A nő mindent megtett a férjéért, végül mégis neki kellett elhagyni a házat

Nóra történetét mindannyian ismerjük. Van egy nő, aki azért, hogy a férjét meggyógyítsa, drága itáliai utazást finanszíroz kölcsönből, amit aztán titokban törlesztget, sőt még attól sem riad vissza, hogy a cél érdekében aláhamisítsa az apja aláírását. A kölcsönt adó Krogstad azonban – amikor veszélybe kerül a Nóra férje, Torvald által vezetett bankban az állása – megzsarolja a nőt, hogy felfedi a titkát. Amikor Torvald tudomást szerez a felesége csalásáról, erkölcsi magaslatról szónokolva kijelenti, hogy bár a házat nem kell elhagynia, a gyerekek nevelését a továbbiakban nem bízhatja rá.

Persze Nóra is megéri a pénzét, neki is fontosak az anyagi javak, a társadalmi státusz – együtt alakították ki férjével azt a hazug életet, ami látszatra polgári jólét, valójában minden elemében hamis. Hamis a karácsonyi készülődés, a vidámság, a bál, a tánc, ami betölti a XIX. századi bútorokkal, kiegészítőkkel, gyerekekkel, dadussal és házibarát doktorral felszerelt babaházat.

Élet-halál

Theodórosz Terzopulosznál nincs polgári szobabelső, nincs karácsony, nincsenek gyerekek, nincs dadus, és nincs doktor. A díszlet egy fehér-fekete lapokból álló fal, ezen lép ki és be a darab három szereplője: Nóra, Torvald és Krogstad. Az ajtók hol teljesen átfordulnak – ilyenkor fehérről feketébe váltanak –, hol csak résnyire nyílnak ki, nagyon lassan, hogy azon keresztül kússzanak-préselődjenek be a szereplők, vagy csak a kezüket dugják be, esetleg csak hallgatózzanak, hiszen a titok az, ami belengi az egész darabot, nem mindegy, ki miről tud, kinek miről nem szabad tudomást szereznie, élet-halál kérdése ez.

Az egyszerű, leginkább szintén fekete jelmezekbe öltöztetett színészektől olyan színpadi jelenlétet igényel a rendezés, amit már megcsodálhattunk: a 2022-es MITEM-en előadott Bakkhánsnők című előadásban láthattuk Terzopulosz munkamódszerét, ahogy a szereplők egész fizikai valójukban, hol a tüdejükkel, hol testi erejükkel vagy ügyességükkel, hol a megfeszített koncentrációjukkal élik át és közvetítik a darab borzalmait, ami így valóban megrendítő és átélhető lesz. Színészeitől a Nórában is olyan teljesítményt vár, ami egyrészt próbára teszi őket, másrészt ők maguk is átélik ennek a nagyszerűségét, ahogy a Nóra bemutatója után tartott beszélgetésen Sophia Hill, Antonisz Miriankosz és Taszosz Dimaszel maga is elmondta.

A görög rendező egyébként a nézők „határait” is feszegeti: az előadás úgy kezdődött, hogy jó negyedóráig semmi más nem történt, csak egy óra ketyegését hallottuk: a közönség először várt, aztán halkan, majd hangosabban duruzsolni kezdett – fel volt adva a lecke, mit teszünk a váratlanul ránk szakadt idővel.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

Szex és pszichoanalízis

Terzopulosz rendezésében nincsenek külsőségek, annál jobban átéljük azt a lelki folyamatot, ami a szereplőkben, elsősorban Nórában végbemegy. Ibsentől sem volt idegen a pszichoanalízis – aligha véletlen, hogy a darabban szereplő Rank doktor Otto Rank osztrák pszichoanalitikusról, Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársáról kapta a nevét –, számos momentum árulkodik erről a darabban. Elsősorban az, hogy múltbéli titkok okoznak a jelenben galibát, de az is, hogy Nóra pont olyan férjet választott, amilyen az apja is volt: mindkettő a kisbabájaként, a mókuskájaként kezelte őt, „átörökítve” a valódi elfogadáson alapuló szeretet helyetti képmutatást. A gyerekkorból hozott sérülések, traumák miatt nem is választhatott volna másképp, egy darabig tehát jól kiegészítik egymást Torvalddal. 

A pszichoanalitikus megközelítés a görög rendezőnél még erősebb fókuszt kap: a három szereplő mintha perverz szerelmi háromszöget alkotna, amiben kölcsönösen megvezetik, kínozzák és megítélik egymást, miközben mindegyik valamilyen módon a másik könyörületében bízik. Lehet persze úgy is értelmezni, hogy Torvald a társadalmi elvárásokat közvetítő felettes én, Krogstad pedig az elnyomott tudattalan, és Terzopulosznál az is nagyon érdekes, ahogy az utóbbi – azzal együtt, hogy a nő tart, sőt undorodik tőle – szexuálisan is képes izgalomba hozni Nórát.

A MITEM-en látott előadásban Nóra nem pusztán elhagyja a házat – elutasítva a férje által kegyesen felajánlott látszatmegoldást –, hanem egyenesen egy sötét tó mélyére menekül, öngyilkos lesz. Egy igazabb élet reményében persze ezt is értelmezhetjük szimbolikusan: ahhoz, hogy rátaláljon a saját, igazi énjére, előbb alá kell szállnia a sötétségbe, hogy utána újjá tudjon születni. Hogy ki a bűnös és ki az áldozat, az 150 év távlatából is foglalkoztatja az irodalomtörténészeket, a pszichológusokat és a feministákat.

Theodórosz Terzopulosz rendezését az athéni Attis Theatre Attis előadásban a jelenleg Magyarországon zajló 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett MITEM szervezésében láthatta közönség a Nemzeti Színházban. Az Indexen a színházi találkozó további előadásairól is beszámolunk majd.

(Borítókép: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!