Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMUkrajnai menekült gyerekek köszöntik az édesanyjukat
Ukrajna megtámadása, vagyis 2022. február 24. óta milliók lépték át a magyar határt az ukrán szakaszon, és bár többségük továbbment, vannak, akik itt maradtak. Többségük magyar származású, de akadnak köztük romák is.
Az elmúlt több mint egy évben érkezett gyerekeknek és családjaiknak el kellett hagyniuk a hazájukat, hátrahagyni szeretteiket, barátaikat. Különösen a gyerekeknek, köztük a tinédzsereknek fájdalmas a sok veszteség.
A háború kitörésekor a 12. életévét éppen betöltő Katica részben fiktív történetét meséli el a Partners Hungary kisfilmjében. Kedvenc tárgyai odahaza a történelem és az ukrán volt, itt eléggé le van maradva, édesanyja tanul vele esténként. Menekültszálláson lakik, és a család egyelőre nem tudja, meddig maradnak, bár a szülők munkát találtak, a gyerekek pedig a helyi iskolába járnak. Katicának hiányoznak a nagyszülei, akik nem akartak átjönni Magyarországra, és két legjobb kárpátaljai barátja, akik Németországba menekültek.
A Partners Hungary Alapítvány a háború kezdete óta támogatja menekülteket: elsősorban azt, hogy a gyerekek kihagyás nélkül kapcsolódhassanak be az ukrán vagy magyar oktatásba, másodsorban pedig azt, hogy akik hosszú távon hazánkban maradnának, minél előbb beilleszkedhessenek a helyi közösségekbe.