Jogtalanul használják Psota Irén nevét?

DSC7450
A Spirit Színház újabban a Spirit Psota Irén Alkotóműhely és Mentálközpont nevet viseli. Megkerestük Perjés Jánost, a Spirit Színház alapító igazgatóját, hogy megtudjuk, a teátrum miért és hogyan vette fel a 2016-ban elhunyt Psota Irén nevét – és az ügy innentől kezdve érdekes fordulatot vett.

Akik rendszeresen követik a magyar színházi élet eseményeit, azok észrevehették, hogy megváltozott egy színház neve. A Spirit Színház immár Spirit PSOTA IRÉN Alkotóműhely és Mentálközpont is. Mi is felkaptuk rá a fejünket, így kíváncsiak lettünk rá,

  • mit takarhat a név- és egyben profilváltozás,
  • mit jelent gyakorlatban a mentálközpont,
  • illetve hogy a Spirit Színház használhatja-e Psota Irén nevét?

Ez utóbbi kérdés, kiderült, hogy bonyolultabb, mint azt elsőre gondoltuk.

Perjés János 2022. október 6-án örömmel jelentette be közösségi oldalán, hogy az Index megkereste, és elmesélte, hogy alkotóműhelyét miért Psota Irénről nevezte el, s engedélyt kapott a családtól – később, másutt használja az örökösök kifejezést is.

Két héttel később már azonban azzal fenyegette lapunkat, hogy ha nyilvánosan foglalkozunk a névválasztással, annak következményei lesznek. Nyomatékosan felhívta a figyelmünket arra, hogy válaszlevelének tartalma, amelyben az Index megkeresésére válaszolt, levéltitok, így abból semmit nem idézhetünk, nem járul hozzá semmiféle publikációhoz.

Facebook-posztjai sem megoszthatók, így abból sem idézhetünk.

Úgy tűnik, ment egy levél

Perjés János mindezt tette annak ismeretében, hogy az Index megkereste a Psota Irén Alapítványt, hogy tudnak-e arról, hogy Perjés János színháza – pontosabban a Spirit immár Alkotóműhely és Mentálközpont is – Psota Irén nevét viseli.

Az alapítványhoz azért fordultunk, mert Psota Irén jogutódjainak felkérésére ez a szervezet ápolja a kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színészének emlékét. Válaszlevelükben – melyet lentebb szó szerint közlünk – kifejtik, hogy hozzájuk nem érkezett a névhasználatra szóló engedélykérés, ily módon nem járultak hozzá a névhasználathoz.

Azt is írták, hogy a Spirit Színház vezetőjét levélben szólították fel, hogy

„azonnali hatállyal függessze fel a sértő névhasználatot.”

Ezt követően újra megkerestük Perjés Jánost, tájékoztatva az alapítvány állásfoglalásáról, ám a direktor már korántsem volt olyan szívélyes, mint első megkeresésünkkor, válasza pedig már az volt, amit fentebb is írtunk: nyomatékosan felhívta a figyelmünket arra, hogy válaszlevelének tartalma, amelyben az Index megkeresésére válaszolt, levéltitok, így abból semmit nem idézhetünk, és nem járul hozzá semmiféle publikációhoz.

 „Tisztelt Szerkesztő!

Köszönettel vettük az index.hu megkeresését, amelyben jelezték: a Spirit Színház újabban »Spirit PSOTA IRÉN Alkotóműhely és Mentálközpontként« működik. Azt kérdezték tőlünk, tudtunk-e erről, és ki adhat engedélyt egy intézménynek, hogy felvegye Psota Irén nevét.

Nem tudtunk róla. A Psota Irén Alapítvány Psota Irén jogutódjainak a felkérésére és megbízásából ápolja a kétszeres Kossuth-díjas színművész emlékét. A jogutódokat képviselő ügyvédet megkerestük, aki arról tájékoztatott minket: hozzájuk nem érkezett a névhasználatra szóló engedélykérés, ily módon nem járultak hozzá a névhasználathoz. Levélben szólították fel a Spirit Színház vezetőjét, hogy hitelt érdemlően bocsássa rendelkezésükre, azaz dokumentumokkal támassza alá, kitől kapta az engedélyt, addig pedig »azonnali hatállyal függessze fel a sértő névhasználatot«. Egyben azt is jelezték neki írásban, hogy »a halhatatlan Művésznő emlékét a Psota Irén Alapítvány ápolja, tehát az Alapítvány megkerülésével sem történhetett volna meg a név használata«.

A Psota Irén Alapítványt a Spirit Színház nem kereste ebben az ügyben.

Köszönettel: dr. Hazai Kinga, a Psota Irén Alapítvány elnöke”

Jelenleg az ügy itt tart, vagyis várjuk, hogy Perjés János hitelt érdemlően igazolja, hogy jogosult Psota Irén nevének használatára. Reményünk alapja az is, hogy a Spirit PSOTA IRÉN Alkotóműhely és Mentálközpont honlapján ezt írják: „Előadásainkban az emberi kapcsolatokra, a probléma megoldások eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszálunk.”

Frissítés!

Cikkünk megjelenését követően sem érkezett válasz Perjés Jánostól, sem bizonyíték arra vonatkozóan, amely hitelt érdemlően igazolná azt, hogy a Spirit Színház / Spirit Psota Irén Alkotóműhely és Mentálközpont jogszerűen használná Psota Irén nevét. Néhány óra múlva azonban a Spirit Színházat érintő weboldalakról és közösségi felületekről elkezdett eltűnni Psota Irén neve. Ezek szerint annak, hogy az Index foglalkozott a névhasználat jogi hátterével, és hogy a jogörökösök kérték Perjést, hogy azonnali hatállyal függessze fel a sértő névhasználatot, valóban lettek következményei.

(Borítókép: Index)