Egyik hőse széttárt karokkal, némán vonult be a történelembe

Vörös falak, finom tapintású fonás, rajta négyzet alapú alakzat, fekete-fehér borítás. Fotósorozat a múltból, megélt idő, mégis a történelem része, könyvekben tapintható valóság. Lobenwein Tamás, a rendszerváltás fotóművésze képein világunk visszanyúlik egy emberöltőnyire, és leleplez pillanatokat, amelyek a közös tudás részei, ma is fontos emlékek.

A SopfronFesten kiállított fotókon főként feketén és fehéren elevenednek meg a kommunizmus jelképei, amelyek anno próbálták felülírni a magyar régmúlt emlékeit. Az alkotásokon látszanak azok a mindennapi helyzetek, amelyeket akkor még kevesen gondoltak jelentősnek, de ma már történelmi horderejű események.

A mindennapok történelme

Tisztán megmutatkozik, mekkora jelentősége volt egy-egy utca és település átnevezésének, a befalazott címert megmentő néma hősöknek, aprócska osztrák matricáknak vagy az őrként felszentelt takarítónőnek. Lobenwein Tamás kiállításán fia, a tárlat egyik összeállítója, Lobenwein Norbert vezetett minket végig. Fotók ezreit nézték át a testvérével azon töprengve, miként tudnák apjuk emlékét méltó módon feleleveníteni.

Apu életművében a rendszerváltás korszaka nagyon nagy szerepet tölt be. Abban az időszakban, amikor a rendszerváltás elindult, hétköznapinak tűnő jeleneteket is nagyon gyakran megörökített, amelyek mára történelmi pillanatnak számítanak, ahogy eltűnik egy vörös csillag, vagy átkeresztelik az utcákat

– meséli Lobenwein Norbert.

Ahogy szövi a történeteket, ő maga is elérzékenyül. Hiába minden szakmaiság, nem tudja rideg tárgyilagossággal kezelni apja hagyatékát, amely mindkettejük életének közös részeként, értékes metszetként maradt meg benne. A családi nyaralások történetei vagy a gyógynövényes bolt, ahol az édesanyjához álltak kígyózó sorokban Béres Cseppért az emberek.

Elmeséli, miként voltak szemtanúi édesapjával közösen a páneurópai pikniknek, ami a sopronpusztai határkapu megnyitásának történelmi pillanata. Lobenwein Tamás ott készült fotósorozata bejárta a világsajtót, a képeket itt is láthatjuk. Norbert elmondása szerint ő akkor még csak 15 éves volt, de apja magával szerette volna vinni.

Egyszerre dulakodásra, hangos zavargásra lettek figyelmesek, majd percekkel később a magyar oldalról áttörték a kapukat, és tömegek özönlöttek be Ausztriába. Elsőre nem értették, majd minden világossá vált, amikor zokogó családokat láttak egymás karjaiba omlani. Nem sokkal később kiderült, hogy keletnémetek szervezett akciója volt ez, akik itt gyűltek össze, hogy átjuthassanak a vasfüggönyön.

Széttárt karokkal

„Most is kiráz a hideg” − mondja fojtott hangon, széles mosollyal Lobenwein Norbert. Apja azonnal rohant vissza előhívni a felvételeket, majd futott a vonathoz, és küldte fel a képeket Pestre. Nem sokkal később Amerikától Japánig minden televízió az ő fotóival volt tele.

A történet egyik különleges szereplőjéről is mesélt nekünk Norbert, Bella Árpádról, aki akkor volt alezredes, amikor az incidens történt. Az ő kezében volt a döntés, hogy közbeavatkozik, és fegyverrel tesz rendet, vagy hagyja, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Végül nem akadályozta a keletnémet határátlépőket, amivel, mondhatni, bevonult a történelembe.

A róla készült híres fotó, amin széttárt karokkal, mosolyogva, hallgatólagosan ad teret az eseményeknek, Lobenwein Tamás keze munkája, és a tárlaton is megtekinthető.

Pár nappal ezelőtt, amikor megnyitottuk a kiállítást, több mint 33 év távlatából most ő is eljött, és néhány kedves szóval emlékezett meg nemcsak a piknikről, hanem apukámról is

– mesélte Lobenwein Norbert, felidézve az egykori határőr parancsnok látogatását, akinek a döntésével megszülethetett apja életművének egyik csúcspontja.

(Borítókép: Lobenwein Norbert. Fotó: Papajcsik Péter / Index)