Megmentette rajongója életét a sztárzenész

DEBRE20221003007
2023.03.04. 06:02
Zorán 81 éves lett. Legalábbis papíron. Mert lélekben és energiában örök fiatal, ám szakmai útját és sikereit nézve annyi remek dalt köszönhetünk neki, mintha négy másik ember életét élné.

„Egy súlyosan beteg kislány a fejébe veszi, hogy csak akkor hajlandó alávetni magát az előtte álló keserves kivizsgálásnak, ha előbb találkozhat az énekessel. Édesanyja igyekszik lebeszélni a tervéről: szeretné megkímélni a csalódástól. Hiszen mi oka lenne egy ilyen népszerű embernek, hogy meglátogassa őt? A lány mégis ragaszkodik a dologhoz. Nincs mit tenni, az anyuka felderíti, hol lehet elérni Zoránt, és egy esős vasárnap délután becsönget a Bartók Béla úti lakásba. Mamát találja otthon, és elsírja neki a bánatát. Alig néhány nap telik el, és Zorán ott ül az ágy szélén. Vigasztalgatja a beteget, igyekszik rábeszélni a vizsgálatra. S szinte csoda történik; a kislány, akiről lemondtak az orvosok, hosszas lábadozás után, erőt merítve Zorán látogatásaiból, teljesen felgyógyul”

– írta meg a Hunga-Print Kiadó által megjelentetett Zorán – Az elmúlt harminc év... című könyvből a fenti történetet a Képes Újság 1994-ben.

Sztevanovity Zorán persze nem kézrátétellel gyógyító csodadoktor, hanem Prima Primissima-, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, gitáros, énekes. Bár Belgrádban született, a szerb származású művész dalai már hungarikumnak számítanak, és nem csak azért, mert Zorán gyerekkorától Budapesten él. Számai együtt rezegnek a magyar néplélekkel, minden mondatából árad egy szerethető, mégis melankolikus életérzés.

A történelem és a beat viharai

Zorán 1942. március 4-én született, szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, ám politikai okokból nem tértek haza, így 1948-ban Budapesten telepedtek le. Bár ma már elképzelhetetlennek tűnik a magyar könnyűzene Zorán nélkül, ahogy Zorán is muzsika nélkül, 1960-ban Zoránt felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. Szerencsére nem sokkal később Zorán és öccse, Dusán a műszaki pálya helyett – utólag kijelenthető, hogy mindenki legnagyobb örömére – a zenélést választották. Megalapították közös zenekarukat.

A Metro együttes elég hamar gyökeret eresztett a magyar beatzenekarok között, az Illés és az Omega mellett az egyik legnépszerűbb bandává nőtte ki magát. Eleinte angol nyelvű slágereket játszottak, majd áttértek a magyar nyelvű saját dalokra. A Metro 1972-ben feloszlott, Zorán pedig a Taurus Ex-T basszusgitáros-énekeseként dolgozott, majd Nyugat-Európában helyezkedett el zenészként a vendéglátóiparban. Ám alig két évvel később szólóelőadóként újra itthon próbált szerencsét.

Szakmai és magánéletében is jelentős találkozásnak bizonyult Zorán és Presser Gábor máig töretlen barátsága. A zenész közreműködésével Zorán 1976-ban kislemezt ad ki, és mivel a számok fogadtatása kifejezetten pozitív, ez meghozza a muníciót első nagylemezére.

1977-ben Zorán címmel jelent meg Sztevanovity Zorán első szólóalbuma. A felvételeken a Locomotiv GT játszik, de közreműködött Dés László, a Neoton együttes, Bergendy István, valamint Babos Gyula, aki az Apám hitte című dal híres bevezetőjét is játssza. Az album az év nagylemeze lett, Zoránt pedig az év énekesének választották. Azóta is a legtöbb számának a zenéjét Presser, a szövegét Dusán írja.

Apám hitte az otthon melegét,

Apám hitte az ünnep örömét,

Apám hitte az apja örökét,

S úgy hiszem, ez így volt szép.

Zorán azóta is leválaszthatatlan ékköve a magyar könnyűzene koronájának. Gondolatairól, életéről leginkább dalain keresztül mesél, hisz a szép dolgokban, a dalban, a város zajában és benne magában. Első feleségével, Tarján Györgyi színésznővel elváltak, második felesége, Lévai Éva, akitől Szandra lánya született, sajnos 1996-ban hosszú betegség után elhunyt. Zorán harmadik feleségével a mai napig boldog házasságban él. Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színésznő koncerteken is feltűnik néha férje oldalán.

Zorán ma ünnepli 81. születésnapját, mi pedig egy kvízzel köszöntjük őt, és döntését, hogy kicsit több mint hatvan éve volt bátorsága hátat fordítani a műszaki pályának a zenéért.

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Sztevanovity Zorán koncertet ad a debreceni Kölcsey Központban 2022. október 3-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)