Mutatjuk, melyik alkotás volt 2024 filmtörténeti szenzációjaA Biodóm parkolójában felállított óriási sátor felé araszoló tömegben már senki nem emlékezett arra, hogy egy hete még úgy tűnt, veszélybe kerül az előadás, mert a hamburgi kikötőben ragadt az előadás kellékeit, díszleteit és hangszereit szállító hajó. A mintegy harminc művész már megérkezett Vietnámból, ám a kellékek és hangszerek csak egy részét tudták pótlólag magukkal hozni repülőn.
A válságstáb úgy döntött, össze kell szedni az Európában fellelhető összes helyszínről a szükséges kellékeket: a párizsi Theatre-Sénartból vietnámi bambuszcsónakok érkeztek, Pécsről hat méter hosszú bambuszrudak, Dorogról és Tatabányáról szőnyegek, Mátészalkáról sminkasztalok, ezenkívül még pingpongasztalokat, bukósisakokat, bicikliket, székeket, kazettás magnót szereztek be.
Mindezek pedig meg is jelentek, és értelmet nyertek az előadásban, amely a bambuszcirkusz, az akrobatika, a kortárs és a színházi látványművészet egyedi ötvözete, és amely a vietnámi vidéki élet szépségeit, kulturális gazdagságát, hagyományait, valamint a gyorsan terjeszkedő urbanizációt, illetve ezek különbségeit, izgalmas átalakulását és összeolvadását mutatja be.
Az előadás első felében valóban a vidéki, hagyományos élet képei elevenedtek meg, igaz, a jellegzetes, kerek formájú bambuszcsónakok és a hasonló alakú, de kisebb tálak már virtuóz mutatványok kellékei voltak. Az akrobatikus elemek közepette is kirajzolódott azonban a halászó életmód, a lassú, ráérős, falusi romantika, a mezőgazdasághoz, állattartáshoz kapcsolódó humor.
A produkció második felében aztán már az ütőhangszerek mellett a dübörgő zene is megjelent – lehet persze kopácsolni is az apró lakásokban, de akkor egy még nagyobb rúddal felkopog az alsó szomszéd. A zene azonban az utcán nem zavar senkit, és az akrobatikus ügyesség a breaktánchoz és a pingpongozáshoz is elkél.
A vietnámiak pedig a gyári munkában is ugyanolyan szorgalmasak, mint a halászatban – a hosszú bambuszrudakból ekkor már futószalag lesz, a kis tálakból a szalagokról legördülő darabáru.
Mindemellett az is kiderül, hogy a bambuszcsónakok a városban is „működnek”: igaz, hogy már megtépázva, lyukasan, eredeti funkciójukat elvesztve kerülnek elő, de a találékony vietnámi nép ebből is ki tud hozni gyönyörűséges forgásokat, ahogyan a szintén széttöredezett kis tálakból is, amelyek a levegőben forgó, úszó lányok kellékei lettek.
A vietnámi művészek szerethető, sok humorral és kedvességgel előadott produkcióját hangos ovációval ünnepelte a magyar közönség. Az egyik legbájosabb jelenet az volt, amikor az egyik hölgy hangos kínálással körbejárt a széksorok között, és a bambusztálkájából zacskóba csomagolt finomságokat osztogatott, de azt is nagyon élvezték a nézők, amikor két táborra osztva kellett hangos biztatásokkal segíteni a pingpongozó feleket. Az ázsiai és az európai cirkuszművészet ötvözete a magyar közönség szívébe talált.
(Borítókép: A O Show. Fotó: Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
