Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzexuális zaklatás és erőszak vádjával perelték be Steven Tylert
További Kultúr cikkek
Szexuális zaklatással, szexuális erőszakkal és érzelmi sérelem szándékos okozásával vádolják Steven Tylert. Egy nő azt állítja, hogy a hetvenes években, kiskorúként tiltott kapcsolatban állt az énekessel. A pert azt követően nyújtották be, hogy egy kaliforniai jogszabály ideiglenesen eltörölte a gyermekkori szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak elévülését – írta meg a Rolling Stone.
A felperes, Julia Holcomb azt állítja, Tyler meggyőzte édesanyját, hogy gyámságot adjon neki a lány felett, amikor még csak 16 éves volt, ezáltal együtt éljenek, utazhassanak turnékra, és szexuális kapcsolatot létesíthessenek. Elmondása szerint 1973-tól körülbelül három évig voltak együtt. Ezzel szemben maga a kereset nem nevezi meg Tylert közvetlenül, az alperesre ismeretlen személyként hivatkozik.
Tinédzser menyasszony
Holcomb a múltban nyilvánosan beszélt a Tylerrel kapcsolatos élményeiről, a kereset közvetlenül Tyler saját memoárjából idéz. Könyvében Tyler – név említése nélkül – azt mondja:
Majdnem elvettem egy tinédzser menyasszonyt (…) a szülei belém szerettek, aláírtak egy papírt, hogy én kapjam meg a felügyeleti jogot, hogy ne tartóztassanak le, ha kiviszem az államból. Elvittem magammal a turnéra.
A perben Holcomb azt állítja, hogy nem tudott ellenállni Tyler hatalmának, hírnevének és anyagi hátterének, ennélfogva Tyler kényszerítette és meggyőzte a felperest, hogy elhiggye, hogy ez egy romantikus, szerelmi viszony.
Holcomb azt állítja, hogy Tyler épp a 25. életévét töltötte, mikor az Aerosmith 1973-ban az oregoni Portlandben adott koncertje után találkoztak.
Ő ekkor töltötte be a 16-ot. Tyler a kereset szerint visszavitte Holcombot a szállodai szobájába, ahol megbeszélték Holcomb életkorát. Miután a férfi állítólag megkérdezte, hogy miért volt kint egész éjjel egyedül, ahelyett hogy hazament volna, Tyler és Holcomb a lány otthoni problémáiról beszélgetett hosszasan. Ezután állítólag különböző szexuális bűncselekményeket hajtott végre rajta az énekes, mielőtt másnap reggel taxival hazaküldte – áll a keresetben.
Elméletileg Tyler a következő seattle-i Aerosmith-koncertre is vett Holcombnak saját repülőjegyet, mivel a lány kiskorú volt, és nem utazhatott vele legálisan az államhatáron túlra – áll a keresetben. A seattle-i koncert után Tyler állítólag további szexuális aktusokat hajtott végre rajta, Holcomb pedig másnap reggel visszarepült Portlandbe.
14 vagy 16?
A kereset azt is állítja, hogy 1974-re Tyler meggyőzte Holcomb édesanyját, hogy engedje meg neki, hogy ő legyen a lány gyámja, ami lehetővé tette számára, hogy könnyebben utazhasson vele büntetőjogi felelősségre vonás nélkül – ez az idővonal megegyezik a Tyler saját, 2011-es memoárjában említettel. Az énekes állítólag azt mondta Holcomb anyjának, hogy jobb hátteret tud biztosítani neki, mint amit a lány otthon kaphat. Továbbá megígérte, hogy beíratja iskolába, és orvosi ellátást is biztosít neki. Tyler „nem tartotta be érdemben ezeket az ígéreteket, ehelyett továbbra is együtt utazott vele, bántalmazta, alkohollal és kábítószerrel látta el a felperest” – áll a keresetben.
Holcomb azt is állítja, hogy 1975-ben, 17 éves korában terhes volt Tyler gyermekével,
de abortuszra ment, miután Tyler ragaszkodott hozzá egy lakástüzet követően. Érvelésében a füstmérgezésre és a baba oxigénhiányára hivatkozott. Ezzel szemben – a kereset szerint – egy orvos azt mondta neki, hogy a születendő babának nem ártott a tűz.
A per szerint Holcomb hezitált az abortusszal kapcsolatban, de Tyler megfenyegette, hogy nem támogatja tovább, ha nem hajtja végre a beavatkozást. Az abortusz után állítólag elhagyta Tylert, és visszament Portlandbe, hogy megváltoztassa az életét. Hívő katolikus lett, megismerkedett férjével, és maga mögött hagyta Tylerrel közös életét, amíg a férfi meg nem írta a könyvében.
Holcomb azt állítja a keresetben, hogy az életét tovább rontotta Tyler memoárjának megjelenése, amely Holcomb beleegyezése nélkül utalt a kiskorú lánnyal töltött időre, és akarata ellenére tette őt ismertté, miközben az állítólagos visszaélést mint romantikus, szeretetteljes kapcsolat tálalta. Tyler a saját memoárja mellett az Aerosmith önéletrajzi könyvében is beszélt egy kiskorú lánnyal való kapcsolatáról. Az Aerosmith 1997-ben megjelent biográfiájában említést tesz a kapcsolatról, a lakástűzről és az abortuszról,
de Tyler a lányt Dianaként említi, és azt mondta, hogy 14 éves volt, amikor találkoztak.
A 2011-ben megjelent memoárban azonban azt mondja, hogy a lány 16 éves volt, és a tűzről is ír, de az abortuszról nem. A perben Holcomb azt állítja, hogy a memoár köszönetnyilvánító részében külön megemlítik őt, ami még inkább megsérti névtelenségét. A könyvben ezzel szemben Julia Halcomb szerepel, ami akár lehet a neve véletlen vagy szándékos elírása, de akár egy másik személy is.
(Borítókép: Steven Tyler 2018-ban. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images for Celebrity Fight Night)