Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Podcast
- Kultrovat podcast
- hadik
- történelmi kalandfilm
- szikora jános
- horváth lili
- mucsi zoltán
- tordy géza
Tizenhat gyereket szült, de egyszer sem volt szülési szabadságon
További Kultúr cikkek
Szikora János a beszélgetés elején tisztázza, hogy a film címe nemes egyszerűséggel Hadik. Az is kiderül, hogy az alcíme: Lehetetlen küldetés. Ez angolra fordítva nyomokban tartalmazhat némi Tom Cruise-t, de nem ezért választották, hanem mert a rendező szerint ez a történet arról szól, hogy a lehetetlen is lehetséges.
Ami a film műfaját illeti, Szikora János szerint joggal használható rá a történelmi kalandfilm megjelölés, melynek a kalandfilm tagja a hangsúlyosabb. Ennek, mint mondja, forgalmazási okai vannak, ám ő a kosztümös jelzőt legalább ennyire fontosnak tartja.
Horváth Lili bevallja, hogy Mária Terézia jelmeze gyönyörű, nagyon súlyos, és kicsit meg is nehezíti a jellemábrázoló színészi eszközök érvényesítését.
A leghatalmasabb feminista
A Habsburg-birodalom egyetlen uralkodónője az őt megformáló színésznő szerint is jóval megelőzte korát a női egyenjogúság terén. Ez valóban nehezen cáfolható, hiszen egyik gyereket a másik után szülve irányított egy hatalmas birodalmat, úgy, hogy közben egy percet sem volt GYES-en. Meglehetősen sikeresen építette többszörös királynői karrierjét mintegy negyven éven át, miközben háziasszony, feleség és sokgyermekes anya volt.
Szikora János hozzáfűzte, hogy ráadásul az akkori dinasztikus házasodási rendszerből is botrányosan kilógott, hiszen szerelmi házasságot kötött Lotaringiai Ferenccel.
Ami Szikora Jánost illeti, a lehetetlen küldetés kifejezés akár rá is vonatkozhat, hiszen amikor felkérték a munkára, ő maga mutatott rá, hogy nem tudja megcsinálni, mert még sohasem rendezett lovasrohamot. Végül a producer azzal győzte meg, hogy piff-puff, meg a csitt-csatt az egyik dolog, a másik viszont, ami talán még fontosabb, a színészvezetés, amihez meglehetősen ért.
Az akciójelenetek miatt sem kell persze szégyenkezniük, hiszen a látványos „piff-puff” tömegjeleneteket Steve Dent, hollywoodi akció-koordinátor tervezte meg.
Horváth Lili hozzáfűzte, hogy a férfi kollégáival ellentétben neki nem kellett lovagolnia, de a színészi feladatokban annál több kihívással találkozott, hiszen a kosztümös filmes műfajnak saját szabályai vannak.
Itt csak játék volt a háború
A szenzációs szereplőgárda kiválasztásánál, és a közös munkából is tökéletesen kimaradt a korunkat jellemző lövészárok-háború. Szikora János a forgatás előtt egy asztalhoz ültette az összes szereplőt Molnár Árontól Reviczky Gáborig. Amikor végignézett a több hónap munkájával kiválasztott szereplőgárdán, rádöbbent, hogy ha most egyetlen kamerával készítene egy lassú svenket róluk, az már önmagában sikeres film lehetne.
Horváth Lili szerint is a szereposztás a film egyik erős ütőkártyája, hiszen még a kisebb szerepekben is óriási művészeket látunk.
A beszélgetésen kiderül még,
- valóban zsákmányolt-e 25 pár balkezes kesztyűt a magyar hős a meghódított Berlinből.
- hány királynő van a magyar színésznők között,
- és hány királynőt kellett eljátszani az elmúlt évtizedek magyar filmjeiben,
- miért féltek Mucsi Zoltántól,
- melyik az a mondat a filmben, amit Szikora János szerint csupán egyetlen színész mondhat el Magyarországon,
- hogyan kapcsolódik a Hadik című film Sára Sándor 80 huszár című filmtörténeti klasszikusához.
Aki lemaradt volna az arútluK előző részéről, vagy újra meghallgatná a beszélgetést Szandtner Annával, a Larry című film díjazott szereplőjével, az ide kattintva megteheti.
(Borítókép: Szikora János és Horváth Lili. Fotó: Zöld Fanni / Index)