúvókából álló, süllyesztő- és emelőrendszerrel ellátott szökőkút. A manézs egy hatalmas medencévé alakult át, amelyet közel 11 ezer liter vízzel töltöttek fel egy 300 méter hosszú csőrendszer segítségével.
Magic Show
Április 15-én mutatják be a múlt század húszas-harmincas éveit megidéző Magic Show-t, amelyen úgy érezhetjük magunkat, mintha egy varietében vagy magában a párizsi Moulin Rouge-ban lennénk. A szenvedélyben és érzékiségben sem szűkölködő előadás megidézi a vérbő és könnyed vaudeville típusú színpadi produkciókat illuzionistákkal, varázslókkal, trükkmesterekkel, bűvészekkel és artistaművészekkel.
Amit mutatunk, szédületes, amit látnak, tünemény – egyik pillanatban hihetetlen, s a következőben nagyon is valószerű. Elmosódnak az érzékelés határai: káprázni fog a szem, csilingel a fül, összezavarodik minden érzékszervünk
– írják a műsorukról, amely az alkotók szerint kiváló alkalom egy romantikus első randevúra, egy évforduló megünneplésére vagy éppen lánykérésre.
A O SHOW
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében különleges cirkuszi-mozgásszínházi darabot tekinthetnek meg az érdeklődők a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében május 5. és 8. között. Az A O Show a bambuszcirkusz, az akrobatika, a kortárs művészet és a színházi látványművészet egyedi ötvözete. A produkció nagyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy a Fővárosi Nagycirkusz manézsa kicsinek bizonyul ehhez az előadáshoz, amit ezért az állatkert területén felépített sátorban láthat a közönség.
A Cirque du Soleil költségvetésénél is nagyobb összeggel gazdálkodó Lune Production műsorának címét adó „A O” a „Lang Pho” szavakból ered, amely „falu és város”-t jelent. Az egyedi atmoszférájú produkció egymás mellé állítja a vietnámi vidéki élet szépségét, kulturális gazdagságát és az urbanizációt. Az élő zenés előadás a vidék és a város közötti kontrasztot mutatja be, ezek izgalmas átalakulását és összeolvadását. A show-ban a bambusz és a rattan anyagok kreatív felhasználásával és a különböző művészeti ágak kombinálásával dinamikusan jelennek meg az életképek, a hagyományok, a félelmek, a vidámság és a népi hiedelmek.
(Borítókép: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)