Szabó László producer, kommunikációs tanácsadó, a Magyar Teátrumi Társaság titkára volt a Karc FM Bezzeg című műsorának vendége, amelyben a szakember még nyáron megfogalmazott 13 pontos kiáltványáról is szó esett a kultúra állapota mellett.
A Kultúrpolitikai Gondolatok címmel a Kommentár folyóiratban megjelent írásában a következő pontokat fogalmazta meg:
- A tévedés
- Versenyéhes kulturális politika
- Hit a győzelemben
- Egy mondat
- Két pillér – közös cél
- Hatékony, erőskezű intézményvezetést
- Több felhasználót
- Erőteljes kultúrexportot
- Kulturális vezér
- Kulturális inkubáció
- Friss művészeti területek
- Kulturális-művészeti képzés
- Gazdaságpolitikai preferenciák
Semmilyen harcias attitűd
Szabó László elmondta, nem tartja magát harcias embernek, felvetéseire mégis megkapta, hogy „militáns hangvétellel” írt a magyar kultúráról. Ő azonban nem tartja militánsnak saját írását, határozottnak és céltudatosnak viszont annál inkább.
Egy olyan világban élünk, ahol muszáj, hogy az ember határozottan képviselje a véleményét, az álláspontját, mert különben ledarálják. És a magyar kultúra tekintetében is azt gondolom, hogy nagyon határozottan kell képviselnünk mindazokat a gyökereket, tapasztalatokat, értékeket, amik megvannak
– fogalmazott a Magyar Teátrumi Társaság titkára, aki szerint ez nem militánsság, hanem önbizalom és hit a saját értékekben, az ilyen jellegű harcias attitűd egyébként is távol áll tőle.
Arra a kérdésre, miszerint a saját közegét elnyomta-e a rendszerváltozást követő évtizedben a balliberális kultúrpolitika, Szabó László azt válaszolta: mindez nem vélemény, hanem tény. Szerinte ugyanis a balliberális kulturális szakembereknek sokkal erősebb gyökerei voltak a szocialista-kommunista világban, ezt pedig a rendszerváltozáson is átmentették.
És bár lehet, hogy a politikai véleményük valamelyest változott, de a kulturális elkötelezettségük egyáltalán nem
– tette hozzá Szabó László.
Alföldi, Eszenyi, Vidnyánszky...
A beszélgetés végén Lentulai Krisztián műsorvezető több nevet is felsorolt, egyúttal azt kérte Szabó Lászlótól, mondja el, mi jut eszükbe róla. Eszenyi Enikővel, a Vígszínház korábbi igazgatójával kapcsolatban elmondta: megosztó személyiségnek látja, aki színészként nagyon szeretett.
„Hosszú éveken át minden előadását megnéztem, és szembesült azzal pár évvel ezelőtt, hogy egy picit kibeszél a baloldali kánonból és megölik” – jegyezte meg Szabó László, Alföldi Róberttel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy nagyszerű színésznek, ám közepes rendezőnek és rossz színházigazgatónak gondolja.
Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával, a Magyar Teátrumi Társaség elnökével kapcsolatban elárulta, hogy személyes barátság köti hozzá, akit a jelenlegi kor legnagyobb rendezőjének tart, akinek látásmódját és emberi kvalitásait is méltatta.
Szabó Lászlót a műsorban Veiszer Alinda újságíróról is kérdezték, akiről elmondta, hogy mindig is tehetséges televíziósnak tartotta, ám nem érti, hogy „miért érezte szükségét annak, hogy közéleti megmondóemberré kell válnia”.
(Borítókép: Szabó László. Fotó: Karip Tímea / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!